Annyeong, Korea! Mi újság?
2019. június 28. írta: Koreai Kulturális Központ

Annyeong, Korea! Mi újság?

I.évfolyam, 5. szám, 2019. június

A nyárról úgy tartják, hogy hírek szempontjából afféle uborkaszezon, de júniusi összeállításunkkal reméljük sikerül megcáfolni ezt. Olvashattok a két Koreát elválasztó katonai határsáv mellett húzódó, új izgalmakat sejtető túraútvonalról, és arról a talán meglepő tényről, hogy a dél-koreaiak többsége nem fogadná lelkesen az újraegyesítést. Hírt adunk arról is, hogy 29 év után döntés született Jeju-sziget második repülőterének megépítéséről, de ennek a helyiek egyáltalán nem örülnek. Megtudhatjátok, hogyan és miért ösztönöznék a hatóságok a 65 év feletti autósokat jogosítványuk önkéntes visszaszolgáltatására, sőt azt is, hogy van már olyan nagyvállalat, ahol csak heti négy napot kell dolgozni.   

1_700x302_1.jpg

TÚRÁZZON GOLYÓÁLLÓ MELLÉNYBEN A DEMARKÁCIÓS ZÓNÁBAN!

Június 22-én megtörtént az, amire a világ egyetlen politikusa (vagy bármelyik állampolgára) egy árva fillért sem tett volna fel még egy évvel ezelőtt sem. Tudniillik, Dél-Korea külügyminisztere, Kang Kyung-wha 52 ország Szöulba akkreditált  diplomatáját vezette végig annak a túraútvonalnak egy festői szakaszán, amelyet a világ talán legszigorúbban őrzött határvonala, a híres DMZ mentén nyitottak meg civil túrázók számára. A három ütemben létrejövő turistaútvonal első, keleti szakaszát április végén nyitották meg, és június 1-jén immár a második, azaz a középső szakaszt is átadták a vállalkozó kedvű túrázók számára.  

2_dmz_700x452.jpg

A mintegy 250 kilométer hosszan elnyúló, 4 kilométernyi szélességű határzóna továbbra is rendkívül veszélyes területnek számít, hiszen mindkét oldalról a legmodernebb arzenállal felfegyverkezve néz farkasszemet egymással a két Korea, mivel közöttük az 1950-53-as testvérháború óta nem jött létre békekötési szerződés, csupán fegyverszüneti megállapodás. 

A „DMZ Békeútvonal” elnevezésű projekt a két Korea csúcsvezetői között 2018 szeptemberében megtartott, katonai megbékélési témákat érintő találkozója nyomán született meg. A teljes egészében dél-koreai finanszírozású útvonal azon a kb. 42 kilométernyi szakaszon létesül, amely mentén a fenti megállapodás értelmében Észak és Dél 10 katonai őrállomást szerelt le a tavalyi év második felében. A harmadik, nyugati szakasz (Paju) átadásának időpontja még nem tisztázott. Ez tudniillik az a legészakabbra fekvő rész, amely biztonsági szempontból aggályos lehet, mivel mindössze 1.5 kilométerre található egy aktív észak-koreai katonai állomástól, és e szakasznak a megnyitására Szöul még nem kapta meg az engedélyt Phenjantól. A korábbi katonai járőrösvényeken kialakított túrautat tisztálkodási és toalett lehetőségekkel ellátott pihenőhelyekkel is felszerelték. A túrázók számát biztonsági okokból napi 200 főben korlátozzák, golyóálló mellényt, sisakot viselnek, és túravezetőik fegyveres katonai járőrök. A túrázáshoz a Belügyminisztérium és a Koreai Turisztikai Hivatal írásbeli engedélye szükséges.  

10-BŐL MINDÖSSZE 2 DÉL-KOREAI VAN AZ ÚJRAEGYESÍTÉS MELLETT

3_reunification-korea-700x440.jpg

Az újraegyesítési emlékmű Észak-Koreában, Phenjantól délre

Miközben Moon Jae-in elnök és a dél-koreai adminisztráció mindent megtesz a két Korea közötti viszony kisimítása érdekében, az Egészségügyi és Szociális Intézet legutóbbi, június 7-i reprezentatív felmérése szerint tíz dél-koreai állampolgár közül nyolc a gazdaság fejlesztését tartja fontosabbnak az újraegyesítésénél. A megkérdezettek 77.1 %-a nyilatkozott úgy, hogy nem ért egyet azzal az irányvonallal, amit a Moon adminisztráció képvisel, vagyis hogy minden politikai és gazdasági erejével a majdnem teljesen reménytelennek tartott kapcsolatok javítására és az évtizedek óta húzódó nukleáris krízis megoldására koncentrál, miközben az ország gazdasági teljesítménye egyre aggasztóbb jeleket mutat. Ezzel párhuzamosan romlik a nemzetközi kereskedelmi mérleg, a magánszektorban pedig egyre bonyolultabbá válik a munkaerőpiac helyzete a minimálbér drasztikus, központi emelése következtében. 

56%, tehát a megkérdezettek több mint a fele véli úgy, hogy csak azért, mert egy népcsoporthoz tartoznak, a két Korea egyesítése nem szükséges, mindössze 17% tartja ezt fontosnak, a többiek nem tudják, vagy nem akartak nyilatkozni erről. 53.24% elfogadhatatlannak tartja, hogy rosszabbul éljen az újraegyesítés miatt, és szintén 17%, akik szerint ez vállalható. Míg 65% úgy gondolja, hogy a nemzetközi szankciókat továbbra is fenn kell tartani Észak-Koreával szemben, 45.5% szerint Dél-Koreának továbbra is kötelessége a humanitárius segélyek biztosítása Észak számára, s csak 26% ellenzi azt. A többiek nem tudják, vagy nem válaszoltak.   

NEM SZÍVES FOGADTATÁS – JEJU SZIGET ÉS A MÁSODIK REPÜLŐTÉR

4_jeju-seongsan_700x412.jpg

Alacsonyan szálló repülőgép az UNESCO Világörökség részét képező Seongsan Ilchulbong csúcs felett

Huszonkilenc évvel az első megvalósíthatósági tanulmány asztalra tétele után (1990), 2019. június 20-án a Földügyi, Infrastruktúra és Közlekedés Fejlesztési Minisztérium végül rábólintott a tervre: 2025-re megépül Jeju-sziget második repülőtere.  A közel harmincéves huzavona oka a helyiek kitartó, elszánt és sokszor kétségbeesett küzdelme a hatóságokkal, s a viták központjában a kiszemelt terület állt. Bár a minisztérium jóváhagyta a 4.18 milliárd USD értékű, 2021-ben induló beruházást, minden jel arra mutat, hogy a megvalósításig még rögös út vezet. Noha a helyszínt most közelebb helyezték a sziget déli részén található Seogwipo városhoz, a kedélyek nem igazán csitultak, s továbbra is lehet számítani a helybéli lakosok és a környezetvédő civil szervezetek heves tiltakozására. 

Ez a helyszín ugyan távolabb esik a szinte az utolsó pillanatig fenntartott tervhez képest, amely az UNESCO Világörökség részét képező Seongsan Ilchulbong (성산일출봉, ejtsd: szangszánilcsulbong), azaz „Napkelte csúcs” feletti repülési útvonalat is jelenthette volna, a tiltakozók féltik a csendesebb déli part békéjét, az apró falvak nyugalmát. Attól tartanak, hogy a gigantikus aerotropolisz kiépítésével felborul az ökológiai egyensúly, sérül a híres barlangrendszer, védett állat- és madárfajok tűnnek el örökre, legalább 10 ikonikus, ún. „parazita” vulkanikus bazaltoszlopot 10-40 méterrel meg kell csonkítani, s nem utolsó sorban a sziget délkeleti része pont azt a vonzerőt veszíti el ezzel, amiért a turisták is idelátogatnak, s amely sajátos érintetlenségéről, sámánkultuszáról és legendás búvárasszonyairól, a haenyeókról híres.

Az új repülőtér csak belföldi járatokat fogad majd, felszabadítva ezzel a jejui nemzetközi légikikötő hazai forgalmának több mint felét, ahol a túlzsúfoltság miatt egyre gyakoribbak a járatkésések.  

ÖREG SOFŐR NEM JÓ SOFŐR?

5_idos_sofor_700x393.jpg

A Samsung Közlekedésbiztonság Kutatóintézet június elején kiadott tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben 50%-al megnőtt az olyan autóbalesetek száma, amelyben idős autóvezetők voltak érintettek, konkrétan: ők ültek a volánnál. Ezek az adatok már korábban is jelentkeztek és aggasztóan hatottak, különösen a nagyvárosokban. Az egyre öregedő társadalomban jelenleg 2.7 millió 65 év feletti ember rendelkezik jogosítvánnyal, ez össznemzeti szinten 8.6%-ot jelent.  

Az ilyen balesetek számának csökkentése érdekében a különböző helyi önkormányzatok lépésre szánták el magukat, és a maguk törvény adta lehetőségeivel arra ösztönzik a 65, illetve 70 év feletti autósokat, hogy kedvezmények ellenében önként szolgáltassák vissza jogosítványukat. Busan, Dél-Korea második legnagyobb városa például már tavaly júliusban bevezette a rendszert, miszerint azok az idősek, akik visszaadják jogosítványaikat, 100 ezer won (kb. 25 ezer forint) értékben jutnak egyfajta voucherhez, ami buszra, taxira érvényes, illetve egyéb szociális szolgáltatások (beleértve bizonyos kórházi ellátásokat, éttermi étkezéseket is) igénybevételére is jogosít. Két hónap alatt 3200 idős ember adta vissza jogosítványát, s hasonló eredményt produkált Szöul is (ahol még ingyen lottószelvényeket is adtak a 100 ezer won értékű voucherhez), s ahol idén tavasszal vezették be az intézkedést, minek következtében alig egy hónap alatt 3000 korosodó autós szolgáltatta vissza vezetői engedélyét a hatóságoknak. 

A kezdeményezés viszont egyelőre csúfos vereséget szenved Korea vidéki, mezőgazdasági régióiban. Vidéken ugyanis az idősek 95%-ának esze ágában sincs visszaadni jogosítványát, hiszen az megélhetésük fenntartásának alapvető feltétele. A helyi hatóságok szerint ez az ellenállás érthető, hiszen vidéken a forgalom jóval gyérebb, kisebb a balesetveszély, ráadásul a kis falvak környékén a közösségi közlekedés igencsak gyenge lábakon áll. Az öreg gazdának tehát marad a jó öreg autója, amivel azért még jól megtermeli a betevőt, és terményeivel a társadalomnak is hasznára van.   

A NÉGYNAPOS MUNKAHÉT MEGÉRKEZETT DÉL-KOREÁBA

6_sk_telekom_700x394.jpg

Dél-Korea egyik legnagyobb cége, az SK Group távközlési konglomerátum két meghatározó csoportjánál (SUPEX Council és SK Holdings) az országban elsőként vezették be a négynapos munkahét intézményét. Igaz, hogy a tavaly meghozott intézkedés kísérleti jellegű és egyelőre csak 300 embert érint, amely töredéke a cégbirodalom közel 100 leányvállalatánál dolgozók ezreinek, de azért mégiscsak jelentős lépésnek számít. (Pláne, ha figyelembe vesszük a koreaiak közismert munkamániáját!) 

A két részlegnél dolgozók minden második és negyedik pénteken szabadnapot kapnak – hacsak persze nincs valami „halaszthatatlan” teendőjük a cégben. Az intézkedés Chey Tae-won, a cégcsoport elnökének menedzsment-filozófiáját tükrözi, miszerint a dolgozók jó közérzete és kiegyensúlyozottsága számít igazán, s ez eredményezi a jó munkavégzést is. Az persze még kérdés, hogy a cégcsoport többi részlege is megengedi-e magának ezt a nagyvonalú intézkedést, ez az adott csoport igazgatóira van bízva. Hogy ez kiterjedhet-e majd a többi óriáscégre is, az egyelőre szintén nyitott kérdés, mint ahogy az is, hogy ennek milyen hatása lehet a jelenlegi munkaerőpiac egyenetlenségére, illetve, hogy a Negyedik Ipari Forradalom küszöbén álló, a legmodernebb robotikai eredményeket bevető Dél-Koreában nem válik-e „elavulttá” az a bizonyos emberi erőforrás.  Az érintett dolgozók természetesen nem gondolkodnak ilyen távlatokig, ők teljes mértékben elégedettek a helyzettel, ami egyébként ugrásszerű termelékenységi növekedésben mutatkozik meg, az idei májusi eredménykimutatások szerint.    

 

Az összeállítást készítette: Csajka Edit

Források: 

en.yna.co.kr

english.chosun.com

koreaherald.com

koreatimes.co.kr

savejejunow.org

savejejunow.org

koreatimes.co.kr

koreatimes.co.kr

koreatimes.co.kr

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr714868270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása