Őszinte válaszok, őszinte kérdésekre
2018. szeptember 05. írta: Koreai Kulturális Központ

Őszinte válaszok, őszinte kérdésekre

L’abri: Az elvonulás modernkori hagyománya

Személyiségünk különbözőségeiből fakadóan mindenki más-más mértékben és gyakoriságban vágyik a csendre, az egyedüllétre. Klasszikusan az introvertált emberekkel összefüggésben emlegetjük, hogy ők egyedül, vagy csak nagyon kevés ember társaságában töltődnek fel, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az extrovertált embereknek is igenis szüksége van időnként egy kis elcsendesedésre, kiszakadásra.

labri_header.png

Sokat foglalkoztat az a kérdés, hogy honnan van bennünk ez a kettős vágy. Egyszerre tartunk is a magánytól, negatív érzelmeket párosítunk hozzá, ugyanakkor a lelki egészség és érettség elhagyhatatlan része az, hogy képesek legyünk lecsendesedni, és valóban meghallani magunk és a felülről jövő vezetést (már aki hisz és elfogadja a spiritualitás dimenzióját).

Ha megfigyeljük a nagyobb vallási hagyományokat, mindegyikben találunk olyan lelki gyakorlatokat, melyek ezt a belső elcsendesedést segítik. Globalizálódó világunk egyik nagy előnye, hogy különösebb fáradtság nélkül megismerhetünk több vallást, s tanulhatunk egymástól. Keresztény családban felnőtt fiatal lányként lenyűgözött a keleti vallások letisztultsága, természetközelisége, csendje. Kisebb-nagyobb irigységgel gondoltam arra, milyen nagyszerű gyakorlati lehetőségek kínálkoznak Koreában a test és lélek edzésére (pl. taekwondo) vagy a meditációra. Én továbbra is kereszténynek vallom magam, és nagyon örültem annak, amikor hallottam olyan keresztény fenntartású hegyi kolostorokról, elvonulóházakról, melyek az ottani hívők életének és vallásgyakorlatuk szerves része lehet. Egyik ezek közül a koreai L’abri.

A francia l’abri szó menedéket, óvóhelyet jelent. Az első L’abri közösséget Svájcban alapították 1955-ben, Dr. Francis Schaeffer és felesége vezetésével. A keresztény teológus, filozófus Dr. Schaeffer számtalan könyv írójaként ismert. Az elvonulóházakat azzal a céllal hozták létre, hogy ott a hétköznapi szerepektől kicsit eltávolodva, egy biztonságos környezetben tehessék fel kérdéseiket az útkeresésben lévők. Mára Európában, Ázsiában és Amerikában is léteznek L’abrik, melyek nem pusztán szálláshelyek, inkább az időszakosan ott élő vendégek különleges, egyszerre szabad, mégis egymásra figyelő közössége.

A koreai „menedék” gyönyörű környezetben, a városi nyüzsgéstől eldugott hegyes-erdős vidéken található, mint a félszigeten egyébként több ezer éves múltra visszatekintő buddhista és konfuciánus hegyi kolostorok, iskolák. Egyszerre maximum 12 vendég lakik itt, olyan körülmények között, melyben tanulás, olvasás, elmélkedés, egyéni csendesség révén kereshetik a válaszokat a magukkal hozott kérdéseikre.

Egy átlagos napot a reggeli után délelőtti tanulóidővel kezdődik, majd közös ebéddel és délután valamilyen házkörüli vagy kerti munkával folytatódik. A nap folyamán és este a fennmaradó idővel szabadon gazdálkodhatnak a vendégek, meditálhatnak a ház melletti folyó partján, az erdőben, pihenhetnek vagy űzhetik kedvenc időtöltésüket. Kitűnő lehetőség tehát azoknak, akik vágynak az elvonulásra, mégis szeretnék ezt a teljes egyedüllét helyett egy jó hangulatú közösségben tenni.

Hasonló lehetőségről van tehát szó, mint a sokkal népszerűbb és ismertebb Templestay program. Ez utóbbi a buddhista kolostorok világába enged betekintést és ad személyes élményszerzésre lehetőséget azok számára, akik a keleti vallások és filozófia iránt érdeklődnek. Míg a L’abri, ahogy már említettem, az elvonulás keresztény szemléletű lehetőségeire jó példa.

“A L’Abri az a hely, ahol megtanultam „megérkezni”. Önmagamhoz, Istenhez és másokhoz. Ehhez csend kellett, és egy olyan hely, ami valóban „Menedék”. Ahol megszülethettek a régóta bennem lévő kérdések, és ahol volt lehetőség és idő elmélkedni és beszélgetni róluk. Pár hétig együtt éltem olyan emberekkel (a világ minden tájáról), akiket azelőtt nem ismertem, ám akik ilyen rövid idő alatt is a családommá váltak. A L’Abri olyan otthon lett nekem, ahová bármikor hazamehetek, és mégis, valahogy a szívemben hazahozhatom magammal a csendet, amit ott megtaláltam.” /egy vendég visszaemlékezése/

A L’abri közösségekről további információt itt olvashatsz (koreai és angol nyelven): https://www.labri.kr/

 

A cikket írta: Kovács Janka

Képek forrása: labri.kr

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2014221763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása