Ami a cseresznyevirágon túl van
2017. március 13. írta: KKK admin

Ami a cseresznyevirágon túl van

Tavaszi zsongás Koreában

Koreában igazán felemelő érzés lehet virágnak lenni. Bár a félsziget tavaszára gondolva, valószínűleg mindenkinek a szilvavirágok rózsaszínje jelenik meg lelki szemei előtt. A márciusi napsugarak azonban más virágokat is előcsalogatnak, amik a tavaszi fesztiválok központi témájává válnak a következő hetekben.

borito_42.jpg

Seogwipoban, Jeju-szigetén repcenézőbe hívják a turistákat. Mivel a “sétafesztivál” kijelölt útvonala a tengerpart mellett visz végig, a virágtenger mellett a résztvevők a gyönyörű hullámokat is megcsodálhatják, valamint élvezhetik a sós víz illatát. 

repce.jpg

Repcevirág

Guryében a japán som öltözteti sárgába a hegyvidéki tájat. A japán som nemcsak vidám színével, hanem kellemes aromájú, gyógyító hatású termésével is kivívta a helyiek szeretetét, melyet különböző ételek és italok – rizssütemény, csokoládé vagy tea –  készítéséhez is felhasználnak. A fesztiválra érkezők megkóstolhatják ezeket a termékeket, elleshetik készítésüket, majd koncerteken és a helyi forróvizes források által táplált fürdőkben időzve pihenhetik ki a nap fáradalmait. 

japan_som.jpg

Japán som

A gasztronómia hódolói pedig Seocheonban a piros kaméliák között találhatják meg számításukat.  A tengerparti fesztiválon a látogatók, a közép-európai emberek körében igazi különlegességnek számító polipos ételeket vásárolhatnak, míg a kicsiket polip-pecázással várják a szervezők. A hangulatot pedig fokozzák a vérvörös virágok bokrai. 

voros_kamelia.jpg

Kamélia

Ha az éppen aktuális koreai fesztiválokról szeretnénk tájékozódni, érdemes néha ellátogatnunk a Koreai Turisztikai Hivatal honlapjára:

 

Írta: Török Virág


Képek forrása: pixabay.com/hu, shutterstock.com/hu

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4812336885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása