Tény, hogy a Csoszonban (1392-1910) uralkodók ma leginkább ismert nevének vajmi kevés köze van születési és az uralkodásuk idején használt, - egyébként számtalan - hivatalos nevéhez. Koreai történelmi film- és sorozatrajongók, megfigyeltétek már, hogy Csoszon 27 uralkodójának fennmaradt neve kettő kivételével -JO (dzso), illetve -JONG (dzsong) utónévvel, azaz titulussal végződik? Ebből 18 a JONG és csupán 7 a JO, de vajon miért? Ráadásul, aki se nem JO, se nem JONG, az a kettő pedig GUN. Vajon Korea királyai miért kaptak csupán három rangot, és mi alapján?
Királyi névsorolvasás, időrendi sorrendben
Taejo, Jeongjong, Taejong, Sejong, Munjong, Danjong, Sejo, Yejong, Seongjong, Yeonsangun, Jungjong, Injong, Myeongjong, Seonjo, Gwanghaegun, Injo, Hyojong, Hyeonjong, Sukjong, Gyeongjong, Yeongjo, Jeongjo, Sunjo, Hyeongjong, Cheoljong, Gojong, Sunjong
Az ezekkel a címekkel ellátott nevek valójában posztumusz templomnevek (묘호, ejtsd: mjoho), melyeket más, kelet-ázsiai civilizációkhoz hasonlóan kaptak haláluk után az uralkodók a Csoszon-éra Koreájában is. A cél az volt, hogy az utókor e néven tisztelje az eltávozott királyokat, és így mint halhatatlanok maradjanak meg mindenki emlékezetében.
A király születési neve
Csoszon uralkodói a Yi dinasztia tagjai voltak, tehát mindannyiuk vezetékneve Yi volt. Ehhez természetesen tartozott egy keresztnév is: pl. Nagy Szedzsong keresztneve Do volt, ezért az ő születési neve Yi Do, filmekben, sorozatokban is ezt a nevet hallhatjuk, bár nem biztos, hogy a valóságban is így volt. Tudniillik a királyt, amíg a trónon ült, csakis 천하-ként (ejtsd: csónhá), azaz Őfelségeként volt szabad említeni és megszólítani, nevét szigorúan tilos volt kiejteni! Olyannyira komolyan vették ezt a szabályt, hogy megszegőjét végleges száműzetéssel sújtották.
De miért volt a legtöbb királynak csak egy keresztneve? Ez érdekes kérdés, hisz a koreai keresztnevek zöme két hanja-karakterből áll. Mivel az uralkodó nevét azonban semmilyen körülmények között sem volt szabad hangosan kiejteni, születéskor csak egy keresztnevet kaphattak. Tetejében, az sem lehetett holmi hétköznapi név, mert az még adott szövegkörnyezetben is tabunak számított, és jó nagy káosz is lett volna belőle. Képzeljük csak el, hogy egy király a 별 = csillag (ejtsd: bjal) nevet kapja! Mit mondott volna a szegény ember, ha meg akarta volna mutatni a Sarkcsillagot a fiának? „Nézd csak, gyerek, ott azt a nagy fényes foltot a sok-sok nem olyan fényes folt közt”? Így esett, hogy a királyi hercegeknek különleges, egy szótagú keresztnév dukált.
A posztumusz templomnév (jo vs jong)
Haláluk után a királyok tehát posztumusz templomnevet kaptak, amely immár két szótagú volt, ahol, ahogy az előbb említettük, leggyakrabban a -jo (조, ejtsd: dzso), illetve a -jong (종, ejtsd: dzsong) cím/rang szerepelt második szótagként, és természetesen nem hasra ütéssel ragasztották az első karakterhez.
Ám az első karakternek is megvolt a maga szerepe, ami egyfajta jelző funkcióját töltötte be, és mint ilyen, az eltávozott uralkodó legfontosabb jellemvonását volt hivatott kifejezni. A dinasztia 17. királyát például Hyojong-nak (효종, ejtsd: Hjodzsong) hívják, melyben a „효” gyermeki/fiúi kötelességet, alázatot jelent, így nevének első karaktere alapján tudhatjuk, hogy szülei iránt kivételesen kötelességtudó, engedelmes uralkodóról van szó. Vagy vegyük mindjárt a Yi dinasztia első királyát, akinek születési neve Yi Seong-gye (이성계, ejtsd: Í Sangjé), de immár Taejo királyként (태조, ejtsd: Thédzso), és a több mint 500 évig fennálló Csoszon-királyság alapítójaként jegyzi őt a történelem. A 태 annyit tesz: „nagy, hatalmas, dicsőséges”, ezért neve így azt jelenti „Nagy (alapító) Uralkodó”.
Most nézzük a rang jelölését: hogyan lesz valakiből -jo, másból pedig -jong? Eredetileg és elméletben könnyű lett volna a választás, hisz az alapelv szerint egy új dinasztia alapítója -jo, a többi leszármazott király pedig -jong. Igen ám, de akkor az összes többi csoszonbeli elsőszülött hercegből -jong vált volna, és csak Taejo maradhatott volna -jo, fenti névsorunk viszont nem ezt mutatja!
A királynétól (elvben sosem ágyastól) elsőként született fiú örökös trónra lépése azonban nem mindig volt lehetséges a történelemben. Királyok haltak meg túl fiatalon, fiú örökös, sőt bármilyen gyermek nélkül. Aztán ott voltak a politikai intrikák, a frakciók hatalmi harcai is. Maga a királyi család sem volt mentes a politikai indíttatású küzdelmektől és tragédiákról, gondoljunk csak Sado herceg és a rizses láda drámai históriájára. Így aztán öccsök, unokafivérek, unokák léphettek fel a trónra. Ám ez még mindig egyenesági örökösödést jelentett, és ezen az alapon mindenkinek a -jong címet kellett volna kapnia.
Családfa és nagy tettek
Bizony, a csoszoni logika egészen máshogy döntött a posztumusz templomnevek rangjának meghatározásakor. Az alapítás-elméletből kiindulva, az az uralkodó, aki új dinasztiát alapít, vagy trónra lépése megváltoztatja a családfát, az kaphat -jo (itt kb. alapító) titulust. Ilyen volt Taejo (r. 1392-1398), a Csoszon-dinasztia alapítója, Sejo (r. 1455-1468), aki puccsal ragadta magához a hatalmat ifjú unokaöccsétől, a trón jogos várományosától, sőt később ki is végeztette annak követőivel együtt. Mivel azonban uralkodása alatt helyreállt a rend, és erős kézzel tartotta a zilált nemesi frakciókat is, kiérdemelte a -jo rangot. A harmadik ilyen módon trónra került uralkodó Injo volt (r. 1623-1649), aki szintén államcsíny útján szerezte meg a hatalmat, nem pedig egyenes ágon örökölte. Lássunk további csodát: a négy további uralkodó azonban megint csak másért kapta a -jo címet. Ez hogyan történhetett?
A címek odaítélésénél csak az első 13 uralkodó esetében sikerült a fenti elveket betartani, mert a köztudatban innentől kezdve a -jo már nagyobb rangot és elismerést jelentett, mint a -jong, és mindenképpen előkelőbbnek számított. Az elhunyt király hívei, nosza meg is kezdték az utólagos, sokszor évekig tartó lobbizást a rangosabbnak számító cím kivívásáért, összegyűjtve a szóban forgó uralkodó minden érdemét, erényét, s ha lehet, még azt is kicsit kiszínezve, megváltoztatva ezzel az eredeti posztumusz templomnevét. Így aztán, mire a Csoszon királyság véget ért, 7 uralkodó kaphatta meg az örökre szóló, rangosabb titulust.
Mi a helyzet a -gun címmel?
Van két név Csoszon uralkodói listájában, amelynek végződése sem nem -jo, sem nem -jong, hanem -gun. Az egyik Yeonsangun (연산군, ejtsd: janszángun, r. 1494-1506), a másik pedig Gwanghaegun (광해군, ejtsd: Kvánghégun, r. 1608-1623). Nos, ők elvileg és születésüket tekintve jogosultak lettek volna királyhoz illő templomnevet kapni, mégis megfosztattak ettől.
Yeonsangunt (születési neve Yi Yung) a legvadabb, legveszélyesebb zsarnok uralkodóként tartják számon, így halála után nem bizonyult méltónak királyi templomnévre, ezért maradt csupán „gun”, azaz „herceg” a rangja.
Gwanghaegun története azért szomorúbb ennél, mert ő egy nagyon tehetséges, vezetésre született ember volt. Ő volt az, aki királyi atyja, Seonjo (선조, ejtsd: Szandzsó) nyomdokain haladva, elévülhetetlen érdemeket szerzett a japánok elleni küzdelemben (Imjin háború), és ő volt az, aki kiharcolta, hogy édesapja utólag megkaphatta a -jo rangot a korábban odaítélt -jong helyett, a háborúban szerzett érdemei alapján. Noha koronahercegként és apja halála utáni vezető szerepét tekintve megillette volna a trón és a rang, de a frakciók harcában alulmaradt, a Nyugati frakció nyomására száműzték, s csak posztumusz hercegi titulust kapott.
Miért nem lett Nagy Szedzsongból (r. 1422-1450) Nagy Szedzso?
Ha kellően odafigyelve olvastuk a fentieket, talán megleljük a választ. Semmi kétség, hogy őt tartják Korea leghíresebb, legnagyobb uralkodójának, és erre számtalan kiemelkedő tette predesztinálja, a koreai ábécé (hangul) megalkotásától kezdve a tudományos kutatásokig.
Íme, egy lehetséges magyarázat: mivel ő lett Csoszon negyedik uralkodója, akkor még a leszármazási elv érvényesült, ezért -jong rangot kaphatott. Mire azonban elfogadottá vált, hogy lobbizással utólag is lehetséges a rangon módosítani, addigra már volt egy Szedzso király, aki ráadásul Nagy Szedzsong király ifjú unokáját (Danjong) fosztotta meg a tróntól, s később életétől is. Meglehet, hogy a történelem sokszor igazságtalannak tűnik (és az is), de Nagy Szedzsong király fényét és dicsőségét soha semmi nem fogja elhomályosítani.
A cikket írta: Csajka Edit
Cikk forrása: dramasrok.com, Koreanet, koreanlanguagenotes.com
Képek forrása: Koreanet, pixabay, Koreai Nemzeti Múzeum
