2022. július 12. írta: Koreai Kulturális Központ

A koreai tradicionális zene és a „csoszon-pop” megszületése

Dél-Korea vitathatatlanul a trendek, az adaptálódás és megújulás országa. Ebből a megújulásra való képességből született meg a koreai tradicionális zene és a nyugati popzene egyvelege, a csoszon-pop (Joseon pop). A következőkben a műfaj létrejöttéről, illetve a koreai tradicionális zene megpróbáltatásokkal teli útjáról, fejlődéséről olvashattok, mely fejlődés visszahelyezte a zenei világ térképére a félsziget hagyományos zenéjét.

A gugak (국악, ejtsd: gugák), azaz a koreaiak hagyományos zenéje évszázadokon keresztül szállt generációról generációra, viszont idővel annyira eltávolodott a kortárs ízléstől, hogy majdnem teljesen a feledésbe merült. A 20. század eleji viszontagságos időszakban a kormány intézkedéseinek köszönhető, hogy nem halt ki teljesen.

A japán megszállás idején a Yi-dinasztia zenei intézetének igyekezete mentette meg a gugakot, melynek a kedvezőtlen légkör ellenére is sikerült új diákokat toboroznia, akiknek udvari zenét tanítottak a tradicionális zene életben tartása érdekében. A koreai háború kitörése számos zenei anyag pusztulásához vezetett. A háborút követő zűrzavar pedig ugyancsak nehézkessé tette a regenerációt. Még a háború idején létrehozták a Nemzeti Gugak Központot (국립국악원, Gungnipgugagwon, ejtsd: Gugnipgugákvan) Busanban, mely összegyűjtötte a háború sújtotta országban szétszóródott anyagokat és zenészeket. 1953 után a központot áthelyezték Szöulba, és azóta központi szerepet lát el a hagyományos zene megőrzésében és annak modern újragondolásában. A kulturális örökség védelméről szóló, 1962-ben érvénybe léptetett törvény ugyancsak sorsdöntő volt. Bevezették a nemzeti szellemi kulturális örökség rendszerét a hagyományos kultúra és művészetek megőrzésre szánt területeinek kijelölésére, valamint olyan művészetet gyakorló emberek támogatásra, akik a „címbirtokosnak” vagy „okleveles gyakornoknak” minősítettek. Ilyen hivatalos elismeréssel bír például a jongmyojeryeak (종묘제례악, ejtsd: dzsongmjodzserjeák – királyi ősi rituálé zene), a gagok (가곡, ejtsd: gágok – versből készült dal), a pansori (판소리, ejtsd: phánszori – történetet elbeszélő dal), a daegeumsanjo (대금산조, ejtsd: degümszándzso – keresztirányú bambusz furulya szóló) vagy a gyeonggiminyo (경기민요, ejtsd: gjanggiminjo – Gyeonggi területének népdalai) műfaja. Az 1960-as években megkezdődő iparosodás és városiasodás idején azonban továbbra is a kulturális világ peremén maradt a hagyományos zene.

1959-ben nyílt meg a Szöuli Nemzeti Egyetem koreai zene tanszéke, melynek köszönhetően a tradicionális zene tudományos kutatás tárgyává válhatott. Az 1970-es és 1980-as évekre egyre több egyetemen alapítottak hasonló tanszéket, melyekből aztán olyan diplomás zenészek kerültek ki, akik kitűntek a zenei színtéren, és élen jártak a hagyományos zene fejlesztésében.

A korábbi generációkkal ellentétben ők már nemcsak a megőrzést és az átadást tartották fontosnak, hanem azt is, hogy a hagyományos zenébe új életet lehelve szélesebb közönség számára tegyék azt vonzóvá. Az 1990-es évek második felétől, az internetnek köszönhetően a hagyományos zenészek és a teljes lakosság megismerkedhetett más országok zenéivel; Dél-Ázsia, Afrika és más területek zenéi inspirációs forrássá váltak. A klasszikus, hagyományos koreai zenés előadásokat felváltották a fúziós zenei kísérletek, melyeket jól fogadott a hazai közönség.

Ennek a fúziós műfajnak az egyik legismertebb példája a BTS együttes egyik tagjának Suga Daechwita című száma, amely a Csoszon-dinasztia királyi körmeneteinek zenéjét (대취타, daechwita, ejtsd: decshvithá) ötvözi trap beatekkel. Az viszont csak ezután fog kiderülni, hogy a csoszon-pop képes lesz-e növelni vonzerejét a világ zenerajongói körében, akik mindig valami újra, egyedülállóra vágynak.