Korea in Hungary

Egy egzotikus vendégváró, amivel nem lehet melléfogni

A japchae (잡채)

2019. december 23. - Koreai Kulturális Központ

Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek a közvetlen környezetében akadnak olyanok, akik nem feltétlenül rajonganak annyira a koreai ételekért, mint én. Az ünnepek közeledtével bizonyára hozzám hasonlóan ti is elgondolkodtatok azon, hogyan lehetne ennek ellenére a koreai ízvilágot is szerepeltetni a menüsorban anélkül, hogy az ódzkodó rokonok se kezdjék el azonnal követelni a jó öreg töltött káposztát. 

lead_japche.png

Tovább

Hívogató alternatív könyvesboltok Szöul utcáin

Nem muszáj azért Koreáig repülni, hogy olyan emberekkel találkozzunk, akik egyre kevésbé választják az olvasást szabadidős tevékenységként. Érdekes – és egyben szomorú – az a két évvel ezelőtti, állami közvélemény-kutatás, mely alapján a dél-koreai felnőttek 37,7%-a egyetlen könyvet sem olvasott az elmúlt egy évben. Ez a könyvek kiadásával és forgalmazásával foglalkozó iparágak hanyatlásával is együtt jár, míg 2005-ben 2103 önálló könyvesbolt volt bejegyezve, 2017-re ez a szám 1536-re csökkent.

bookstore_lead.png

Tovább

Hazafi vagy észak-koreai ügynök?

Kim-Gun (2018)

Kvangdzsu, Dél-Korea, 1980 májusa. A város lakosai – főként egyetemista diákok – fellázadnak az elnyomó katonai diktatúrával és a rezsim által kihirdetett statáriummal szemben. A békésnek induló tüntetés hamar véres összecsapássá válik a hadsereg és a civilek között. „Nem tudtuk, mi az a demokrácia, nem azért lázadtunk. Hanem azért, mert nem nézhettük tétlenül, ahogyan a katonák agyonverik az embereket az utcán.” – hangzott el az egyik egykori diák szájából Kang Sang-woo Kim-Gun c. egészestés dokumentumfilmjében, a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vetítésén.

kim_gun_lead.png

Tovább

Nem szokványos influenszerek

Nők Koreában (3. rész)

A koreai nőkről a tökéletes bőrű, ártatlan arckifejezésű, nagy szemű, dupla szemhéjú, vékony, légies alkatú lányok jutnak az eszünkbe. De mi van azokkal, akik nem így születtek? Sorozatunk harmadik részében annak jártunk utána, hogy kik azok a „másmilyen” influenszerek (internetes celebek), akik nem a megszokott koreai nőtípust képviselik. 

lead_7.png

Tovább

Üdvözöljük Koreában!

Minden, amit az Incheon Nemzetközi Repülőtérről tudni érdemes

Az Incheon Nemzetközi Repülőtér Dél-Korea legnagyobb légikikötője, melynek elsődleges feladata a Szöulba érkezők és onnan útra kelők kiszolgálása. A repülőtér a dél-koreai fővárostól 30 km-re található Incheon városának nyugati részén helyezkedik el. Az 1988-as szöuli olimpiát követően a nemzetközi repülőgép forgalom ugrásszerűen megnőtt az országban. Az 1990-es években a Gimpo Nemzetközi Repülőtér már nehezen tudta kiszolgálni az egyre növekvő forgalmat, így felmerült az igény egy új légikikötő létesítésére. Hogy csökkentse a nyomást, az ország vezetése úgy döntött, új repteret épít. 

incheon_lead.png

Tovább