Dél-Korea második legnépesebb városa, Puszan a kereskedelmi hajóforgalom világviszonylatban is kiemelkedő kikötővárosa. A modern metropoliszról – és magáról, Dél-Koreáról – ma már nehezen képzeljük el, hogy a második világháború, illetve a koreai háború után milyen nyomorúságos állapotban volt.

A koreai háború kitörésekor 160 000 ezer ember menekült Puszanba, amit ekkor még messze elkerültek a harcok. Az 1951. január 4-i visszavonulás után, melynek során az ország kénytelen volt feladni Szöult, újabb 260 000 menekült érkezett a városba. A háború miatt a Puszanba özönlő tömegek számára a város igyekezett szállást biztosítani. A menekültek egy kis része sátrakban, középületekben és gyárépületekben húzhatta meg magát, és voltak helyiek is, akik befogadtak annyi embert, amennyit tudtak. De természetesen képtelenség volt elszállásolni a városba özönlő menekülteket, akiknek nagy része így fedél nélkül maradt. A becslések szerint összesen félmillió menekült érkezett a városba hajóval, vasúttal, kocsival vagy gyalogszerrel.

A fedél nélkül maradt több százezer menekült kénytelen volt kunyhót eszkábálni magának bármiből, amit talált. Az üresen álló telkeket, a hegyoldalakat és a tengerpartot ellepték a deszkákból, kartondobozokból és nádszövetből felállított kalyibák. A háborús időszakot megélő ország különösen kiszolgáltatott rétege volt a menekülttábor temérdek lakosa. Az itt élő emberek napról napra megküzdöttek a sorssal az életben maradásért, és igyekeztek minél hamarabb élhetővé tenni mindennapjaikat a körülményekhez képest. Számukra az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy gyermekeik még ilyen helyzetben is jó oktatást kapjanak, így mihamarabb felállítottak szabadtéri iskolákat. Sosem vesztették el a reményt és a jövőbe vetett hitüket. Ezeknek az embereknek állít emléket a puszani 40 fokos lépcsősor emlékmúzeum.

A 40 fokos lépcsősor Puszan egyik emblematikus helye, amely eredetileg a japán megszállás alatt épült. Japán az 1900-as évek elején több olyan nagyszabású területrendezési projektbe kezdett, ami Puszant alkalmassá tette arra, hogy a megszállás fő kikötővárosa legyen. Az egyik ilyen projekt keretében 1909 és 1912 között a Dongne kerületben elegyengették az Iker-hegyet, és új, magasabb partvonalat alakítottak ki. A régi, alacsonyabb partvonalhoz vezetett az ekkor megépített 40 fokos lépcső. A folyamatos átalakítások és építkezések végett a nevezetes lépcsősor néhányszor helyszínt váltott. Persze nem az egész lépcsősort költöztették arrébb, hanem a köznyelvben kezdtek el más lépcsőre hivatkozni. A helyszín változott, a szimbólum megmaradt. A koreai háború idején a 40 fokos lépcső a temérdek menekültet fogadó puszani vasútállomás előtt volt található. A földönfutóvá vált emberek a lépcsősor környékére gyűltek, ahol ellátmányt kaptak, és munkát kerestek. Így forrt össze a lépcsősor a koreai menekültek emlékével.

A menekülttábor mindennapjairól, a megpróbáltatásokról és a honvágyról szól a kor egyik nagy slágere, a Kjongszangi kisasszony Park Jae-hong előadásában:

A háború előrehaladtával Dél-Korea egyre több és több területet foglalt vissza, majd 1953. július 27-én Észak és Dél aláírta a tűzszünetet. A félsziget felszabadításának során sokan visszatérhettek szülővárosukba, de az Észak-Korea területéről érkezett, nagyjából 34 ezer menekült már sosem mehetett haza. 1953. november 27-én tűz ütött ki a puszani vasútállomás környékén, és a kartondobozokból, deszkákból és nádból álló menekülttábor könnyen lángra kapott. A tűzvészben odaveszett 3 132 otthon és – csodával határos módon mindössze – 29 áldozat.

40 fokos lépcsősort később újjáépítették nagyjából 25 méterrel délebbre. Az új lépcsősort 2000-es évek elején kulturális emlékhellyé vált, a környékén több tematikus szobrot állítottak fel. Illetve felépült a 40 fokos lépcsősor kulturális központ, amely otthont ad a 40 fokos lépcsősor emlékmúzeumnak is, ahol a látogatók bepillantást kaphatnak a menekülttábor és a háborús Puszan életébe. A túlélés, a kitartás és a jövőbe vetett hit a menekültek, Puszan és egész Dél-Korea identitásának sarokkövei azóta is.

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: pixabay.com, Szilágyi Miklós