Koreában régi hagyománya van a fényünnepnek. Amint beköszöntenek a novemberi hosszú, borongós délutánok, mindenfelé a legváltozatosabb, pazarnál pazarabb fényfesztiválokkal igyekeznek űzni a sötétséget, míg csak ismét nem lesznek az éjszakák egy-egy tyúklépéssel rövidebbek. Így volt ez a régi korokban is, hiszen ahol fény van, ott a lélek is melegedik. Fényünnepet akkor is tartottak ilyentájt, amikor még nem volt elektromos áram, a led világításról pedig még a legvadabb álmok sem szólhattak. Ismerjétek meg a letűnt korok szépséges koreai lámpáit, gyűjtőnevén a deungöt (등, ejtsd: düng).
A régi deungök lángját leggyakrabban növényi eredetű olajokkal táplálták, melyet szezámmagból, szójababból vagy ricinusmagból nyertek ki, de állati zsiradék vagy halolaj is megtette, különösen, ha a szegény ember orra nem volt finnyás. Számtalan régészeti lelet tanúskodik régi korok éjszakai fényőrző szerkezeteiről, ilyen például az a kivénhedt, de viszonylag jó kondícióban lévő olajlámpa, amit Pekcse 25. uralkodója, Muryeong király (uralkodott: 501-23) sírkamrájának falfülkéjében találtak. Hasonló értékes régészeti fogás ez a képünkön (alább) látható, kétedényes deung, amelyre egy, a Silla királyság (668-935) korából származó lelőhelyen bukkantak.
Az e korokból származó lámpák legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy egy vagy több edénykével operáltak. Egy kis tálkába olajat öntöttek, ebben pedig ott úszkált a gézhez hasonló szövetből sodort lámpabél, ezt kellett meggyújtani.
Arra is rájöttek persze, hogy minél magasabban van az imbolygó lángú kis fényforrás, annál nagyobb terepet világít be. Ezért aztán egy talpba beledolgoztak egy tartószárat, erre rovással odaerősítettek egy le-föl tologatható nyelet, amelyre aztán zsinórral felfüggesztették az olajjal töltött kis tálkát, benne a lámpabéllel. Ez alá pedig elhelyeztek egy nagyobb edénykét, ami felfogta az esetleg lecsöppenő olajat. Az elmés kis szerkezet abban az időben készülhetett fából, agyagból, nemesi, királyi udvarokban fémekből, melyekhez később hátlapnak egy rézlapkát szereltek, amely ugyan kicsit homályosan, de mégiscsak tükrözve erősítette a kicsi lámpa fényét. Talán hihetetlenül hangzik, de egészen a késő Csoszon-korig pontosan ilyen szerkezetű deungok világoltak a kunyhóktól a palotákig - persze, anyaguk, egyszerűségük vagy éppen fémes csillogásuk a mindenkori gazda társadalmi ranglétrán elfoglalt helyétől függött. Az 1800-as évek közepe táján aztán megjelentek a petróleumlámpák, amelyek nemcsak azért terjedtek sebesen, mert a petróleum gazdaságosabb fűtőanyagnak bizonyult, hanem mert így volt ez akkoriban már máshol is, és hát, a korral haladni kellett.
Gyertyák
Bár hagyományos értelemben nem lámpa, de hogy is maradhatna ki a meghitt világosságot árasztó fényforrások közül a gyertya? Arról nincsenek megbízható dokumentumok, hogy mióta munkálkodtak a Koreai-félszigeten gyertyaöntő mesterek, de hogy az Egyesített Silla Királyságban (668-935) már szolgáltak termékeik, arra jó néhány bizonyítékot találtak.
A képen a Silla királyság korából származó, kristályberakású, aranyozott bronz gyertyatartó és egy bronz gyertyakoppantó látható, melyeket a régi főváros, Seorabol, ma Gyeongju (경주, ejtsd: Kjandzsu) ásatási területén, illetve a királyi palota maradványaihoz közel eső Anapji tó mélyén találtak meg, számtalan egyéb, felbecsülhetetlen értékkel bíró korabeli emlékkel együtt. A Korjó-dinasztia idejéből (918-1392) azonban már találunk feljegyzéseket az úgynevezett „nagy vörös gyertyákról” (홍대초, ejtsd: hongdecso) és a „sárkánygyertyákról” (용초, ejtsd: jongcso), melyeket a királyi szertartások és vallási rituálék során használtak. Ám az állati eredetű (méhviasz, spermacet faggyú) és növényi viaszból öntött gyertyák királyi fényűzésnek számítottak, a köznép nem is álmodhatott ilyesmiről. Bizony, a gyertya még a Csoszon-korban sem volt mindennapi világítóeszköz, az udvari annálékból tudjuk, hogy Tedzsong király (uralkodott: 1400-18) úgy rendelkezett, hogy a háztartások világítsanak fenyőgallyacskákkal, Nagy Szedzsong (uralkodott: 1418-50) pedig arra utasította a buddhista szerzeteseket, hogy ünnepeik alkalmával viaszgyertya helyett gyújtsanak olajlámpásokat inkább.
Az utazók lámpásai és a lampionok
A Csoszon-kor leghíresebb festőjének, Shin Yun-boknak, művésznevén Hyewon (혜원, ejtsd: Hjevon) műve: „Szerelmesek a holdfény alatt”
Essen most szó azokról a jellegzetes és hangulatos koreai világító alkalmatosságokról, amelyeket talán a legtöbben ismerünk és kedvelünk, ha máshonnan nem, hát Csoszon-kori festményekről vagy éppen történelmi filmekből, sorozatokból.
A 19. század végének gázlámpásai és az elektromos világítás megjelenéséig bizony Koreában közvilágításról - a királyi udvar kivételével - nem beszélhetünk, ott is leginkább fáklyák égtek, esetleg egy-egy haloványan pislákoló kőlámpa bágyadozott.
Ám gyakran megesett, hogy a leszálló éjszaka úton talált valakit, és hát a holdvilág nem mindig volt elég, hogy a vándor orra ne bukjon a hepehupás, vaksötétbe borult utakon. Ilyenkor tettek jó szolgálatot a hordozható lámpások, melyek közt örömmel fedezzük fel az ismerős, jellegzetes, piros-kék színű, áttetsző selyemmel fedett cheongsa chorong-ot (청사초롱, ejtsd: csangszácsorong). Az ilyen lámpások félkar hossznyi hordozópálcán függtek ketrec alakú kis házukban, melyben a belül hunyorgó, táncoló lángú faggyúgyertyát átlátszó hanjival vagy selyemmel árnyékolták. Egy másik fajtánál a vázak fából vagy vasból, esetleg rézből készültek, melyek igazi míves munkák voltak, és komoly mesterségbeli, valamint művészi tehetségről árulkodtak.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban itt vannak ezek a káprázatos lampionok, melyeket régen királyi bankettek, főleg a Buddha születésnapjához kapcsolódó felvonulások, esküvők és ünnepek alkalmával emelték az est fényét, és ha az előbbi felsorolásból kihagyjuk a „királyit”, akkor lényegében így van ez még modern korunkban is Dél-Koreában.
A jin-jang elve úgy tartja, hogy a világosság akkor kap igazán értelmet, ha mellette ott van a sötétség, hisz a világon minden mindennel összefügg, önmagában semmi nem elég értékes, így hát a sötétség sem alávalóbb, mint a fény.
Ne pörlekedj a sötéttel, inkább gyújts egy szál gyertyát! (Konfuciusz)
A cikket írta: Csajka Edit
Forrás: Korean Heritage
Képek forrása: Korean Heritage, pinterest
