Hangolódás az őszi filmfesztiválra
2019. október 01. írta: Koreai Kulturális Központ

Hangolódás az őszi filmfesztiválra

1987: Amikor eljön a nap

Egy kis történelem: 1987, a puccsal hatalomra került Cson Duhvan dél-koreai elnök mandátuma lassan a végéhez közeledik. Az antikommunista, elnyomó rendszer fogdmegjei nap mint nap terrorizálják, elhurcolják és kínvallatásnak vetik alá a rendszerkritikus állampolgárokat. Akivel kapcsolatban felmerül a gyanú, az nem ússza meg szárazon – és ezt, sajnos, szó szerint kell érteni. 1987. január 14-én a rutinszerű vizeskádas-fojtogatós kínvallatás az egyetemista diák, Pak Dzsongcshol halálához vezetett. Az elnyomó hatalom próbálta eltusolni az egyetemista halálát, de igyekezet és fenyegetés ellenére az ügy kitudódott. Az agyonsanyargatott koreai nép számára ez volt az utolsó csepp a pohárban, és az ország ébredése a diktatúrát elsöprő demokratizálódási mozgalomhoz vezetett.

1987_lead.png

A koreai mozi méltán híres a kiváló politikai thrillerjeiről, gondoljunk csak a szintén ’80-as évek egyik kulcseseményét feldolgozó hangos sikerfilmjükre, a Taxisofőrre (A Taxi Driver, 2017). Mondhatjuk, hogy az 1987: Amikor eljön a nap a Taxisofőr kvázi testvérfilmje, hiszen amíg az egyik mozi Cson Duhvan elnyomó rendszerének elmélyüléséről szól, addig a másik film a hatalom bukásának közvetlen előzményeiről. Az 1987: Amikor eljön a nap színvonalban is felveszi a versenyt a Taxisofőrrel annak ellenére is, hogy ezúttal nem egy (vagy két) központi figura szemén keresztül látjuk zajlani a történelmet, hanem egy kiterjedt, sokszereplős hálózaton keresztül. És talán pont ez a legnagyobb előnye a filmnek, hiszen nem csak egy-egy embert ismerhetünk meg, hanem egy egész társadalmi berendezkedést (ami amúgy az antikommunista beállítottsága ellenére nem is áll nagyon távol a Kádár-korszaktól). 

1987_2017_poszter.jpg

Az ennyire sok szálon futó sztori általában igencsak megnehezíti mind az alkotók, mind a nézők dolgát – kinek történetmesélésben, kinek annak befogadásában. És bár Jang Joon-hwan rendező zöldfülűnek számít a politikai thriller műfajában, mégis Nagy Sándorként vágta át a temérdek történetszálból álló gordiuszi csomót. Jang az időigényes karakterépítés helyett inkább archetípusokat keresett az adott figurák eljátszására, vagyis olyan színészeket, akik korábban már bizonyítottak hasonló szerepek eljátszásával. Mondhatni, a rendező pofára válogatta ki őket. Az 1987: Amikor eljön a nap c. film színészei nemhogy megformálják, hanem magukra öltik a rájuk szabott szerepeket, eggyé válnak velük. Így igazából meg sem kell ismernünk a felsorakozott figurák tömkelegét, hiszen már eleve ismerjük őket.

Itt van mindjárt Ha Jung-woo, az eltökélt, szikla szilárd gerincű, korlátokat nem ismerő ügyész szerepében. A színész Ha imázsa az, hogy ő az igazság harcosa, amire temérdek korábbi filmje is ráerősít (pl. Harcban a istenekkel-filmek). Vagy ott van az úgymond karakteres arcberendezésű Yu Hae-jin, az ügyetlen, de derék, tisztaszívű börtönőr szerepében. Természetesen már ő is bizonyított hasonló szerepekben (pl. Confidental Assignment, 2017). Talán a leginkább nyilvánvaló példa a való életben is földre szállt angyal Gang Dong-won, akinek nyúlfarknyi, de annál fontosabb szerepében is elhisszük azt, hogy ő tényleg egy huszonéves egyetemista (annak ellenére, hogy valójában kétszer annyi idős). Csak rá kell nézni ezekre a színészekre, hogy tudjuk, milyen emberek. És ez ugyanígy igaz a szereplőgárda minden egyes tagjára.

1987_a_lelkes_egyetemista_gang_dong-won_kesz_az_utcara_vonulni_a_valtozasert.png

A lelkes egyetemista (Gang Dong-won) kész az utcára vonulni a változásért

A szenzációs castingnak köszönhetően Jang rendezőnek bőven marad ideje arra, hogy érzékletesen elmesélje, milyen váratlan darázsfészekbe nyúlt a hatalom 1987-ben. A film bő kétórás játékideje pont elég arra, hogy lépésről-lépésre lássuk azt, ahogyan a nemzeti helyzet egyre fokozódik. Az 1987: Amikor eljön a nap c. film egy igazán izgalmas politikai thriller, mindenképpen érdemes megnézni! Unatkozni biztosan nem fogunk, ráadásul még Dél-Koreáról is tanulunk valamit, a thrillerbe ágyazott történelemórának köszönhetően.

 A filmet a 12. Koreai Filmfesztivál FÓKUSZ szekciójában 2019. október 26-án vetítjük a Sugár Moziban. - a szerk.

 

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: 12. Koreai Filmfesztivál (Koreai Kulturális Központ)

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6815137300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása