Dél-Koreában jelenleg több mint 40 dollármilliárdos él, kilencedik a legtöbb dollármilliárdos embert számláló országok listáján. Ezzel megelőzve olyan szomszédokat, mint Japán és Tajvan. Öt évvel ezelőtt mindösszesen csak 24 milliárdosa volt az országnak. Egy dolog viszont sokáig változatlan maradt, a leggazdagabb dél-koreai ember továbbra is Lee Kun-hee volt, aki ez év októberében elhunyt. A Samsung Csoport volt elnökének életpályájáról olvashattok ebben a cikkben.
Lee Kun-hee (이건희, ejtsd: I Ganhüi) 1942-ben született Lee Byung-chul (이병철, ejtsd: I Bjangcshal) harmadik fiaként. A japán Waseda egyetemen szerzett közgazdász diplomát, mesterképzését pedig az amerikai George Washington Egyetemen töltötte, ahol vállalatigazgatást (Business Administration) tanult. Szabadidejében szívesen lovagolt, autóversenyzett, kutyákat nevelt. Elnöke volt a Koreai Amatőr Birkózó Szövetségnek, foglalkozott baseballal és atlétikával. Egyszóval a gazdag fiatalok életét élte, ami nem meglepő, hiszen már apja is egy tehetős földbirtokos családból származott.
Lee Byung-chul, a Samsung megalapítója
Lee Byung-chul 1938-ben alapította meg a Samsungot. Lee Kun-hee 30 évvel később, 1968-ban csatlakozott a céghez, amely ekkor főként elektronikával, gépekkel, vegyszerekkel és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozott. Apja 1987-ben hunyt el, viszont Lee Maeng-hee (이맹희, ejtsd: I Menghüi), a legidősebb fiúgyerek helyett ő vette át a Samsung vezetését. Ennek oka az, hogy a Samsung alapító inkompetensnek látta a legidősebbet, önéletrajzi könyvében azt állította, hogy Maeng-hee kevesebb, mint 6 hónap alatt káoszt okozott a cégben. A kapcsolat megromlott közte és a család között, idővel a cégnél betöltött minden posztjától megszabadították. Legtöbb idejét külföldön, a sajtó figyelmén kívül töltötte. Kivételt képez az az eset, amikor 1990-ben fegyverrel és töltényekkel együtt próbált meg repülőgépen Koreába beutazni. Maeng-hee később azzal vádolta a Kun-hee-t, hogy titokban zsebre tesz az örökségből, de a bíróság az ügyet elutasította. Bár kapcsolatuk javult, Maeng-hee haláláig sem békült ki igazán a két testvér.
Samsung fivérek apjuk temetésén: a másodszülött Lee Chang-hee (a kép baloldalán), Lee Kun-hee (középen) és Lee Maeng-hee (a kép jobboldalán)
Elnökké válása után Lee Kun-hee a vezetést a vállalati személyzetre bízta, viszont 1993-ban új irányvonalat hirdetett ki, nemzetközileg is versenyképessé akarta tenni a Samsungot, melynek termékeit világviszonylatban másodrangúnak értékelték. Ebből az időszakból származik híres mondása is: „ A feleségen és gyerekeken kívül cseréljünk ki mindent” (마누라와 자식 빼고 다 바꾸자). Többek között bírálta a koreai oktatási rendszert, a társadalom tekintélyelvűségét, ezekre vezette vissza a Samsung hiányosságait. A beosztottakat ösztönözni kezdték arra, hogy ne féljenek a hibákra rámutatni főnökeik irányába. A mennyiség helyett a minőségre fektették a hangsúlyt, nőket léptettek elő vezetői tisztségekbe és ellenezték a bürokratikus szokásokat.
1996-ban, 11 másik üzletemberrel együtt politikai botrányba került. A bíróság az akkori dél-koreai elnök, Roh Tae-woo (노태우, ejtsd: No The-u) számára nyújtott pénzbeli juttatást kenőpénznek tekintette. 2 év börtönbüntetésre ítélték, de 3 évre felfüggesztették, majd Kim Young-sam (김영삼, ejtsd: Kim Jangszám) elnök felmentette. Az 1990-es évek gazdasági válságán sikeresen átvezette a céget, a 21. század elejére pedig a világ egyik legnagyobb konglomerátuma lett a Samsung. 2008 áprilisában adócsalással és bizalommal való visszaéléssel vádolta a bíróság, nem sokkal ezután pedig lemondott. Júliusban adócsalás vádjával elítélték, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és körülbelül 80 millió dollár bírságot szabtak ki rá. Lee Myeong-bak (이명박, ejtsd: I Mjangbák) elnök 2009-ben - mint később kiderült, kenőpénzért cserébe - felmentette.
Lee Kun-hee Lee Myeong-bak társaságában. Utóbbi jelenleg is börtönbüntetését tölti
2010-ben a Samsung Csoport vezetősége a Samsung legnagyobb részlegének, a Samsung Electronics vezetőjévé tette meg. Ugyanebben az évben visszatért a Samsung Csoport elnöki pozíciójába. 2014-ben viszont szívinfarktust kapott, és bár pozícióit megtartotta, a Samsung Csoport tényleges vezetője fia, Lee Jae-yong (이재용, ejtsd: I Dzsejong) lett.
A Samsung de facto vezetője Lee Jae-yong és Mun Jae-in, a jelenlegi dél-koreai elnök
Lee Kun-hee felesége a szintúgy befolyásos családból származó Hong Ra-hee (홍라희, ejtsd: Hong Ráhüi). Apja, Hong Jin-ki (홍징기, ejtsd: Hong Dzsinggi) a japán megszállás alatt bíróként dolgozott, majd a Li Szin Man kormány tagja volt. 1965-ben ő és Lee Byung-chul közösen létrehozták a Joongang Ilbo (중앙일보, ejtsd: Dzsungáng Ilbo) napilapot, mely egészen 1999-ig a Samsunghoz tartozott. Lee Kun-hee-nek és Hong Ra-hee-nek egyetlen fiúgyermekén, Lee Jae-yongon kívül 3 lánya született. Közülük a legfiatalabb, Lee Yoon-hyung (이윤횽, ejtsd: I Junhjong) 2005-ben New York-i lakásában öngyilkos lett, a többiek viszont mind magas pozíciókat töltenek be különböző, Samsunghoz köthető vállalatoknál.
Lee Kun-hee lányaival és feleségével
Lee Kun-hee a haláláig a világ 73. leggazdagabb és Dél-Korea leggazdagabb embere volt, vagyona 20 milliárd dollár körül mozog. Több betegséggel is küzdött, illetve 2014-es szívinfarktusa óta gyakorlatilag magatehetetlen volt. Október 25-én, 78 éves korában hunyt el.
Cikket írta: Rácz Ivett
Forrás: britannica.com, businessinsider.com, scmp.com, nytimes.com,
koreajoongangdaily.joins.com, forbes.com
Chunhyo Kim: Samsung, Media Empire and Family: A power web
Képek forrása: seouleconews.com, mediapen.com, hani.co.kr, yna.co.kr, hankyung.com,