Danuri: A Hold titkainak felderítője
2023. július 20. írta: Koreai Kulturális Központ

Danuri: A Hold titkainak felderítője

A koreai kultúrában fontos szerepet tölt be a Hold: a holdfázisok változásain alapul a holdév alapú időszámítás, és a koreai ünnepek többsége is a teliholdhoz vagy az újholdhoz kapcsolódik. A koreai űrkutatást is foglalkoztatja az égitest és annak részletesebb felderítése. A NASA-val együttműködésben és közel tíz évnyi előkészítés után 2022-ben lőtték fel a Danuri űrszondát, amely azóta Hold körüli pályára állt, és megkezdte a közel egy éves küldetését. Vajon milyen titkokat derít fel és milyen új tudást ajándékoz nekünk?

moon-g872eba6ef_1280.jpg

A technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre több kérdésünkre választ kapunk. Az űrkutatás, a távcsövek, illetve az űrtechnológia fejlődésének egyik csúcspontja a holdra szállás volt, amely a huszadik század egyik meghatározó eseménye volt. Habár az 1970-es években lezárult Apollo-program óta nem jutott el ember a Holdra, a Hold iránti érdeklődés nem csökkent. Mi több, a NASA a 2020-as években elindította az Artemis-programot, amellyel újabb emberek juthatnak majd el a Holdra. Ehhez kapcsolódóan indult el a Danuri fejlesztése is, amelynek célja, hogy felmérje a holdi nyersanyagokat, a holdra szálláshoz használható leszállópályákat, illetve teszteljen új űrtechnológiákat.

2022 augusztusában startolt el a műhold, amelynek a neve a koreai “hold” (달) és “élvezni az életet vagy a munkánk gyümölcsét” (누리다) jelentésű szavakból tevődik össze. A projekt eredeti elnevezése: 'Korea Pathfinder Lunar Orbiter' (KPLO), tehát “Koreai úttörő Hold körül keringő űrszonda”, utalva a projekt jelentőségére. A szonda nagyjából 135 nap után érte el a Holdat, amely körül pályára állva megkezdhette küldetését. A Danuri nemcsak a NASA új technológiáit, hanem több koreai egyetem kutatóintézete által kifejlesztett technológiákat és eszközöket is tesztel a Holdon. A NASA ShadowCam (“árnyékkamera”) technológiája a Hold folyamatosan sötétben lévő, árnyékos krátereiben és völgyeiben keresi a vizet, illetve jeget. 

danuri_kep_shadowcam.pngA ShadowCam első képe a Holdról (forrás: Nasa)

A Danuri által hordozott koreai fejlesztésű eszközök között van leszállópálya-kutató kamera, a holdi kőzetet polarizált fénnyel felmérő kamera, a Hold mágneses terét mérő magnetométer, illetve a kőzetek összetételét részletesen vizsgáló gamma-spektroszkóp. Ez utóbbi a különböző anyagok által kibocsátott gamma-sugárzást méri, és ez alapján állapítja meg a kőzet összetételét. Ezek mind fontos eszközök a Hold részletesebb megismerésében: a víz mellett a Danuri urániumot, héliumot, szilikont és alumíniumot is keres.

Szintén koreai fejlesztésű a “csillagközi internetet” lehetővé tevő DTNPL (Disruption Tolerant Network Experiment Payload, vagyis “zavartűrő hálózati kísérleti eszköz”) technológia, amely a Holdra leszállt küldetések és a Föld közötti kommunikációt segíti majd. Amikor a Danuri még csak a Hold felé tartott, már több tesztet is végrehajtottak az eszközön, és az “űrinternet” segítségével sikeresen továbbítottak több üzenet a Földre. Nemcsak képeket és videókat, de a BTS Dynamite című számát is sikeresen “hazaküldte” a Danuri.

Habár a műhold történelmet írt Korea és a koreai tudomány számára, várhatóan csak egy évig fog tartani a Hold körüli küldetése. Természetesen a koreai kutatók nem pihennek addig sem, hiszen fejlesztés alatt áll többek között a Nuri hordozórakéta, amellyel a Holdra lehet majd kilőni mindenféle eszközöket vagy rakományokat, a Naro Űrközpont további kilövőállomásai, illetve más hold körüli szonda és holdjáró feljuttatása is tervben van. Aki pedig szeretné elképzelni addig is, hogy milyen lehet majd az élet a Holdon, annak ajánlom A Nyugalom tengere (The Silent Sea, 고요의 바다) című koreai sci-fi sorozatot Bae Doona és Gong Yoo főszereplésével. Vigyázat, borzongós!

 

A cikket írta: Katona Júlia

Források:

Koreai Űrkutatási Intézet: kari.re.kren.wikipedia.org

nssdc.gsfc.nasa.gov, space.com

Képek forrása: pixabay.com, wikipedia.org

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4118169075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása