A világ minden gyereke, tinédzsere alig várja, hogy végre felnőtt legyen, hivatalosan is választópolgárnak számítson, leszakadjon a szülőktől, - legalábbis, ha a szabadságjogokról van szó - nos, ami az anyagiakat illeti, e téren azért talán mégsem olyan nagyon törekednek az önállóságra. A modern kori Koreában sincs ez másképp, ahol a hivatalos nagykorúság a 19. életév betöltésével köszönt be.  

A korábbi törvény csak 2013-ban változott meg, azelőtt sokáig csak a 20. születésnap után számított valaki papíron és társadalmilag is elismerten felnőttnek. Ma azonban egy 19 éves minden olyasmit megtehet, amit szüleik is, vagyis szavazhat, megnősülhet, férjhez mehet, főállásban dolgozhat, beülhet felnőtteknek szóló filmekre is és minden tettéért felelősséggel tartozik, csakúgy, mint másutt a világon.   

Korea azonban egyvalamiben mégis különbözik sok más országtól, mert itt még mindig él egy nagyon szép, régi szokás, miszerint hivatalosan is felavatják és megünnepelik az adott évben felnőtté váló új nemzedéket. Az államilag is elismert „felnőtté válás napja” mindig május harmadik hétfője, amit városi, falusi, iskolai és családi körön belül is szokás megtartani. Idén ez május 18-ra esett, s bár a koronavírus járvány miatt a legtöbb közösségi beavatási szertartás és ünnep elmaradt, Gwangjuban például – a biztonsági intézkedések betartásával május 20-án mégis sikerült ezt a régi szép hagyományt feleleveníteni.  

A Nagy Beavatás Napja (anno)

A seongyeonui (성년의, ejtsd: szangnyane) ceremónia, Gwangju, 2020. május 20.

A felnőtté válás napjának, azaz a seongyeonui nal (성년의날, ejtsd: szangnyanenál) rituáléja Koreában egészen a 10. századig nyúlik vissza, méghozzá a Korjó-dinasztia korába (918-1392). A feljegyzések szerint Gwanjong király volt az, aki 965-ben először adott fiára, a koronahercegre az addig csakis a felnőtt férfiak számára engedélyezett ruházatot és fésültetett neki férfi hajviseletet. A történelmi korokban a nevezetes napot később is hatalmas pompával és szertartásokkal ünnepelték, s mikor máskor teljesedhetett ki a maga káprázatos, de igencsak rigorózus szabályi közepette, mint éppen a Joseon-korban (1392-1910). Persze, ez csak a felső- és középosztály „érettségi” rituáléja volt, ami akkoriban még a 15. évét betöltő ifjúra vonatkozott, hisz a szegényparaszti és a kasztokon kívüli köznép ennél jóval korábban küldte gyermekeit a felnőtté válás keserves gyakorlati útjára, a rizsföldekre, a kovácsműhelyekbe, avagy rabszolgasorba.  

A korváltás akkori legfőbb ismérve a hajviselet megváltoztatása volt. A legfontosabb a gwallye (관례, ejtsd: kválje) néven ismert ceremónia, melynek során a fiúk az addig lobogón leomló, vagy laza egy-copfba font hajukat szoros kontyba búbozták fel, és végre fejükbe nyomhatták a felnőtt méltóságot jelentő magas, széles karimájú, lószőr kalapjukat, a gat-ot (갓) is.

Gwallye, a fiúk férfivá avatása

Természetesen a lányokra is vonatkozott a hajviselet megváltoztatásának szertartása, ők a gyerye (계례, ejtsd: gjerje) néven ismert procedúra során váltak meg leányos copf-viseletüktől, amelyeket most igen szorosan a tarkójuknál kellett összefogni és kontyba tekerni. A kontyot aztán a jáde kőből faragott, hosszú hajtűvel, a binjeo-val (비녀, ejtsd: binja) rögzítettek szorosan a nyakszirthez, melynek szintén megvolt a maga jelentősége. Minél gazdagabb volt a család, annál díszesebb volt a binjo. Tulajdonképpen ez volt az első alkalom, hogy a fiatalok kipróbálhatták, hogy is áll majd nekik a házasember, illetve a férjes asszony öltözéke és hajviselete, amit aztán életük utolsó napjáig hordtak.

A beavatási ceremónián azoknak a fiúknak is át kellett esniük, akik ugyan nem töltötték még be az előírt kort, viszont az udvar, a klánok vagy a családok érdeke úgy kívánta, hogy az ifjú megházasodjon. Akkoriban persze a legtöbbször úgy ment ez, hogy a nősülés előtt álló vőlegény korábban egyáltalán nem látta szintén nagykorúsított aráját, gyakran csak az esküvő napján találkoztak először. 

• Első lépés a taegil (태길, ejtsd: thegil), azaz a nagy nap kijelölése volt, amihez számtalan szempontot kellett figyelembe venni. Ha a család nem talált elsőre az avatásra megfelelő dátumot, akkor jött szóba a holdújév első havának valamelyik, jó csillagállású napja, s ha ebben sem született megegyezés, akkor vagy a negyedik, vagy a hetedik hónap egyik szerencsésnek ígérkező napján kellett megejteni a szertartást. Erre azért volt szükség, mert úgy hitték, hogy a felnőtté válás első napja egy életre meghatározhatja a további jó sorsot.     
• Előkészületek: ennek egyik legfontosabb eleme volt, hogy találni kellett valakit, aki a felnőtté avatás ceremóniáját elejétől a végéig levezényli. A legrégebbi feljegyzések szerint a kvázi „vőfényt” a család legidősebb unokájának barátai közül kellett kiválasztani.

• A sigarye (시가례, ejtsd: szigárje) volt a szertartás legérdekesebb része, ekkor megtörtént a frizuraváltás, az ifjú hosszú haját szoros kontyba tekerték a fejbúbján és fekete, hálószerűen szőtt fejpánttal rögzítették az új hajviseletét. Kevesen tudják, hogy a férfikorba lépő ifjúnak először két kontyot fésültek, amit aztán a gyerekkor és felnőttkor egybeolvadását szimbolizálandó búb váltott fel, s ennek függőlegesen meredező megtartásához még egy pálcikát is használtak. Ez vált tehát a férfiasság abszolút jelképévé, amit ha csatában, vagy akár véletlenül le találtak vágni, az hatalmas szégyent jelentett viselője számára, mert a konttyal együtt a férfiúságától is (átmenetileg) megfosztatott. E szertartás során kerülhetett végre sor arra is, hogy magára ölthesse a tudós diákok, illetve felnőtt nemesek köntösét, amit laza, széles övvel fogtak át, és a színes gyerekcipőt is felváltotta a felnőttséget jelentő fekete lábbeli.          
• Jaegarye (재가례, ejtsd: csegárje): ekkor végre a fejére tették az igazi nemes férfi büszkeségét, a híres, széles karimájú, lószőrből font gat-ot.
• Chorye (초례, ejtsd: csorje): nos, ez alighanem a leginkább várt pillanatok egyike lehetett a fiúk számára, ekkor ugyanis a család idősebb férfi tagjai bevezették őt az ivászat és szórakozás „emberesnek” mondható hagyományába.  

• Jagwanjarye (자관자례, ejtsd: dzságvándzsáre): ez jelenti azt a pillanatot, amikor a születési neve mellé az ifjú megkapja felnőttkori nevét, mely szokás Kínában és Japánban is megvolt. Innentől ezen a néven illett őt szólítani, méghozzá kellő tisztelettel.   
• Hyeonusadang (현우사당, ejtsd: hjanuszádáng): a ceremónia befejező része, amikor a felnőttség küszöbét átlépő ifjút édesapja elviszi az eltávozott felmenők sírjához, ahol kisebb szertartás keretében bejelenti az ősöknek, hogy új felnőtt férfival gyarapodott a család.  

Gyerye, a lányok nővé avatása

A lányokról szóló szakasz jóval kurtább, hisz a patriarchális Joseonból (ejtsd: Csoszon) fennmaradt feljegyzések is szűkmarkúbban szóltak róluk. Az ő felavatásuk is 15 éves korukban történt, hacsak nem várt rájuk egy előre elrendezett, korai esküvő. Ám hiába a nagykorúvá avatás, ha nem házasították ki, a majdani lakodalomig szülei felügyelete alatt állt, s továbbra is engedelmes gyermek módjára kellett viselkednie. Azért ezt a kort határozták meg számukra is, mert úgy tartották, hogy a lányok 15 éves korukban reprezentálják leghívebben a yin és yang harmóniáját, azaz a nő mindig a yin, a 15-ös szám pedig mindig a yang. Erre erősített rá egy másik teória is, miszerint azért kell a lányok 15. születésnapján megejteni a ceremóniát, mert a Holdnaptár szerinti hónapok 15. napján telihold van, ez pedig a termékenység ősi szimbóluma. Maga a beavatási ünnepség hasonlított a fiúkéhoz. A ceremóniamester itt természetesen nő volt, aki a nevezetes napon kibontotta a leány copfjait, fonott kontyba, chinyong-ba (치뇽, ejtsd: csinjong) fésülte a tarkóján, majd egy rövid avatóbeszéd után átszúrta a binjo-val, ami azt jelentette, hogy a szertelen kislánykornak immár vége lett. Ezután a vendégsereggel közös tea- és alkoholfogyasztási ceremónia következett, majd a leány is megkapta tiszteletbeli felnőtt nevét. Az ősök sírjánál bemutatták a család új, immár nagykorú női tagját, amit aztán egy pazar bankett, eszem-iszom követett.

Manapság természetesen elmarad a kontykötés és a hajtű ceremóniája, a lányok a családi vagy iskolai közösségben megtartott szertartásokon ékszerekkel, gyöngyökkel díszített fejkoronát viselnek, és természetesen tradicionális viseletet, hanbokot. A legtöbb család bensőséges keretek között is megünnepli lányuk vagy fiuk felnőtté válását, de az igazi nagy buli az az iskolai közösségi avatás, amit persze vidám partizás szokott követni. Nem biztos, hogy ettől mindenkinek másnapra benő a feje-lágya, de arra azért ráéreznek, hogy átléptek egy kapun, ahonnan nem vezet visszaút. Viszlát, gyerekkor! Üdv, felnőttek világa! 

A cikket írta: Csajka Edit                     

Cikk és képek forrása: mutzine.me, folkency.nfm.go.kr, folkency.nfm.go.kr