Sundám-bundám igazságosztók
2016. augusztus 15. írta: Koreai Kulturális Központ

Sundám-bundám igazságosztók

A Violent Prosecutor (2016)

Lehet-e törvényes igazságot szolgáltatni a törvény vargabetűs megkerülésével? Byun Jae-wok (Hwang Jung-min) hírhedt ügyész, aki az igazság kiderítésének érdekében nem restelli törni-zúzni még a gyanúsítottakat sem. Egy különösen kényes ügy kapcsán holtan találnak egy bűnözőt, miután az ügyész kiporolta belőle a vallomást. Byun Jae-wokot 15 év börtönbüntetésre ítélik – ártatlanul. Sorsa jobbra fordulni látszik, amikor évekkel később összeismerkedik a frissen lesittelt szélhámos nőcsábásszal, Chi-wonnal (Gang Dong-won), aki birtokában van olyan információknak, amik az ügyész szabadulását jelenthetik.

borito_16.jpg

Az A Violent Prosecutor története nagyon hasonló a Veteranéhoz. Adott az igazság bajnoka, aki egyben a törvény embere is, és aki nem restell erőszakhoz folyamodni a siker érdekében. Ráadásul mindkét film főhősét ugyanaz a népszerű színész, Hwang Jung-min alakítja, így még nehezebb elvonatkoztatni a két filmet egymástól. A Veteran erőszakos nyomozója megtanul a szabályok szerint játszani, rájön, csak azzal érhet el sikert, ha mindenben betartja a törvény adta lehetőségeket. Az A Violent Prosecutor ügyésze viszont azt tanulja meg, hogyan lehet ugyanezeket a törvény adta lehetőségeket a saját hasznunkra fordítani, hogyan lehet megkerülni az igazságot egy felsőbb cél érdekében (ahogy társa, Chi-won szabadlábra helyezését is elintézi). Emellett, ha kell, törvénytelen eszközöket vet be a használható bizonyítékok megszerzéséért.

a_violent_prosecutor_poszter.jpg

Ahogyan az látszik, egyazon figurának két különböző sorsát mutatja be a két film. De mindkettőben ugyanaz a végkifejlet: csak a törvény segítségével lehet ítéletet mondani az érinthetetlen, korrupt elit gazemberei felett. Az efféle történetek egyre népszerűbbek Koreában, hiszen mind a Veteran, mind az A Violent Prosecutor hatalmas anyagi sikert ért el a hazai mozikban.

photo670379.jpg

Az A Violent Prosecutor egy klasszikus, 3 felvonásos történet. És mint a legtöbb történetnek, van eleje, közepe és vége. E filmnél a 3 felvonásos szerkezet olyannyira elkülönül, mintha három különböző műfajú filmet néznénk meg egymásután. A történet elkezdődik egy börtönfilmmel, az ügyészt csőbe húzzák, és elítélik emberölésért, majd a sitten meg kell küzdenie az életben maradásért. Miután az ügyész megismerkedik a szélhámossal, aki kijuttathatja a börtönből, az A Violent Prosecutor egy heist filmben folytatódik, bemutatja a bizonyítékok megszerzésére irányuló okos tervezgetést és a cseles megvalósításukat. A történet végül egy bírósági drámában fejeződik be, ahol az ügyész végre kiállhat a saját igazáért. A szerkezeti egységekként való műfaji elkülönülés nagyon jót tesz a történetnek, a váltások pont akkor történnek, amikor az adott műfaj kezdene kifáradni, a sztori így mindvégig fenntartja a feszültséget, szórakoztató és érdekes marad.

Az A Violent Prosecutort érdemes a Veterannal együtt párban megtekinteni, hiszen külön élvezeti szempontot nyújthat a hasonlóságok és különbségek felfedezése. Természetesen a film önmagában is nagyon szórakoztató, hiszen három különböző műfajt láthatunk egy film játékideje alatt.


A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: hancinema.net

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2210116056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása