Ugye, emlékszünk még arra a jelenetre A két toronyból (A Gyűrűk Ura), amikor a fák iszonyatos erővel megindulnak, hogy megvédjék a maroknyi embercsapatot? Nos, a dél-koreai Chilgapsan Jangseung park (칠갑산 장승, ejtsd: csilgápszán dzsángszüng) totemoszlopai mintha csak földbe vert lábú testvérei lennének azoknak a gigászi fáknak, ráadásul riogató vagy éppen mulatságos, de mindig tisztán kiolvasható emberarcokkal, amelyek óvnak, védenek, elkergetik az ártó viharfelhőt, jótékony esőt hoznak és még egészséges újszülötteket is.
Sajnos ma már egyre kevesebben vannak, ám alig száz éve még minden falu és település – már amelyik valamit is adott lakói nyugalmára – állíttatott határába totemoszlopokat. Ez a szinte drámaian meghökkentő megjelenésű, faragott építmény nem csak arra volt hivatott, hogy a barátsággal közeledő vándort köszöntse, hanem arra is, hogy elűzze a gonosz szellemeket, amelyekről ki ne tudta volna, hogy éhínséget, természeti csapásokat és járványokat zúdítanak a falu népére.
Az évek múlásával aztán ezek a védelmező oszlopok lassacskán valamiféle népi vallás kegytárgyaivá is váltak, amelyekhez az egymástól elzárt falvak lakói mind gyakrabban fohászkodtak a saját és családjuk jólétéért, egészséges kisbabákért, jó termésért vagy éppen egy derék kérőért, odaadó asszonykáért. Így aztán a sokoldalú jangseung védte a falut az ártalmaktól, és egyfajta segítő, oltalmazó istenség is volt, aki nyitott szemmel és füllel, nesztelenül járkált a szegényes kis kunyhók között, és kihallgatta, hogy mire vágyik, miről álmodik a földmívesek, kétkezi munkások nehéz sorsú népe. A reménykedő és hálás falusiak pedig minden évben rituálékat tartottak jangseungjaik előtt, ahol bőséges adományokkal, gyümölcsökkel, rizssüteményekkel hálálták meg a róluk való gondoskodást.
Jangseung, az utazók és a madarak cimborája
„Az igazi utazó célja maga az utazás, nem pedig a végállomás” (Konfucius)
A totemoszlopok azonban nemcsak a falvak lakóit és határait őrizték rendületlenül, hanem egyfajta jelzőtáblákként is szolgáltak, így útba igazítva a vándorokat, a katonákat és a fedél nélküli, örök bohémeket és vagabundusokat. Ezeket a jangseungokat a legfontosabb utak és útelágazások mentén állították fel, körülbelül 4-12 kilométernyi távolságra egymástól. Itt a jangseung azonban nemcsak a legközelebbi település nevéről és a még hátralévő távolságról adott tájékoztatást, hanem szinte idegenvezetőként is szolgált. Megmondta, melyik fogadóban moshatja le lábáról a port az utazó, és hol, milyen helyi specialitás várja a kiéhezett bendőt. Bizony, mielőtt úgy száz éve kialakult a tömegközlekedés a Koreai-félszigeten, ezeknek az oszlopoknak a látványa a több mint megnyugtató útitársat jelentette.
Jangseung, a koreai életerő szimbóluma
A koreai totemoszlopokat legtöbbször fából, a gazdagabb településeken pedig kőből faragták ki. Az utókorra fennmaradt jangseungok férfi, illetve női alakot, arcot ábrázolnak, sokszor még a nevüket is feltüntették. Alapjában persze ők őrző-védő istenségek, amelyek szándékosan ezerféle emberi ábrázatot öltenek, ezzel is közelebb kerülve a földi életben robotolókhoz. Ezek az arcok többnyire szinte brutálisak: kidülledt szemű, öklömnyi orrú, kutyafogú képükkel döbbenthetik meg a szemlélőt, a tetejébe sokuk még Joseon-korabeli katonai, sőt királyi hivatalnoki kalapot is viselnek!
Az ördögien ügyes-kezű jangseung mesterek egyszerre tudták megjeleníteni egy természetfölötti szörny, egy mennyben lakozó istenség és a földi létben gürcölő mindennapi ember jellegzetes arcvonásait. Ravasz egy dolog ez. Hiszen az egyben ijesztő és mulatságos tükrözésének kettőssége érthetővé, elérhetővé és emberközelivé teszi a jangseungot, így egyszerre válik földöntúlivá és közénk valóvá. Olyanná, aki szuperhatalmával romba dönthet, felemelhet, de aki mégis ott él a hétköznapjaid minden másodpercében. A vénséges nagypapa és nagymama megereszkedett, nyájas, jóságos arcvonásai, a marcona katona bátorsága, az öregasszonyok fogatlanul is kedves mosolya és az aggok fonottas, csüngő szakállkái mintha csak közülünk valók volnának. Múlandó, de mégis örök, mulatságos és mégis megejtő.
A legtöbb fából faragott régi totemoszlop elkorhadt, ám a kőoszlopok garmadája még ma is szinte tökéletesen őrzi valamikori formáját. Szilárdak, eltökéltek, a maguk nemében gyönyörűek, hiszen az egyszerű ember bizakodását és hitét hirdetik. Rendületlenül állnak posztjukon, teszik a dolgukat, bár az idő vasfoga és a természet elemei súlyos sebeket ejtettek rajtuk.
Jangseung, a néphagyomány védelmezője
Kim Jongheung mester
Azt azonban egyetlen percig se gondoljuk, hogy a jangseung-hagyomány eltűnt volna a mai Dél-Koreából. Bizony, hogy nem! A népművészet mestere, Kim Jongheung egyike azon kevés, ám annál elkötelezettebb alkotóknak, akik a mai napig rendületlen hittel és tudással faragják, formálgatják Korea totemoszlopait. A mester az andongi Hahoe faluban él és dolgozik, híres látogatói között még II. Erzsébet brit királynő és Georg W. Bush amerikai elnök is megfordult, akiknek ajándékozott is egy-egy jangseungot. A mester eddigi életében mintegy 4000 totemoszlopot faragott meg, amelyek javarészt a Chilgap-san parkban, a szöuli Sangam-dong World Cup stadionnál, a Jiri-san szoborparkban és egyre több magánház kapujában is láthatók, és a megrendelések száma egyre nő. A vonzalom nem lehet véletlen, hiszen a mai jangseungok mintha már a modern kor emberének arcát jelenítenék meg, akik ugyanúgy remélnek, fohászkodnak, sírnak, siratnak, gyűlölnek, szeretnek és tudnak szívből nevetni az élet fonákjain, mint a már letűnt korok hétköznapi hősei.
„Hogy a Jangseung kiöregedne a mi népünkből? Soha! Egy nemzet annyit ér, amennyi újat az eszével fel tud venni, és amennyi régit a szívével megőrizni.”
(Kim Jongheung, a népművészet mestere)
A cikket írta: Csajka Edit
Forrás: Antique Alive, JoongAng Daily, Korea Herald
Képek forrása: Antique Alive, JoongAng Daily, KTO
