A férje halála után a középkorú Jongbun (Jeung Eun-Kyeong) hátrahagyva felnőtt mostohafiát visszatér szülővárosába. A hirtelen ötlettől vezérelt levegőváltozás nem várt fordulatot vesz: Jongbun tudomást szerez rég elhagyott, vér szerinti lányáról, Hanhiről (Jang Sun), aki jógaoktatóként dolgozik a városban.

A függetlenfilmes Park Sukyoung íróként és rendezőként is jegyzi a filmet. A szél dombja (The Hill of Wind, 2019) egy karakterközpontú kamaradráma, ami egy felelősség elől menekülő anya és egy anyára vágyó nő kapcsolatáról szól. Függetlenfilm, karakterközpontúság, kamaradráma. E szavak hallatán az egyszeri néző teljesen jogosan képzel maga elé egy minimum költségvetésből készült, faék egyszerűségű történetet. És az igazat megvallva nem is tévedne sokat.

A szél dombja c. filmben mindösszesen 4 szereplő bukkan fel, ezek közül is 2 csak mellékszereplő. Illetve akad még elszórva néhány statiszta is. Mindenesetre a film középpontjában az anya és lánya karaktertanulmánya és a közöttük lévő kapcsolat áll. Hogy ez kevés lenne egy egész estés filmhez? Nos, Park rendező bebizonyította ennek ellenkezőjét.

A történet valóban faék egyszerűségű, de ennek a faéknek bizony lelke van. Jongbun csapot-papot hátrahagyva új életet kezd, de végül szembesül a már jóval korábban otthagyott, előző életével. Jongbunnak nincs szüksége senkire egészen addig, amíg rá nem jön arra, hogy elhagyott lányának viszont pont őrá lenne szüksége. A jógaoktató Hanhi pedig anyátlan minden szempontból. Az edzőtermen kívül nincs semmije és senkije, még csak egy tanítványa sem. A két magányos lélek végül találkozik egymással, de Jongbun titokban tartja valódi kilétét a lánya előtt. Ebből az egyszerű történetből látszik, hogy bár a figurák és az érzelmeik is igen egyszerűek, a közöttük lévő kapcsolat azonban igen összetett. Nézőként nem tehetünk mást, csak azon izgulhatunk, hogy egymásra találjon ez a két magányos lélek.

Ezt a magányosságot remekül vizualizálja A szél dombja képi világa. A legtöbb kis büdzséjű függetlenfilmre igaz, hogy a pénzhiány miatt konganak a képek az ürességtől. A szél dombjában még rá is játszanak erre a vonalra azzal, hogy a cselekményt késő éjszakára vagy kietlen helyekre teszik, ahol egy lélek sem jár a szereplőkön kívül. Nagytotál képekben látjuk, ahogyan egyedül csatangolnak az utcán, vagy éppen egy sátorban alszanak az üres edzőterem közepén. A sztorival összefésülve ordít a képsorokról, hogy ezek bizony valójában nem üres képek, hanem a borzasztó magányosságot ábrázoló, tudatos beállítások. Ennek a képi ábrázolásmódnak köszönhetően igazi szánalom ébred a nézőben, mintha nem is embereket, hanem apró, törékeny, ázott kisegereket nézne, akik egy kis melegségre vágynak. 

Persze valószínűleg semmi rokonszenvet nem éreznénk Jongbun, Hanhi és a többi szereplő iránt, ha a színészi játék nem lenne megfelelő. Ahogyan a történet és a stílus, úgy a színészi játék is igen egyszerű. Jeung Eun-Kyeong és Jang Sun színésznők igazán természetesen hozzák a szerény, félszeg, hétköznapi koreai kisembereket. A színészeknek és Park író-rendezőnek sikerült a szerény formához illő, lehető legmegfelelőbb történetet és érzelmeket megtalálnia. A szél dombja c. film az egyszerűségében nagyszerű.

 A film Magyarországon is megtekinthető lesz a 13. Koreai Filmfesztivál keretén belül. Bővebb információ: koreaifilm.hu (a szerk.)

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: hancinema.net