Kevés dolog illik kevésbé egy ’50-es évekbeli, kommunista katonáknak fenntartott dél-koreai hadifogolytáborba, mint a sztepp tánc. Jang Woo-Sung Ro Giszu (Roh Ki-soo) c. musicaljéből készült Bakatánc története mégis eljátszik ezzel a lehetőséggel. Kiderül, hogy ez a szokatlan ötlet tökéletesen működőképes, és tökéletes kontrasztba állít két eltérő világnézetet. Az pedig külön öröm, hogy a Bakatánc emellett egy igazán szórakoztató film, ami nagyszívű, ugyanakkor kőkemény mozi is.
Roberts (Jared Grimes) és Giszu (Doh Kyung-soo) csak egy közös nyelvet beszélnek, a táncot
1951, Kodzse hadifogolytábor. Az afro-amerikai katona, Jackson (Jared Grimes) azt a feladatot kapja a tábor kétszínű vezetőjétől, Roberts parancsnoktól (Ross Kettle), hogy PR okokból hozzon tető alá a kommunista rabokból egy sztepp tánccsoportot. A szedett-vetett csapatba bekerül a hithű kommunista észak-koreai Ro Giszu (Doh Kyung-soo), aki elvei keletre, lábai pedig nyugatra húznak. A tánccsoport tagjainak külső és belső ellentétekkel egyaránt meg kell küzdeniük, hogy a fellépést sikerre vigyék, és esetlegesen elnyerhessék a szabadságot is.
A csapatra nehezedő nyomás mindkét oldalról nagyon nagy
Kang Hyung-Chul forgatókönyvíró–rendezőként jegyzi a Bakatáncot. Bár a film egy musical-adaptáció, az énekes betétek helyett Kang a táncolós részekre koncentrált. És mivel a film (részben) egy táncos musical, elsősorban a castingon múlik a sikere. A szereplőgárdát nagyszerűen sikerült összeállítani, mind az amerikai, mind a dél-koreai színészek kihozták magukból a maximumot. Jackson szerepére sikerült leszerződtetni a Broadway táncosát/tánctanárát, Jared Grimest, aki szerencsére nemcsak kiválóan táncolni, de színészkedni is igen jól tud. Jackson ellenpólusa, Giszu szerepében az Exo fiúbanda énekese, D. O., vagyis Doh Kyung-soo látható. Ugyan énekelnie ezúttal nem kell, de Doh megvillantja színészi és táncbéli képességeit. A főbb mellékszerepekben is beleadnak apai-anyait a színészek. A tánccsoport további tagjai, Park Hye-su, Oh Jung-se és Kim Min-Ho nemben, korban és testalkatban is különböznek, de mindannyian megtanultak szteppelni a film kedvéért. A csapat tagjai között végül olyan összhang alakult ki, hogy akár turnézhatnának is a filmre begyakorolt számukkal.
A korábban említett valószínűtlen alaphelyzet (fogolytáborban szteppelő kommunista rabok) egy musical esetében teljesen hétköznapi. Egy éneklős-táncolós fantáziavilágban semmi sem lehetetlen, a lényeg nem a valóság, hanem a túláradó emberi érzelmek. A valószínűtlen alaphelyzetnek köszönhetően a Bakatánc hősei legyőzhetik saját korlátjaikat, szembenézhetnek az előítéletekkel/előítéleteikkel. Az afro-amerikai katona, az északi kommunista, a bakákat szórakoztató lány, az egyszeri balfácán és a duci kínai katona közös nevezője a tánc lesz, igazi csapattá, afféle családdá válnak. A tánc univerzális összetartó erejét hangsúlyozzák a mind tánclépésekben, mind zenékben is igen anakronisztikus betétek, amelyek közé még David Bowie Modern Love c. slágere is tökéletesen beillik.
Mindent vagy semmit, a Swing Kids csapat vagy nagy sikert arat, vagy csúfosan elbukik
Kang rendező ezt a valószínűtlen, csodálatos mesét ütközteti a háború mocskos valóságával. A Bakatánc legérdekesebb szempontja az, hogy háborús filmek naturalizmusa keveredik a musicalek irrealitásával, fantáziájával. Talán nem is a keveredés itt a megfelelő szó, hanem inkább a versengés. A két zsáner műfaji ábrázolásmódja verseng egymással a szereplők sorsáért. A történet vége vagy a mesékbe illő mennybemenetel lesz, vagy pedig a háborús valóság mindent elsöprő kárhozata. Tehát van miért aggódnia a nézőnek, mert – mivel koreai filmről beszélünk – a katarzis teljes mértékben kétesélyes: a Swing Kids vagy betáncolja magát a pozitív végkifejletbe (a közönség nagy megkönnyebbülésére), vagy pedig páros lábbal tapossa ki a nézők szívét.
A filmet a 12. Koreai Filmfesztivál Friss szekciójában 2019. október 28-án vetítjük a Sugár Moziban. - szerk.
A cikket írta: Szilágyi Miklós
Képek forrása: Koreai Kulturális Központ (12. Koreai Filmfesztivál)
