Alig egy héttel az augusztusi mozis premierje után a Koreai Filmtanács (KOFIC) kiválasztotta Um Tae-hwa Beton utópia c. katasztrófafilmjét, hogy versenyre keljen a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért 2024-ben.
A világ egy hatalmas földrengés következtében összeomlott. Senki sem tudja biztosan, mekkora a baj és mi lehetett a földrengés oka. Szöul szívében már csak egyetlen épület, a Császári Palota Apartmanház maradt épen. Ahogy telik az idő, egyre több ember érkezik ide menedéket keresve. A lakók lassan nem tudnak megbirkózni a növekvő létszámmal, és mivel úgy érzik, hogy a túlélésük kerül veszélybe, különleges intézkedéseket hoznak.
Um Tae-hwa nem számít zöldfülű rendezőnek annak ellenére, hogy korábban mindössze kettő egészestés játékfilmet dirigált (Ingtoogi: The Battle of Internet Trolls, 2013; Vanishing Time: A Boy Who Returned, 2016), és 2016 óta nem is nagyon hallatott magáról. Aztán 2020-ban jött a hír, hogy Um megfilmesíti Kim Soong-nyung Pleasant Bullying című webtoonjának második részét, méghozzá az egyik leghíresebb koreai színésszel, I Bjonhonnal (Lee Byung-hun) a főszerepben.
A bejelentés után óriási hype-ja lett a filmnek, a közönség pedig tűkön ülve várta az eredményt. A várakozás a tervezetnél kicsit tovább tartott, mivel az elkészült film bemutatását – sok másik koreai filmmel együtt – elhalasztották a kedvezőbb bevétel reményében. Ugyanis a koronavírus igen megviselte a koreai filmpiacot. A stúdiók nem szándékoztak kongóan üres vetítőtermekbe küldeni filmjeiket, így mindenki arra várt, hogy a koreai nézők visszaszokjanak a mozikba. A streaming-szolgáltatók egyre növekvő népszerűsége miatt a hazai box office-számok nem hozták az előzetesen várt szintet, bár a helyzet még nem katasztrofális. Annyi azonban bizonyos, hogy a hazai filmek szempontjából 3 koreai popcorn mozi mentette meg az idei nyarat: a Büntetlenül – Halálos csapdában (The Roundup: No Way Out) a koreai Bud Spencerrel, Ma Dong-seokkal; a Smugglers c. retró akció-krimi; és a Beton utópia. De miért is tarthat a Koreai Filmtanács Oscar-várományosnak egy ízig-vérig közönségfilmet? Nos, ez talán két dolognak köszönhető.
Az egyik maga a sztori. Temérdek katasztrófafilmet láthattunk már, amiben a mindent elsöprő pusztulás és a szemkápráztató látvány volt a lényeg. A teljesség igénye nélkül – vagy csak mindenféle igényesség nélkül – ide sorolhatjuk Roland Emmerich filmjeinek zömét az elmúlt 25 évből. Hol földönkívüliek, hol óriásszörnyek, hol a klímaváltozás, a tektonikus mozgások vagy maga a Hold üldözi a hőseinket, miközben az egész világ egy grandiózus pusztuláson megy keresztül. Egyvalami hiányzik az ehhez hasonló filmekből: a lélek. És ez az a lélek, aminek jelenléte kiemeli a Beton utópiát a többi tucatfilm közül.
A film lényege nem a pusztulás, hanem annak következményei. A koreai összetartó társadalom az apokaliptikus esemény – vagy tekinthetjük allegorikus nemzetszaggató sorscsapásnak is – után igyekszik újjászerveződni, hogy közös erővel túléljenek. Sajnos azonban hamar kiderül, hogy az ország romjain kétféle ember él. Azok, akiknek van lakása az állva maradt Császári Palota Apartmanházban, és azok, akiknek nincs. A „mi” és „ők” hamar kettészakítja a túlélők ősközösség szerű társadalmát. A lakástulajdonosok úgy döntenek, hogy önként feláldozzák a demokráciát, hogy egy erőskezű vezető, egy „megbízott” védje meg őket, illetve végezze el a piszkos munkát, ha kell. A választás egy igazi túlélőre esik, akinek ésszerű, de kegyetlen meglátásai egyre lejjebb és lejjebb züllesztik a túlélőkben megmaradt emberséget. A lélekölő folyamat egy kegyetlen diktatúrába torkollik. A kérdés már csak az, hogy meddig mehetünk el a túlélés reményében? Hol végződik az ember, és hol kezdődik a szörnyeteg?
A másik szempont, ami igazán kiemelkedővé teszi a filmet, nem más, mint azt a bizonyos megbízott urat megszemélyesítő Lee Byung-hun. Leet temérdek koreai filmből ismerhetjük, és általában jóvágású maffiózóként, tisztes rendőrként vagy hősszerelmesként láthatjuk. A lényeg az, hogy Lee neve szinte egybeforrt a stílusossággal és gerincességgel. A Beton utópia viszont egyszerre fogja sokkolni és ámulatba ejteni Lee rajongóit. A megbízott szerepében a színész talán élete alakítását nyújtja – legalább is az eddigi imázsához viszonyítva. Lee Byung-hun ezúttal nem egy megnyerő, snájdig figura. Lee Byung-hun ezúttal egy utolsó tróger, egy szürke kisegér, aki hatalomhoz jutva is csak kétségbeesetten a saját érdekeit igyekszik megvédeni. Egy ilyen átlagos, de negatív figurát nehéz rokonszenvessé tenni, de Lee mégis megérteti a nézővel a megbízott úr szándékait és lelki világát – legyen az bármilyen szegényes is. És ezért teljesítményért remélhetőleg Lee is Oscar-jelölés közelébe jut a filmmel együtt. Remélhetőleg egy dupla Oscar-jelölés újra felfokozza a koreai közönség kedvét a hazai filmek iránt.
Egy szó mint száz, a Beton utópia nem a leomló házak katasztrófafilmje, hanem a leomló emberi erkölcs disztópiája. A filmhez nagyon jó szórakozást kívánunk a 2023-as Koreai Filmfesztivál zárófilmjeként!
A cikket írta: Szilágyi Miklós
Képek forrása: 16. Koreai Filmfesztivál
