Cáfolhatatlan, hogy a klímaváltozás világszerte egyre gyakrabban kényszeríti rá a gazdálkodó farmereket addigi életük megváltoztatására. S ha már földjüket nem tolhatják odébb, hát terményváltásba fognak. Így van ez Dél-Koreában is, ahol a szárazföldön egyre többen térnek át az eddig főleg a trópusokon honos gyümölcsök (például banán vagy papaja) termesztésére. Jejunak (제주, ejtsd: Csedzsu) azonban nem volt szüksége éghajlatváltozásra, a dél-koreai Hawaiinak is becézett sziget már közel ezer éve büszkélkedhet jellegzetes citrus-kincseivel.
A május-június táján idelátogatók figyelmét nem kerülheti el az utcákon és a szigeten mindenfelé megtalálható, alacsony növésű fák látványa, melyeknek sűrűn burjánzó, méregzöld levelei közül hívogató, narancsszínű gyümölcsök kandikálnak ki vidáman. A grapefruitra hasonlító, jejui citrusfélét a helyiek hagyulnak (하귤, ejtsd: hágjul), azaz nyári tangerinnek nevezik. Ha megpucoljuk, olyan mint egy narancs, ha megkóstoljuk, számítsunk kevesebb lére, viszont több fanyarkás ízre, ám ez roppant üdítőleg hat már a második gerezd után.
A fákkal lépten-nyomon találkozhatunk, díszelegnek parkokban, házi virágoskertek közepén, szállodák udvarán és persze a termelő gazdák gyümölcsöseiben. A Jejun őshonos hagyul jóval nagyobb méretű és súlyosabb, mint a világ más mediterrán vidékein ismert tangerin, így a fa nem hoz bő termést. Ráadásul a gyümölcs igencsak rövid ideig, késő áprilistól júniusig terem, ezért a kereslet jóval meghaladja a kínálatot, ez pedig tovább növeli az aranyló kincs amúgy sem elhanyagolható értékeit.
Már a XIII. századból származó feljegyzések is tanúsítják, hogy a jejui gyul igen népszerű csemege volt a szárazföldi nemesi és királyi udvarok háztartásiban, ezért bátorították, segítették is a termesztésével foglalkozó parasztokat. A királyi udvarba például kétszer egy évben gyullal roskadásig megrakott ládák garmadája érkezett. Na de hogyan lehetett ez, ha csak két hónapig terem a hagyul? Nos, úgy, hogy honos itt egy másik fajta jejui tangerin is, aminek neve gamgyul (감귤, ejtsd: kámgjul), azaz édes gyümölcs, és szemben nyári rokonával, a szezonja októbertől február elejéig tart.
A gamgyul édesebb és még lédúsabb, mint nagy testvére. Mintha csak tudnák ezek az aranyló gömböcök, hogy melyik rokonuk mikor teremjen, és hogy a nyári hőségben jobban esik a savanykás íz, míg a hideg tél több erőforrást követel. Így hát a nagyobb cukortartalmú gamgyul tökéletes energiabomba a zord hónapokban. De nem csak az. Joseon (ejtsd: Csoszon) orvosi könyvei sorra magasztalják kiemelkedően nagy C-vitamin koncentrációját, ezért pótolhatatlan orvosságként ajánlják megfázás ellen, meg egyéb „téli nyavalyák” megelőzésére. Magját és héját hatalmas mezőkön szárították, és szárítják ma is, hogy a belőlük kinyert por számos akkori és mostani gyógyszer alapanyagául szolgáljon. Manapság persze már nem csak a kiváltságos kasztok, hanem bárki hozzájuthat e kincshez, családok ládaszám rendelik a karácsonyi időszakban, természetesen itt is működik a "szedd magad" akció, iskolákban, egyetemeken pedig a diákok nagy előszeretettel ajándékozzák meg tanáraikat egy-egy doboz finom, egészséges és értékes jejui gamgyullal.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban itt van ez az igazi különlegesség, ez a jövevény „citrus-öszvér”, ami ugyancsak az 1990-es években került Jejura, mégis a sziget híres, jellegzetes formájú vulkanikus hegyéről, a Hallasan-ról nevezték el (Dél-Korea legmagasabb hegycsúcsa, 1950 m.), s a gyümölcsöt ma már mindenki csak hallabongként ismeri. A hallabong nem narancs, nem tangerin, nem mandarin, mégis mindhárom erényeit őrzi, és fura, vulkán alakú kis púp nőtt feje a búbján. Ezzel a fizimiskával már szemünket, szívünket is azonnal felvidítja, hát még amikor megkóstoljuk! Édes, kissé fanyar, lágyan, olajosan savanykás ízével valóban semmi máshoz nem fogható. A hallabongot japánok nemesítették 1972-ben, szülőkként a kiyomit és a ponkant tartják nyilván. Mivel a héja vastag és elég lágy, könnyen reszelhető, ezért számtalan módon azt is felhasználhatjuk, főzhetünk belőle teát, ízesíthetjük vele ételeinket és italainkat, sőt selymesen lecsúszós likőr is készül belőle. De a hallabong ma már olyan kedvelt jejui gyümölcs, hogy a felhasználásával készült számtalan egyéb termék immár szinte a sziget védjegyévé vált, és ezek közt szép számmal akad olyan is, amit ajándékba vihetünk az otthoniaknak.
Aki járt már a szigeten, annak valószínűleg szemébe ötlött, hogy a „kőnagyapó”, a dolhareubang (돌하르방, ejtsd: dolhárübáng) szobor közel azt jelenti Jejunak, mint Salzburgnak Mozart, vagyis lépten-nyomon találkozunk vele, és a lehető legkülönfélébb formában. Korábbi bejegyzéseinkben már írtunk az ősi kőszobrok eredetéről, ezért arra most nem térünk ki, viszont lenti képgalériánk arról tanúskodik, hogy a kultikus szobor a jejui citrus-termékek előállítóit és marketing szakembereit is alaposan megihlette.
Elsőnek bemutatkozik a hallabong juice, amit milyen más palackban is árulnának, ha nem „kőnagyapó” formájúban. Van olyan repülőgépjárat, amelyen már útban Jeju felé is felszolgálják, de hogy nincs az picinyke bolt és a szigetnek az a szeglete, ahol ne árulnák, az egészen biztos. Az íze? Hát fenséges! Édes, kicsit fanyarkás, pillekönnyű, üdítő, szóval maga a folyékony jejui napsugár.
Aztán itt vannak a csokoládék, meg az aprósütik, a kozmetikumok, mely utóbbiak tetőtől talpig ellátnak bennünket, azaz minden, a hajápolástól a bőrápolásig szükséges citrus alapanyagú és illatú csodaszert megtalálunk a választékban.
S végül nem hagyhatjuk ki a két igazi nagyágyút sem, a jéghideg matcha-hallabong koktélt és a bingsu speciális jejui változatát, a hallabong-bingsut. Előbbinél a mostanában hatalmas slágernek számító, zöld színű matcha por, valamint a hallabong juice és a gyümölcsdarabkák kombinációja olyan frivol ízvilágot varázsol a szánkba, amihez foghatóval ritkán találkozhatunk, utóbbi pedig mint a jejui nyári desszertek királynője, a maga könnyed jégpelyhes, hűvösen üdítő citrus aromájával csavarja el a fejünket, és nincs az az ínyenc, akit ne venne le a lábáról. A jó öreg dolhareubang pedig csak csendben mosolyog ott a csokipapíron, mert bölcsen tudja, hogy Jeju mindenkit elcsábít és mindenkit visszavár.
A cikket írta: Csajka Edit
A cikk és képek forrása: koreaherald.com, snackfever.com
