Aki volt olyan szerencsés, hogy kószált már bambuszerdőben, annak bizonyára fülében van még a bambuszlevelek között járó szél finom, semmi más hanghoz nem fogható surrogása, és arcán érzi még a jellegzetes illatú simogatást. Amikor a papírvékonyságú bambusz lemezkékből és a közéjük kifeszített, fehéreper-fa kérgéből nyert hanji papírból készült kis legyezőt kitárjuk és meglebbentjük, a koreai természet egy kis darabkáját tartjuk a kezünkben.
A koreai legyezőket formájuk szerint két kategóriára, kör (dandeon), illetve félkör alakúakra (jeopseon) oszthatjuk, az előzőt hagyományosan főleg a nők, míg utóbbit kezdetben inkább a férfiak használták. Több koreai művészettörténész úgy véli, hogy a harmonikaszerűen összehajtogatható, félkör alakú hapjukseon kitalálása egy buddhista szerzetes személyéhez fűzhető, aki a Korjo királyság (918-1392) idején élt. A szomszédos Kínában ekkortájt a Szung-dinasztia uralkodott, melynek egyik követe feljegyzéseiben említést tett a különleges korjói legyezőkről: „Korjóban az emberek még télvíz idején is legyezővel járkálnak, amelyek hajtogatott formája nagyon eredeti és különleges” (Goryeo Dogyeong, azaz „Képes beszámoló Korjóból”). A feljegyzés arról tanúskodik, hogy ezt a hajtogatási technikát akkor még Kínában sem ismerték.
A szerzetes és a legyező alakú asszony legendája
Talán nem is Koreában lennénk, ha a különlegesen csukható legyező feltalálójához nem fűződne egy réges-régi legenda. Történt pedig, hogy ez a buddhista szerzetes végzetesen beleszeretett egy gyönyörű nőbe, ám fogadalma tiltotta, hogy asszonyhoz közeledjen. Hiába volt azonban minden igyekezete, hogy megtalálja a végső igazságot és eljusson a nirvánába, szenvedélyes szerelme béklyóként szorította a szívét. Hogy a forróságot enyhítse, bambuszból és hanji papírból legyezőt készített magának, és úgy hajtogatta össze, hogy lassan-lassan kinyitva egy nő alakja bontakozzon ki előtte. S valóban, ha kis fantáziával szemléljük, mi is láthatjuk: a fogantyúnál van a kontyban végződő fej, a pánt, ami a bambusz lécecskéket összetartja, akár egy női hajtű, a lassan, harmonikaszerűen szétterülő, surrogó papír pedig mintha csak egy szétnyíló női szoknya lenne. Buddhista ima helyett pedig a szerzetes allegorikus szerelmes verset írt a legyezőre, innen származott aztán az a koreai hagyomány, hogy kalligrafikus írással megírt költeményeket vetettek a hapjukseon-ra.
Mitől szép?
A koreai hajtogatott legyezők híre aztán hamar elterjedt, és nagy népszerűségnek örvendett Kínában, Japánban, sőt még Európában is, ahová élelmes kereskedők által jutott el a Selyemúton. Mindenfelé dicsérték az anyagok elsőosztályú minőségét, a kidolgozást, művészi eredetiségét és kifinomult, ízléses díszítését. Miután a legyező elkészült, a hanji papírra általában szép tájakat, madár-virágzó ág kombinációját festették, sokszor egészítve ki kalligrafikus írással a képeket. Magát a bambusz bordázatot is szokás volt díszíteni, méghozzá az úgynevezett pirográf módszerrel, melynek lényege a beégetéses karcolás. Ezek az ábrák leggyakrabban szimbolikus jelentéssel bírtak, ilyen volt például az éji pillangó vagy denevér, ami titkos éjszakai találkára utalt, vagy a krizantém, ami a női erény és báj jelképe. A fogantyút különleges csomózású selyemzsinórokkal ékítették, amelyekbe jáde- vagy borostyánköveket, illatos füveket tartalmazó kis szütyőket fontak, teljesen egyedivé varázsolva így a koreai hapjukseon-t.
A koreai hajtogatott papírlegyező elsődleges feladata persze a nyári hőség enyhítése volt, ám szinte el sem tudjuk képzelni, mi mindenre használták még. Védelmet nyújtott a kíváncsi, tolakodó tekintetek és a tűző napsugarak ellen, sőt olykor még egy szemtelenkedőre is jól oda lehetett sózni vele. A vándorkomédiások és táncosok elengedhetetlen színpadi kelléke volt, sokszor ezzel választották el a jeleneteket, de még legyeket is lehetett hessegetni vele. Mögé lehetett bújtatni egy kacér mosolyt, egy szégyenlős-szerelmes pillantást, de még egy titkos éjszakai találkát is oda lehetett súgni, hogy senki más ne vegye észre, csak éppen az, akit illet.
Ha legyezőt kapsz ajándékba
Koreában a mai napig szokásban van, hogy legyezőt ajándékoznak. Ennek hagyománya a nyár beköszöntét ünneplő Dano fesztiválhoz kapcsolódik, amit társadalmi hovatartozás nélkül mindenki megünnepelt, a királyi famíliától kezdve a pórnépig. Mivel a Dano az ötödik holdhónap 5. napjára esik, előestéje a forró nyári napoknak, így a király hagyományosan ilyenkor legyezővel ajándékozta meg minisztereit, hogy legyen mivel hűsölniük. Így vált a legyező a szeretet és a törődés jelképévé, ezért ha valakitől kapnánk egy szép hapjukseon-t, legyezgessük csak magunkat mosolyogva, mert nyugtázhatjuk, hogy szeretnek és fontosak vagyunk valakinek.
A cikket írta: Csajka Edit
Forrás: The Korea Times, The Korea Herald, Antique Alive
Képek forrása: The Korea Times, Pinterest
