Tongin piac
2021. június 18. írta: Koreai Kulturális Központ

Tongin piac

A hely, ami saját fizetőeszközzel rendelkezik

A Tongin piac Szöulban, egész pontosan Seochonban található. Bár története a múlt századra nyúlik vissza, az utóbbi években történt revitalizációs törekvéseknek köszönhetően vált igazán ismertté, bár így is sokan „Szöul legjobban őrzött titkának” nevezik, mivel annyira talán nem ismert, mint nagyobb társai. Az alábbiakban ezt a piacot és különleges fizetőeszközét ismerhetitek meg jobban!

tongin_boritokep.jpeg

A Tongin piac (통인시장, e.: tongin sidzsáng, angolul: Tongin Market) a Gyeongbokgung (경복궁, Kjangbokkung) közelében található. 1941-ben, még a Japán gyarmati uralom idején jött létre, akkoriban még főleg az itt élő japán lakosok igényeit kiszolgálva. A felszabadulás, majd a koreai háború után Dél-Koreában hatalmas változások történtek, és idővel Szöul lakossága is megnövekedett, ezzel pedig egyenes arányban nőtt a fogyasztás és a kereslet is. Annak érdekében, hogy a környék igényeit ki tudják szolgálni, az utcai árusok végül beköltöztek az egykori Tongin piacra, és elkezdték árulni saját portékáikat.

2005-ben a piac hivatalos státuszt kapott, a legnagyobb változást azonban a 2010-es évek elején bevezetett dosirak (도시락, ejtsd: dosirák, ebédes doboz, ételdoboz) program jelentette, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Jelenleg kb. 75 bolt üzemel, főleg éttermek és élelmiszerüzletek.

tongin-kep1.jpgA piac bejárata

A dosirak program és a yeopjeon 

A piacon egy ideig nem ment jól az üzlet, azonban egy egyszerű, de nagyszerű ötletnek köszönhetően újra felvirágozhattak az itt lévő tradicionális koreai boltok. Ez az ötlet volt az előbb említett dosirak, azaz ételes doboz használatának bevezetése, amihez a yeopjeon (엽전, japdzsan) nevű fizetőeszközt lehet használni. De hogy is működik ez pontosan?

tongin-kep2.jpeg

Először is 5000 won befizetésével (kb. 1300 forint) megkapjuk a yeopjeon érméket és egy üres ételes dobozt. Ezután a nekünk tetsző éttermekből összeválogathatjuk az ételeket, megalkotva ezzel a saját, egyedi dosirakunkat. A kiválasztott ételekért általában 1-2 yeopjeont kell fizetni. Arra viszont figyelni kell, hogy nem minden étterem vesz részt a programban, így kifejezetten azokat kell keresni, amelyek elfogadják az érméinket! Érdekesség, hogy a yeopjeon érmék a Csoszon-korszak alatt használt fizetőeszközök replikái. 

tongin-kep3.jpeg

Milyen ételekből lehet válogatni? A Tongin piac a tradicionális koreai konyhát képviseli, így kérhetünk az ebédes dobozunkba többek között japchaet (잡채, ejtsd: csápcse), bulgogit és kimbapot is. A piac egyik slágere a gireum tteokbokki (기름 떡볶이, e.: girüm ttakbokki), ezt is érdemes megkóstolni!

Bár a Tongin a kisebb piacok közé tartozik, mégis különleges hangulata van. A pici, régi időket idéző üzleteivel és ötletes, saját érméivel vonzza a külföldi turistákat és helyieket egyaránt. Ha a jövőben Szöulban jártok, ne hagyjátok ki!

 

A cikket írta: Pataki Petra

Forrás: pheurontay.com, koreaherald.com, english.visitkorea.co.kr, afinnontheloose.com, theseoulguide.com

Képek forrása: tonginmarket.modoo.at, hub.zum.com, afinnontheloose.com, pheurontay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2816595524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

68nyara 2021.06.19. 12:04:37

Nem nagyon kaptok hozzászólásokat, de azért ne hagyjátok abba amit csináltok. Nekem mindig jól jön egy kis koreai hangulat, amolyan nosztalgia gyanánt. Korea forever. :)

pobeda 2021.06.19. 18:45:24

@68nyara: Idáigi 2485 megtekintésért érdemes csinálni, pedig csak tegnap rakták fel. :)
süti beállítások módosítása