A nők a világ mozgatórugói - halljuk sokszor ezt a már csaknem szólás - mondássá avanzsált kijelentést. Ennek az állításnak az igazságát támasztja alá a világ utolsó életben maradt „sellőinek” titulált haenyeo (해녀, ejtsd. henya) közösség is, akik a Koreai-félszigettől délre található Jeju-szigeten (제주도, ejtds. Dzsedzsu-do) élnek, és az azt körülölelő tengerben halászó tevékenységet folytatnak.

Több szempontból is különleges asszonyok ők. Elsősorban azért, mert korukat tekintve kizárólag idős nők végzik ezt a munkát. A legfiatalabb az 50-es korosztály, a legidősebbek között pedig nem egy akad, aki már túl van a 90-en. Persze nem mindig volt jellemző az életkorok egysíkúsága. A haenyeo-lét egy több száz éves múltra visszatekintő tradíció, amely anyáról leányra szállt, és általában 10 éves kortól kezdték el a merülés gyakorlását.

Az általánosan értelmezett halászattól eltérően a haenyeo-k alámerülnek a zsákmányért, de a búvárruhán és szemüvegen kívül semmilyen felszerelésük nincs. Oxigénpalackként csak a saját tüdejük szolgál, amivel kb. 2-3 percig tartják a lélegzetüket a közel 20 méteres mélységben. Fürgén úsznak a vízben, amit a könnyebb süllyedést segítő, derekukra erősített ólomnehezékkel tesznek gyorsabbá. A tengerfenéken aztán egy hegyes bot segítségével begyűjtik a különböző, koreai konyha által kedvelt tengeri finomságokat (kagyló, csiga, rák, hínár, tintahal, polip). A kihalászott élőlényeket hálóba teszik, amely a merülés helyét jelölő bója aljára van ráerősítve. Amikor a haenyeo-k a felszínre érnek, egy sajátos, füttyszóhoz hasonló hangot kiadva vesznek levegőt.

Haenyeo-nak lenni igen jövedelmező munkakör volt, hiszen nemcsak a hazai, de a nemzetközi kereskedelembe is bekapcsolódtak, valamint egy olyan megbecsült státuszt szereztek a nőknek, amely sehol máshol nem jött létre a patriarchális beállítottságú koreai társadalomban. Megcáfolták azt a sztereotípiát, miszerint csak a férfiak képesek fenntartani a családot, igaz kemény munkával tették mindezt. A haenyeo-k fárasztó életét bizonyítja az a szigeten elterjedt mondás is, amely így hangzik: „Jobb egy tehénnek, mint nőnek születni”. Általában napi 6-7 órát merülnek, amit megelőz és követ a házimunkák elvégzése. A halászatot a holdnaptár szabályozza, és egy hónapban kb. 15 napot töltenek vele.

Máig nagy szerepük van a kulturális és a szociális életben is. A 20. század elején számos japán ellenes kampány fűződött a nevükhöz, valamint a haenyeo-kultúra és a tengeri erőforrások megőrzésének érdekeit is védik. Amennyiben Jeju-szigetén járunk, érdemes ellátogatni a Jeju Haenyeo Museum-ba, ahol további érdekességeket tudhatunk meg a haenyeo-k különleges életéről. Ezen kívül számos, turisták által kedvelt hely közelében találunk olyan éttermeket (해녀의 집, ejtsd. henyai csib), amelyek a haenyeo-k által fogott friss tengeri eledeleket szolgálják fel. 

A női halászat tradíciójáról szóló legelső feljegyzések a 17. századból származnak, ahol, mint a halászó férfiakat segítő nőket említik meg, leginkább hiányos öltözetük helytelenítése kapcsán. (Egészen a ’70-es évekig pamut úszódresszt és arra felöltött jogori-t viseltek, 저고리, ejtsd. csogori.)

A haenyeo-k tradicionális öltözete és felszerelése

Bár a halászat eredetileg férfimunka volt, a nőknek csakhamar teljesen át kellett venni a feladatot, amikor a férfiakat háborúk alkalmával behívták a hadseregbe. A munka ugyanis nemcsak azért nem állhatott meg, mert a családot fenn kellett tartani, hanem azért is, mert a tenger gyümölcseivel (főként a hínárral) adót is fizettek.

A hínár jelentősége napjainkban sem csökkent

Nemcsak a háború, de az 1948-ban Jeju-szigetén kitört felkelés is „fellendítette” a női halászok számát, ugyanis a felkelés leverésekor több ezer férfit mészároltak le. A ’60-as évektől azonban a modern társadalom megváltozott munkaigényeihez igazodva a korábban több ezer főt számláló csoportok száma mára alig éri el a pár százat, és leginkább az idősek tartják még életben ezt a hagyományt.

Nem kizárólag a társadalmi változások miatt csökken a haenyeo-k száma. A növekvő cápaveszélyen kívül a mély vízben keletkező túlnyomás miatt szívelégtelenség is kialakulhat, amely nem egy „sellő” életét vette már el a múlt évei során. Ezért a tengerészekhez hasonlóan a haenyeo-k is tisztelik a víz és a szél istennőjét, akinek minden év februárjában egy sámánisztikus hagyományokból eredő ceremóniát mutatnak be. Kis szalma csónakocskákat eresztenek a vízre, hogy amikor Yeongdeung Halmang (영등 할망, Jangdüng Hálmáng), a szelek istennője elhagyja a szigetet, legyen miben utaznia. Úgy hiszik ugyanis, hogy ő az, aki segít megtartani a lélegzetüket, ezzel biztosítva az életben maradásukat a víz alatt.

A cikket írta: Vizi Erzsébet

Forrás: visitkorea.or.kr

Képek: jejutourism.blogspot.com, koreatimes.co.kr, koreaherald.com, froventuresoflecia.com, wikimedia.org, jejuweekly.com, wsj.com