Hogyan lett Szöul az utcastílus fellegvára
2020. április 22. írta: Koreai Kulturális Központ

Hogyan lett Szöul az utcastílus fellegvára

Amikor erre a kérdésre próbálunk válaszolni, először is rá kell éreznünk arra a különbségre, ami az utcastílus és az utcai viselet között lapul. Hisz utcai viselet alatt érthetjük mindazon ruházatot, amiben kimegyünk az emberek közé, a Gucci rucitól kezdve egészen a suhogós mackónadrágig. Az utcastílus ellenben jóval több mint ruházkodás: életérzés, hovatartozás kifejezése, csúfondáros nyelvöltögetés, elfogadás, vagy éppenséggel tiltakozás. Sokszínűségében leginkább az „utca gyerekének” öltözetére hajaz, a klasszikus eleganciát sehogy nem leljük benne, ám mégis a legnagyobb divatcégek repültek rá először. 

0_bemutato3_700x298.jpg

A dél-koreai főváros és maga Korea úgy két évtizede bombaként robbant be a világ fiataljainak (és kevésbé fiataljainak) kultúrvilágába, köszönhetően a k-pop, tágabb értelemben pedig a koreai újhullám, a hallyu szélsebes világhódításának. A fél világ látta az olyan kultsorozatokat, mint pl. A palota ékköve, a Winter Sonata, és/vagy vált a teljesen új dimenziókat nyitó k-pop együttesek rajongójává. Felfedeztük a koreai ételeket, imádni kezdtük a hanbokot és k-pop cover táncokat nyomtunk a tükör előtt. A k-pop zenei világa és birodalma igencsak sokszínű, melynek egyik legmeghatározóbb eleme a hip-hop, amit persze nem ők találtak ki, de a koreai output valami egészen különlegesre sikeredett. Míg az észak-amerikai hip-hop előadóinak zenei motívumait, szakadt és minden elemében protest ruházkodását és stílusjegyeit többé-kevésbé átvették, a koreai fiúk átkozottul csinos arcú, sőt angyalarcú fickók egytől egyig, akik egzotikus mennyekbe röpítően néznek ki és énekelnek, ugyanakkor ördögien mozognak és táncolnak. S mindebből persze, ne hagyjuk ki az idővel gombamód szaporodó lánybandákat sem.  

A k-pop jelenség cunamiszerű terjedése nemcsak a világ zenei stílusát dobta fel, de ugyanúgy belekarmolt korunk öltözködési ízlésvilágába, azon belül is éppen az utcastílus trendjébe. Fel kellett rá kapni a fejünket, mert a zene, a tánc, az ének, a mozdulatok, a jelek, a mondanivaló és a megjelenés nem csupán összhangot, hanem – talán paradox módon - a koreai kultúra olyannyira sajátos karakterét, a harmóniát sugározza. Úgy kócos, hogy közben egyetlen pillanatra sem fésületlen. Hát ki ne akarna ehhez hasonlítani? S ha már nem tudunk úgy énekelni, táncolni, legalább az öltözködési stílust vegyük át, a jelzéseket, melyek azt az életérzést hordozzák, amellyel azonosulni tudunk.  

A jóképű és csinos k-pop idolok elég feltűnően viselik azokat a fiatalos, nagyvárosiasan szakadt cuccokat a vizuális médiában és reptéren, amelyekkel a mélység és a magasság határait feszegetik. S így máris eljutunk annak a koreai utcastílusnak a fogalmához, amellyel Szöul divatot teremtett, s amellyel egyben jól fel is hívta magára a legnagyobb bel-és külföldi divatcégek figyelmét.

2_g-dragon-nike-.jpg

G-Dragon és a Nike Air Force 1 „Para-Noise”

Ez a trend immár minden évben előállítja a maga napalmbombáját, amit naná, hogy be is vet, és olyankor belobban Korea, Ázsia, Amerika és még Európa egy része is. A tavalyi évben ilyen volt a G-Dragon nevével fémjelzett Nike Air Force 1 „Para-Noise” elnevezésű edzőcipő, amit november 19-i piacra dobása után seperc alatt úgy elkapkodtak a boltokból, hogy még a legszemfülesebb médiaportálok is már csak a porról tudtak tudósítani, amit felvert. Mindenki erre a stílusú, kissé magasított, fehér talpú fekete tornacipőre vadászott, s mivel az eredetinek ekkor már csak hűlt helye volt, hamarosan ellepték a piacokat a hamisítványok: hol a hímzett margaréta hiányzott, hol marhabőr helyett műanyagból vagy vászonból készült. Sebaj, a vékonyabb pénztárcájú közönség vitte, mint a cukrot, mert a fazon, az fazon, és van abban valami pikáns, hogy a BigBang fenegyereke a Nike-val áll össze. S mivel még egy óvodás is tudja Koreában, hogy G-Dragon ritka sokoldalú tehetség, a streetwear-stílus követői biztosra vették, hogy a sztár keze is benne van a tervezésben, s így mindjárt más érzés volt egy ilyen cipőben végigpörögni az éjszakai Itaewon-dong* (이태원, ejtsd: ithevon) utcáin. Úgy hírlik, hogy a nagy sikerre való tekintettel újabb együttműködés van készülőben, és idén újabb terméket dob piacra a nagy kettős, szóval jó lesz résen lenni.  

3_bts-puma0.jpg

A BTS és a PUMAX BTS Basket Patent Sneakers

A 2018-as évet a BTS-Puma szövetség szintén lábbeli sztárterméke uralta, ami a „PUMAX BTS Basket Patent Sneakers” néven vált ismertté. Mondani sem kell, hogy ebben az esetben is csak csillagászati összegekért lehetett a korlátozott számban gyártott eredeti királyfi-edzőcipőre szert tenni. Myeongdong (명동, ejtsd: Mjangdong) utcai árusainál azonban hamarosan felbukkantak a jóval szerényebb árú és minőségű utódok, s igaz, hogy már az első mosás után megkopott a talpra festett virág, az érzet azért megmaradt, hogy a kéz, amely a kis virágot nyújtja, az Jinhez, J-Hophoz vagy éppen Sugához tartozik. S ha még egy évet visszautazunk az időben, akkor az EXO-s Kris Wu és a Burberry cég, illetve a BigBanges Taeyeon és a Fendi divatház táskái, kapucnis pólói jöttek-mentek Dél-Koreában, Kínában, Japánban, Thaiföldön, sőt a New York-i Manhattanben is.  

4_streetstyle-_700x396.jpg

A dél-koreai Axis szórakoztatóipari cég alapítója, Sinxity egy közelmúltban adott interjújában így látja a koreai utcastílus térhódításának kérdését:

Mindazok száma és kora egyszerűen megsaccolhatatlan, akik mohó szemekkel figyelik a k-pop sztárok minden mozdulatát, és cuccait, s nemcsak a színpadon, a médiában, de éppúgy a reptéren, amikor utaznak vagy amikor kiszállnak a taxiból. Azok a termékek, amiket viselnek, óriási löketet adnak az adott márka, illetve divatház hírnevének már a következő 24-48 órában. Megjelenésükön stylistok tucatjai dolgoznak, persze azért figyelembe véve a sztárok olykor igen extravagáns ötleteit is. Immár a napnál világosabb, hogy ők azok, akik csak úgy, mint a k-pop zenét, megteremtették a koreai utcastílust is, így aztán most már képviselniük, s szolgálniuk kell, de úgy hiszem, szívesen teszik.

S hogy ez áldás-e, vagy átok az ő számukra, ezt a kérdést sokan felteszik, de mi, a rajongók bizonyára az előbbire szavazunk, mert így hisszük, és mert jó nekünk így hinni. 

 

Megjegyzés:

*Itaevon egy multikulturális étkezési lehetőségeiről és éjszakai életéről ismert negyed koreai barbecue-éttermekkel és előkelő bisztrókkal, valamint a szórakozóhelyek közönségét késő éjjel is kiszolgáló egyszerű kebabosokkal. A könnyed hangulatú sörözők és melegbárok mellett felkapott táncklubok működnek, ahol a DJ-k hip-hop- és house-lemezeket játszanak. Lakberendezési cikkeket árusító kisboltok szegélyezik az itaevoni „antik bútorok utcáját”, a közeli Koreai Háborús Emlékmű múzeumában pedig tankok és repülők vannak kiállítva. (Forrás: Wikipédia)

 

A cikket írta: Csajka Edit 

Cikk és képek forrása: koreatimes.co.kr, blog.streetwearjobs.com, koreatimes.co.kr

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2215612308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása