Ha Gangnamra gondolunk, általában két dolog juthat eszünkbe. Az egyik PSY 2012-es világslágere, a Gangnam style, a másik pedig a gazdagság, a luxusüzletek, a felhőkarcolók és a Gangnam állomáson áthaladó tömeg. A Songnidan-gil viszont minden, csak nem ez, egy felhőkarcolót leszámítva.
A főleg kisebb épületekből álló környék közel van a Szokcson-tóhoz (angol átírás: Seokchon lake, hangul: 석촌호수), a hangulata fiatalos, kreatív, és képes volt megőrizni azokat a külső jegyeket, amik a Han folyótól északra fekvő, régi városrészekre jellemzőek, miközben nagyon is „gangnami” a tavakkal, parkokkal, bevásárlóközpontokkal és nem utolsósorban a Lotte World Tower-rel, melyek mind elérhető közelségben vannak az idelátogatók számára.
A környék leginkább 2017-ben vált felkapottá, a közösségi médiának köszönhetően, de a sima lakóövezetből trendi hellyé váláshoz az út 2014-ben kezdődött, amikor a közelben megnyílt a Lotte World Mall, a különböző kiállításokkal és kulturális eseményekkel idecsábítva a sok fiatalt. Ezek a fiatalok voltak azok, akik aztán felfedezték a Sognidan-gilt és a benne rejlő lehetőségeket, hiszen a viszonylag olcsó bérleti díjaknak köszönhetően könnyedén tudtak új helyeket nyitni. Rajtuk kívül pedig már a máshol is létező kávézó- és étteremláncok is elkezdtek megjelenni.
Természetesen a negyed nem lenne az igazi, ha nem adna otthont rengeteg trendi helynek, amik aztán jól mutatnak az instagram-on. Az elengedhetetlen kávézókon túl találunk itt japán és tajvani éttermeket, szendvicsezőket, hamburgerezőket, sőt, még olasz és mexikói stílusú éttermet is, de természetesen a koreai ízvilág is képviselteti magát.
A környék kétségkívül egyik legfelkapottabb helye viszont a Seoulism (서울리즘), ahol elképesztő kilátás mellett fogyaszthatjuk el a rendelésünket, ugyanis a hely a Lotte World Tower-re néz, így az is lehet, hogy valamelyik közösségi oldalon már akár bele is futottunk egy itt készült képbe.
Kilátás a Seoulism nevű helyről
Természetesen a világjárvány az itt található helyeknek sem kedvezett, így több kávézó és étterem kényszerült végleges bezárásra az elmúlt időszakban. Bár az utazás egyelőre nem igazán lehetséges, de szerencsére így is van lehetőségünk kicsit körbenézni a környéken, a kanapénk kényelméből egy jó kávéval vagy akár egy koreai vacsorával karöltve!
A cikket a Seoul magazin júliusa száma alapján írta: Pataki Petra
Képek forrása: Seoul magazin - 2018. július (No. 180), thereshegoesagain.org, ilyoseoul.co.kr