A koreai Piedone negyedszer is odacsap
2024. október 07. írta: Koreai Kulturális Központ

A koreai Piedone negyedszer is odacsap

Büntetlenül – Végső megtorlás (2024)

A nehézsúlyú koreai akciósztár Ma Dongszok (Ma Dong-seok), angolosított művésznevén Don Lee idén negyedik alkalommal ölti magára a vasöklű zsaru, Ma nyomozó szerepét. Ma ezúttal kiberbűnözők nyomába ered, de ehhez szakemberek segítségét kell kérnie. Ugyanis Ma fikarcnyit sem ért a számítógépekhez és az okostelefonokhoz. A tagbaszakadt zsaru a billentyűzet helyett ezúttal is inkább a bűnözőket csapkodja.

buntetlenul_still.jpg

A tetralógiává hízott Roundup-sorozat eddigi részei a 2017-es A bűn városa (The Outlaws), a 2022-es Büntetlenül – Véres küldetés (The Roundup), a 2023-as Büntetlenül – Halálos csapdában (The Roundup: No Way Out) és a 2024-es Büntetlenül – Végső megtorlás (The Roundup: Punishment). A koreai Bud Spencer ezzel utolérte a Piedone-filmeket, amelyekből szintén négy volt. Amíg Rizzo felügyelő körbejárta a fél világot (’75-ben Hongkongot, ’78-ban Afrikát és ’80-ban Egyiptomot), addig Ma nyomozó esetében a világ bűnözői (külföldi gazemberek és/vagy külföldi bűnszervezetekben edződött koreai gengszterek) házhoz, vagyis Dél-Koreába jönnek a pofonért. A bűn városáról és a Büntetlenül – Véres küldetés; Büntetlenül – Halálos csapdában c. folytatásokról korábban már írtunk a blogon. A helyzet a negyedik alkalommal is hasonló, de cseppet sem kevésbé szórakoztató. Sőt! 

A Büntetlenül – Végső megtorlás az első és a második részhez hasonlóan valós eseményeken alapul, persze csak nagyon lazán. A sztori alapötletét egy 2015-ös thaiföldi eset adta: elraboltak és illegális online kaszinó üzemeltetésére kényszerítettek az országban tartózkodó koreaiakat. Valamint a koreai hatóság 2018-ban rajtaütött a hazai illegális online szerencsejáték-maffián, és az egész bűnszervezetet hűvösre tették.

A filmben Ma (Don Lee) és csapata egy drograzzia közben véletlenül akad rá a Fülöp-szigetekről közvetített online szerencsebarlangra. A hétköznapi, utcai zsaruk tudják, hogy most igazán nagy hal akadhat a horgukra, ezért a kiberbűnözés elleni alosztály segítségét kérik. A nyomok egy koreai techguruhoz, Dong-cheolhoz (Lee Dong-hwi) vezetnek, aki a Fülöp-szigeteken titokban kiépített egy egész illegális online szerencsejáték-monopóliumot. E monopólium egyeduralmáról Chang ottani véreskezű embere, Chang-ki (Kim Mu-yeol) gondoskodik. A nyomozás belerondít a gengszterek terveibe, ezért Chang-ki visszatér Koreába, hogy lemészároljon mindenkit, aki az útjába áll. Ma segítségül hívja egy régi ismerősét, a dörzsölt, de pitiáner bűnöző Yi-soot (Park Ji-hwan), hogy csapdát állítson a nagyhalaknak.

buntetlenul_poster.jpg

Ma nyomozó kalandjai a negyedik nekifutásra sem válnak unalmassá. Ez nagyban köszönhető az elismert kaszkadőrből rendezővé avanzsáló Heo Myung-haengnek, aki idén mindjárt két filmmel is debütált. Heo másik rendezése A pusztaság vadászai (Badland Hunters; 2024) c. posztapokaliptikus akciófilm a Netflix forgalmazásában, szintén Don Leevel a főszerepben. A Büntetlenül – Végső megtorlás egy feszes akció-krimi, aminek cselekménye nem túl bonyolult, de buldózerként robog előre – pont olyan, mint maga a főhős. Heo rendező nagyon ráérzett Ma nyomozó figurájára, nem rest a vicc tárgyává tenni hősünk műszaki analfabetizmusát és egyéb gyengeségeit, ugyanakkor irdatlan energiával ábrázolja a törvény nevében segítségül hívott erőszakot. Egyszerre örömteli és fájdalmas azt nézni, ahogy Ma péppé veri a rosszfiúkat. Viszont a Piedone-féle jópofa bunyó éles kontrasztjaként működik az ellenség kendőzetlen brutalitása. A vérengző pszichopata Chang-ki egy késes terminátorként szurkálja halomra a vetélytársait, és ilyenkor bizony a néző arcára fagy az addigi mosoly. Chang-ki a benga hősünk eddigi legjobb és legrémisztőbb ellenfele.

Érdekes, hogy egy olyan országban, ahol különféle harcművészetek, mint pl. a taekwondo és a hapkido honosak, mégis egy korábban csak nyugati küzdősportokkal, szkanderrel, boksszal és MMA-val foglalkozó sportoló válik a leginkább exportképes bunyós filmsztárrá. Ma Dong-seok/Don Lee nevével minden filmet el lehet adni Koreán kívülre, ráadásul Hollywood is kezdi felfedezni magának. 2021-ben eljátszhatta Gilgamest az Örökkévalók (Eternals) c. Marvel-produkcióban, illetve fejlesztés alatt áll A gengszter, a zsaru és az ördög (The Gangster, the Cop, the Devil; 2019) amerikai remake-je, amiben Don Lee ismét megszemélyesítheti a kőkemény maffiafőnököt – ezúttal Sylvester Stallone produceri szárnyai alatt. Don Lee minden tekintetben Dél-Korea legnagyobb akciósztárja.

Erről a koreai filmek hazai rajongói is meggyőződhetnek, ugyanis a Büntetlenül – Végső megtorlás megtekinthető lesz a 17. Koreai Filmfesztivál keretein belül, 2024. október 12-én a Corvin Moziban.

 

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: Polmedia 

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9818703020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása