Egy 8 km-nél kicsit hosszabb autóútról fogok írni…Nem nagy távolság, igaz? S ha azt mondom, hogy ebből 3,5 a levegőben és majdnem ugyanennyi a tenger mélyén fekszik? Mint említettem, nem egy nagy távolságról van szó, kocsival negyven perc alatt megtehető. Akkor miért is volt erre szükség? A válasz maga a kezdőpont: Busan (부산, ejtsd: Buszán), a világ ötödik legzsúfoltabb kikötője, kevéssel lemaradva New York és Shanghai mögött, olyannyira, hogy egy mesterséges szigettel már meg is kellett toldani (Busan New Port, 2010).

Ha leejtenénk a kikötő területén egy gombostűt, nagy eséllyel 3-4 emelet magas konténerrakáson landolna vagy egy rakodómunkás sisakján. A tömöttség ellenére évről évre nő a forgalom, mintha csak a tenger áradását akarná leutánozni.

Vitorlázzunk kicsit távolabb Busan nyüzsgésétől dél-délnyugati irányba a tengeren, több apróbbnál is apróbb sziget mentén egy álmos szigetcsoportra: Geoje-ra (거제, ejtsd: Godzse).  Nem az első hely, amit a turisták először felkeresnek, hiszen az amerikaiak elég terjedelmes börtöntábort üzemeltettek itt. Pedig a neolitikus emlékektől kezdve a nemzeti parkokon át, egész Ázsia egyik legnagyobb hajóépítő központjáig minden megtalálható itt. Ha ez sem elég, megemlítek még egy helységnevet: Okpo (옥포). Bizony, itt található az az öböl, ahol Yi Sun-sin (이순신) tábornok legyőzte a japánokat.

Erre a szigetcsoportra esett a választás, hogy enyhítse Busan kikötőforgalmát, és a hajóépítés miatt a kikötő eleve készen állott, már csak egy közvetlen szállítási útvonalra volt szükség. A létező út a szárazföldön keresztül több mint négy órás utat jelentett volna. Szép is lett volna a kikötői dokumentáció utaztatásával egy napot veszíteni, és még egyet a rakomány leszállításával.

Így az áthidalást, ha szó szerint vehetjük ezt a kifejezést, egy alagútrendszerből és két függő hídból állították össze. A megtisztított tengerfenékre egyenletes kavics ágyazat került, amire ráültették az egyenként 2 focipálya hosszúságú, repülőgép anyahajó súlyú vasbeton elemeket. (Ezek kétszer két sávos autóutat és egy szervízalagutat foglalnak magukban.) Majd dupla takaróréteggel fedték be, hogy ha egy teherhajó pont az autópálya fölött kívánna elsüllyedni, akkor se sérülhessen meg. Az előre gyártott elemek hatalmas súlya egyébként komoly szállítási nehézséget jelentett, szárazföldön képtelenség lett volna, maradt a vízi utaztatás. A légmentesen lezárt beton teknőket a bennük ragadt levegő emelte föl az elárasztott szárazdokkokban, ahol készültek, és onnan már csak három és fél km-t kellett vontatni. Rendkívül látványos megoldás volt:

Az első híd Jungjuk és Jeo apró szigetei között feszül, a második pedig Jeo-t köti össze Geoje-val. Mindkettő több mint 1,6 km hosszú, és olyan stabil, hogy a térségben előforduló tájfunoknak is legalább 200 évig ellent kell állniuk.

2010-ben nyitották meg az autópályát és 2013-ig a világ legmélyebben futó merített autópályája volt, helyenként 48 méterrel a felszín alatt. Bár immáron csak a második, sokak szívében az első maradt, hiszen könnyebbé teszi mindennapjaikat ez a mindössze 8 km hosszú autópálya.

A cikket írta: Győrfi Viktória

Képek forrása: mapio.net, koreatimes.co.kr, knaglobal.co.kr, vecc.com, pvpr.wordpress.com