A koreai film Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ja, Bong Joon-ho ismét meglepte a szakmát és a nagyérdemű közönséget – ezúttal olyannyira, hogy az mindjárt Arany Pálmát is ért a Cannes-i Fesztiválon, méghozzá teljesen jogosan. A tehetséges iparosból mesterember lett. Megint. Bong Joon-ho (vagy magyarosan Pong Dzsunho) egy olyan kétarcú rendező, aki őrült fenegyerekként és finom úriemberként is megállja a helyét. Hol Dr. Jekyll, hol Mr. Hyde. Bong filmjeit legegyszerűbben két jelzővel lehet jellemezni: harsány vagy visszafogott karikatúra.
Ezek a rendezői stílusjegyek már Bong első filmjében is megtalálhatóak. Az Amelyik kutya ugat, az nem harap (Barking Dogs Never Bite, 2000) egy igen különös/különleges alkotás, ami egyszerre visszafogott, és ugyanakkor meglehetősen harsány is. A lakótelepi életforma, vagyis a személyes élettér beszűkülésének ábrázolása párhuzamosan jelenik meg egy őrült, bizarr nyomozói szállal, ami a telepi kutyaölő fantom nyomába ered. Bong későbbi munkásságában az első filmjének sajátos visszafogott–őrült hangulata kettévált: felváltva készültek a groteszk, harsány, de mégis karakterközpontú popcorn-mozik (A gazdatest, 2006; Okja, 2017) és az önmagához képest jóval visszafogottabb, kvázi kamaradrámák (A halál jele, 2003; Anya, 2009). Ez a kétféle rendezői hozzáállásmód az idő előrehaladtával egyre inkább kikristályosodott, egyre karakteresebb lett. Bong előző, Okja (2017) c. filmje egy kis parasztlányról szól, akinek meg kell küzdenie a húsipar ádáz ínyenceivel, hogy ne kerüljön vágóhídra a háziállatként nevelt, genetikailag kifejlesztett, szokatlanul intelligens és ízletes, vízilószerű csodahízója. Az őrült történet és az őrült karakterek mögött azonban ugyanolyan kőkemény társadalomkritika van, mint az Élősködők esetében. Csak amíg az Okja Bong eddigi legharsányabb filmje, addig az Élősködők (Parasite, 2019) a Bong-féle visszafogottabb karikatúra tökélyre vitele.
Az Élősködők sztorija szerint az alacsony társadalmi osztályból származó munkanélküli család előtt megnyílik a kitörés lehetősége: egy kis hazugság és némi simli segítségével mindannyian elszegődhetnek egy dúsgazdag családhoz különféle szolgálónak. A fiúból (Choi Woo-shik) nyelvtanár lesz, a lányból (Park So-dam) terapeuta, az anyából (Jang Hye-jin) házvezetőnő, az apából (Song Kang-ho) pedig sofőr. Minden tökéletesen alakul számukra, egészen addig, amíg nem fenyegeti őket a lelepleződés veszélye. Vajon meddig képesek elmenni, hogy fenntartsák a látszatot?
A kétarcú Bong ezúttal ismét a visszafogottabb oldalát fordította felénk, az Élősködők egy groteszk, ízig-vérig kamaradráma. A rendező életművének átfogó eleme a karakterközpontúság–személyesség és a társadalomkritika. Bong filmjeinek hősei a maguk esendőségével, kiszolgáltatottságával és tökéletlenségével igazi hús-vér figurákká válnak, még akkor is, ha éppen egy óriási vízi szörnnyel, egy aljas sorozatgyilkossal vagy – az Élősködők esetében – a társadalmi osztályokkal kell megküzdeniük. Bármit is tesznek, sorsuk javarészt nem a saját kezükben, hanem az egyénük gyarló jellemébe vagy a társadalmi helyzetükbe kódolt végzetük. A végkifejlet inkább a szerencsén vagy inkább a balszerencsén múlik. Emiatt akár happy end esetén is igazán keserű szájízzel fogunk Bong filmjeiről távozni.
A karakterközpontúság mellett a film másik egyértelmű vezérmotívuma a társadalomkritika. A szuterénlakásból jövő, modern barlanglakók az elit kacsalábon forgó palotájának udvartartásába kerülnek. A két társadalmi osztály markánsan elkülönül, a kérdés csak az, hogy átjárható-e ez a láthatatlan fal vagy sem. Emellett Bong filmje számos más kérdést is felvet. E kérdések zömét az Élősködőknek valójában meg sem kell válaszolni, elég csak feltenni azokat, hogy tükröt állítson a társadalomnak. Ki élősködik kin? Az ügyes tróger a gazdagon? Vagy a kiszolgálandók a kiszolgáltatottakon? Ki lehet-e törni a társadalmi osztályból, amelybe beleszülettünk? A jobb élet érdekében eltaposhatjuk-e sorstársainkat? Ezeket a közhelynek számító kérdéseket persze számtalanszor feltették és meg is válaszolták már.
Valójában a film lényege nem is a miért, hanem a hogyan. A díjnyertes operatőr, Hong Kyung-pyo (Gyújtogatók, 2014; Ködbe veszve, 2014) ha kell, pompás eleganciával, ha kell, a nyersbeton brutalitásával festi meg az otthonok és a társadalmi rétegek közti kontrasztot. Bong rendező Han Ji-wonnal közösen jegyzett forgatókönyve is remekül működik. A néző ereiben meghűl a vér, ahogyan tanúja lesz annak, ahogy a film „hősei” milyen profizmussal játszadoznak el az emberi érzelmekkel. A feltörekvő család kezei közt a jóindulat, a hiszékenység, az aggodalom és az önhittség afféle hangszerekké válnak, amik húrjait vérbeli klasszicista virtuózként pendítik meg. És ezt csak erősíti a klasszikus zenei aláfestés. A film egészéről süt az elegancia, annak ellenére is, hogy sokszor – szó szerint – lemegy az emberi lélek pöcegödrébe.
Egy olyan nagyszerű alkotás apropóján, mint az Élősködők, bármennyit lehet beszélni, és bármennyit lehet írni, még mindig maradni fognak olyan témák, szálak és szempontok, amiket tovább lehetne taglalni, akár a végtelenségig. A legegyszerűbb mégis az, ha mindenki maga nézi meg a filmet. Erre pompás alkalom adódik a 2019-es Koreai Filmfesztiválon, amit az Élősködők fog ünnepélyesen megnyitni október 25-én a Corvin Moziban. Nagy kár lenne kihagyni!
A cikket írta: Szilágyi Miklós
Képek forrása: Mozinet
