Korea legrémisztőbb városi legendája
2019. május 07. írta: Koreai Kulturális Központ

Korea legrémisztőbb városi legendája

Gonjiam: Haunted Asylum (2018)

A szóbeszéd szerint Korea legelátkozottabb helye az elhagyatott Gonjiam Elmegyógyintézet, amelyet a ’90-es években zártak be az ott ápolt betegek rejtélyes elhalálozása miatt. 2012-ben a CNN Travel az intézetet a világ 7. legrémisztőbb helyének találta. A Gonjiam a horror-rendező Jung Bum-shiket is megihlette, aki egy parádés found-footage horrorfilmet dobott össze az elmegyógyintézetet övező városi legendából.

header_24.png

A beállított kompozíciók nem tűnnek mesterkéltnek

A found-footage, vagyis a talált felvétel igen érzékeny elbeszélési forma. Igazán csak akkor működik, ha a néző elhiszi, hogy a látott, „dokumentált” események valóságosak – legalább is a filmben szereplők számára. A formát megalapozó Cannibal Holocaust (1980) félig játékfilmes körülmények között mutatta be a dél-amerikai kannibálokról készült és a dzsungelben megtalált „dokumentumfilmet”, ami természetesen teljes egészében megrendezett volt. Ennek ellenére a nézők, sőt, a hatóság is véresen komolyan vette a filmben látottakat, és a rendező Ruggero Deodatonak személyesen kellett a nyilvánosság előtt megmutatni, hogy színészeit valójában nem falták fel elevenen a kannibálok. A talált filmek csúcsa a világszenzáció Ideglelés (The Blair Witch Project, 1999) volt, amit az internet hajnalán úgy harangoztak be, hogy a boszorkány után nyomozó dokumentumfilmesek tényleg odavesztek az erdőben. Manapság természetesen csak legyintünk akkor, ha azt halljuk egy found-footage film kapcsán, hogy amit látunk, az tényleg valóságos, ennek ellenére mégis kiemelkedően szórakoztató és népszerű a forma, hiszen mégiscsak könnyebben azonosulunk olyan hétköznapi hősökkel, akik rosszkor voltak rossz helyen és mindeközben bekapcsolva hagyták kamerájukat, telefonjukat. Az egész filmélmény már csakis azon múlik, hogy elhisszük-e a szereplőknek azt, hogy elhiszik-e, amit látnak – vagyis, ha koherens marad a film a saját világában.

gonjiam.jpg

Különféle kamerák, különleges beállítások

Szerencsére a Gonjiam: Haunted Asylum nagyon okos film, pontosan tudja, hogy hol van a nézői hiszékenység határa. A sztori szerint adott egy népszerű youtuber, aki összeszed hat vállalkozó kedvű embert, akik kamerákkal körbe aggatva bemennek a Gonjiam Elmegyógyintézetbe, hogy az épület falain belül sugározzanak műsort élő adásban. A furcsa jelenségek sorától a résztvevők bátorsága hamar elillan, viszont a nézettség érdekében a műsornak mennie kell még akkor is, ha ezzel a „hőseink” a saját életüket teszik kockára. Amint látszik, az alapötlet valójában egy jó nagy pofon a Youtube-ozó, Instagramozó, Twitterező, pozőr társadalmunknak, elég, ha csak arra a temérdek szerencsétlenre gondolunk, akik az életüket áldozták egy jobb szelfi reményében. Tehát a filmbéli helyzet teljesen hihető, hiszen maga a valóság is ilyen abszurd.

gonjiam_haunted_asylum_poszter.jpg

Az úgymond hitelességet biztosító másik tényező teljes egészében technikai aspektus. A felvételek valóságossága attól is függ, hogy elhisszük-e azt, hogy az adott körülmények között volt lehetőség/lelki erő/megfelelő látószög arra, hogy a felvételen minden rajta legyen, aminek látszódnia kell. Itt elsősorban arra kell gondolni, hogy képes-e egy okostelefon a NASA távcsöveit megszégyenítő zoomolásra, vagy képes-e a felvételt készítő ember rezzenéstelenül megtartani a kamerát, miközben egy felhőkarcoló méretű óriásszörny éppen lenyeli őt (Cloverfield, 2008). A Gonjiam: Haunted Asylum technikai szemszögből is jól átgondolt produkció. Manapság már elterjedt és hozzáférhető minden olyan video készítő apparátus, ami akár csak 10 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen vagy megfizethetetlen lett volna. A Gonjiamot megjáró emberek két lábon járó, élő kamerákká változnak a menő videós cuccoknak köszönhetően. Mindenki kezében ott van egy giroszkópstabilizátoros grip okostelefonnal vagy egy 360°-os kamera. Továbbá ott van mindenkin a mellkasra szerelhető állvány is mindjárt két akciókamerával, amelyek közül az egyik az adott egyén szemszögét veszi, a másik pedig az arcát. Ezek mellet még van temérdek előre telepített, mozgásérzékelő kamera és még egy drón is. Józan paraszti ésszel belegondolva majd’ 30 kamera használata során csak megnőnek az esélyek arra, hogy lencsevégre kapjanak egy kísértetet megfelelő szögből, megfelelő időben.

gonjiam_kamera_kamera_hatan.jpg

Ám a rengeteg kamera használatának is megvan a maga böjtje, amivel a néző talán nincs is tisztában. Pedig egyszerű matematika az egész: ha egy filmes 2-3 kamerával forgat, akkor kétszer-háromszor lesz meg neki ugyanaz az anyag, amiből kedvére válogathat, kedvére vághatja össze a filmet. Viszont, ha 10-15-ször annyi kamerával forgat, akkor annyi nyersanyag készül, aminek már a puszta mennyisége is sokkal rémisztőbb, mint bármilyen kísértetjárta diliház. Ennyi anyagból összevágni, és ilyen feszesen megtartani egy filmet óriási munka, embert próbáló feladat, és akkor még az egyes felvételekhez tartozó digitális utómunkáról még nem is beszéltünk! Az, hogy a film összeáll és még élvezhető is, szinte teljes egészében a két vágó, Kim Hyung-joo és Yang Dong-yeop érdeme, akik munkájukért díjesőben is fürödhettek – teljesen megérdemelten (legjobb vágónak járó Grand Bell, Blue Dragon és Korean Film Producers Association díjak).

Ha valakinek a Gonjiam: Haunted Asylum láttán esetleg megjött a kedve ahhoz, hogy személyesen is felkeresse az elmegyógyintézetet egy jó kis borzongás végett, akkor sajnos van egy rossz hírem: a Gonjiamot tavaly májusban lebontották. Az épület tulajdonosa már a film készítésekor is perre ment, hogy a negatív hírverés miatt le fog esni az ingatlan értéke, és végül a bontás mellett döntött. Csak ez a talált film maradt meg, mint közvetett borzongás, amivel jóleső frászt hozhatunk magunkra.

 

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: star2.com, imdb.com, asianwiki.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4514785526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikrobi79 2019.05.08. 10:38:56

ez a film leginkább egy gagyi, ázsiai ideglelés-utánzatnak tűnik a trailer alapján
süti beállítások módosítása