Mi is pontosan a TOPIK? Kinek érdemes vizsgáznia? Milyen szintekből lehet választani? Az alábbiakban most ezekre a kérdésekre kaphattok választ.
A TOPIK (Test of Proficiency in Korean) egy olyan nyelvvizsga, ami alapvetően a koreait mint idegen nyelvet tanuló külföldiek, illetve külföldön élő koreaiak számára készült. A Dél-Koreában élők évente hatszor tudnak jelentkezni a tesztre, de Koreán kívül is van lehetőség a megírására, bár ennél jóval kevesebb alkalommal. Magyarországon 2022-től azonban évente kétszer tudunk részt venni a TOPIK vizsgán.
A TOPIK-ot alapvetően azoknak fontos letenni, akik itthon, koreai cégnél képzelik el a jövőjüket (ha a nyelvtudásunkat akarjuk használni, általában 3-as vagy 4-es szint az elvárás), illetve a koreai szakon tanulóknak is érdemes legalább egyszer megmérettetni magukat. Bizonyos koreai ösztöndíjaknál is elvárás lehet a TOPIK vizsga megléte, vagy éppen előnyben részesülhetnek azok, akik rendelkeznek vele. Ha hobbiból tanuljuk a nyelvet, akkor is érdemes megpróbálni, hiszen egy sikeres vizsga óriási motivációt jelenthet a folytatásához. Fontos tudnunk azonban, hogy a vizsga érvényessége 2 év!
A vizsga felépítése
2014-ben a vizsga szerkezete megváltozott, így jelenleg két szintre tudunk jelentkezni: TOPIK I. és TOPIK II. A TOPIK I-re való jelentkezéssel a TOPIK 1-es, illetve TOPIK 2-es nyelvvizsgát tudjuk megszerezni, a TOPIK II. esetében pedig a TOPIK 3, TOPIK 4, TOPIK 5 vagy a TOPIK 6-os szintű nyelvvizsgát szerezhetjük meg. A szint az elért pontszámtól függ. A TOPIK 1 a legalacsonyabb, míg a 6-os a legmagasabb szintű nyelvvizsgát jelenti, tehát a középszintnek kb. a 3-as és 4-es szintű vizsga felel meg.
TOPIK I.
A TOPIK I alapvetően olyanoknak való, akik 1-2 éve tanulják a nyelvet (természetesen ez függ a tanulás intenzitásától is), tehát az alapfokú tudást igyekszik lemérni. A kérdések az egyszerűbb, mindennapi dolgok megértésére koncentrálnak, a vizsgában megjelenő témakörök is ezt tükrözik. Az I-es vizsga mindössze két részből áll, egy hallott szövegértésből, illetve egy olvasott szövegértési részből. A vizsgára összesen 100 perc áll rendelkezésre, ebből 40 perc a hallás utáni szövegértés, 60 perc az olvasott szövegértés. Kérdésből viszonylag sok van, így nemcsak az fontos, hogy megértsük a feladatot, hanem hogy gyorsan is válaszoljunk! A maximális pontszám 200, 80 pontot kell elérni a TOPIK 1-es szintű nyelvvizsga megszerzéséhez, 140 pontot pedig a TOPIK 2-höz. Amennyiben valaki nem éri el a 80 pontot, sajnos a vizsga sikertelen.
TOPIK II.
A TOPIK II. már komolyabb tudást igényel, itt középszintű (TOPIK 3-4), illetve haladó vagy felsőfokú (TOPIK 5-6) nyelvvizsgát szerezhetünk. A témák szerteágazóbbak, a vizsga is hosszabb, nem kettő, hanem három részből áll: hallás utáni szövegértés, írás és olvasott szövegértés. A hallott szövegértés és írás 110 perc, ezután egy rövid, 30 perces szünet következik, majd az olvasott szövegértés zárja a vizsgát. Ez utóbbira 70 perc áll rendelkezésünkre. Itt összesen 300 pontot lehet összegyűjteni, a TOPIK 3-as nyelvvizsgához 120 pontot kell elérni, a 4-eshez 150-et, az 5-ös szinthez 190-et, végül pedig a legmagasabb, TOPIK 6-os szinthez 230-at. Ha nem érjük el a minimum 120 pontot, a vizsga sikertelen.
Hogyan készüljünk?
A vizsgához rengeteg segítő könyv áll rendelkezésünkre, minden szinthez találunk felkészítő anyagot, így például szókincs fejlesztésre vagy nyelvtanokra fókuszáló tankönyveket, de szerencsére az internetről is sok-sok ingyenes anyag letölthető, többek közt az előző évek vizsgái is. Ha ezeket mind átnézzük, megcsináljuk, nagy meglepetés már nem érhet minket! Fontos azonban, hogy mérjük közben az időt! Az előző évek vizsgái INNEN tölthetők le. Az oldalon több online próbateszt is található.
Van-e szóbeli?
Jelenleg zajlik a szóbeli TOPIK vizsga tesztelése, így ezt a részt csak korlátozott számban és Koreán kívül csak 5 kijelölt országban lehet letenni, Magyarországon egyelőre nem.
Hogyan lehet jelentkezni?
A magyarországi TOPIK vizsgára évente kétszer, a budapesti Koreai Kulturális Központon keresztül lehet jelentkezni, az aktuális információkért az intézet honlapját és Facebook oldalát érdemes figyelni, hogy ne maradjunk le a határidőkről. A 83. TOPIK vizsgára március 28. és április 1. között lehet jelentkezni.
A cikket írta: Pataki Petra
Forrás: topik.go.kr, topikguide.com, hungary.korean-culture.org
Képek forrása: hungary.korean-culture.org, unsplash.com