2018. július 31. írta: Koreai Kulturális Központ

Régi hősök nyomában járva (2.)

A történelem útvesztőjében nehéz néha eligazodni, de az biztos, hogy a Föld minden népének vannak hősei, akiknek sokszor nem kevesebbet köszönhet az a bizonyos nép, minthogy tovább él ősei földjén, nyelvében, kultúrájában fennmarad az utókornak.

Az első részben ott tartottunk, hogy 612-ben a három királyság legészakibb területén a legtekintélyesebb Kogurjót a „vízáradat hadviselésben” sikerült megvédeni a kínai Szui birodalom ellen. A megszégyenítő vereséggel aztán a szuik dicsőséges napjai le is áldoztak a történelemben, és az uralmat át kellett adniuk a félelmetes erejű, hatalmas Tang dinasztiának.

Átmenetileg megnyugodtak a kedélyek, de a kínai Tang terjeszkedési szándéka világos volt, mint a nap. Ráadásul a legészakibb koreai királyságnak, Kogurjónak immár kettős frontra kellett koncentrálnia, hiszen a megerősödött Silla királyság déli irányból támadta, és 629-ben Kim Yushin tábornok parancsnoksága alatt be is vette a hódíthatatlannak hitt kogurjói erődöt, Nangbi várát. Kogurjo tehát dél felől kezdett zsugorodni.

Ebben a bonyolult és vérzivataros időben emelkedett ki egy olyan személyiség Kogurjóban, akit vagy magasztaltak (magasztalnak ma is), vagy mélyen megvetettek (megvetnek ma is), attól függően, hogy mely történelmi szemléletet képviseli az, aki véleményt mond róla. Így aztán vannak, akik Kogurjo megmentőjének, mások pedig örök elveszejtőjének tartják. Soha nem volt koronás uralkodó, de királyt taszított le a trónról, és királyt ültetett a helyébe.

Yeon Gaesomun (603-666)

Yeon Gaesomun hatalmas és befolyásos család sarjaként eltökélten a Tang-ellenes csoporthoz tartozott, és kitartóan fúrta az akkor regnáló Yeongnyu király békülési terveit a kínaiakkal, mert úgy vélte, hogy a „barátság” ára Kogurjo leigázása, de legalábbis hűbéri sorba taszítása lesz. Magánvagyonát beleölve ő fogott bele 631-ben a masszív határvédelmet szolgáló, úgynevezett „1000 lí hosszúságú fal” megépítésébe, hogy védje az ország határát a kínai birodalom irányából.

Yeongnyu király politikáját túl megengedőnek, sőt behódolónak találta a kínai Tanggal szemben, ami aztán odáig vezetett, hogy az általa irányított szárny és a rojalisták farkasszemet néztek egymással. Hovatovább, a király parancsot adott a megöletésére (a kísérlet nem sikerült), mire Yeon Gaesomun 100 királyi hivatalnok kegyetlen lemészárlásával és a király elleni puccsal válaszolt. A király életét sem kímélte, és 642-ben megtörtént a korlátlan katonai hatalomátvétel. Magát teljhatalmú hadparancsnokká nevezte ki, a trónra pedig unokaöccsét, Bojangot ültette, akiről a legnagyobb jóindulattal sem volt mondható, hogy szerencsés csillagzat alatt született volna. Ő lett Kogurjo utolsó királya, kinek ideje alatt az ország elbukott, de addig is katonai parancsnok nagybátyja bábjaként, szerencsétlenkedve üldögélt a trónon.

Bizony-bizony, a hősök útja az adott pillanatban, s még sok-sok évvel később is – kiszámíthatatlan. A konzervatív, késő-konfuciánus tudósok és történészek keményen bírálták Yeon Gaesomunt, mert szerintük a király elárulása, meggyilkolása és saját hataloméhsége vezetett ahhoz, hogy végül Kogurjo elesett Sillával szemben, és napjai örökre leáldoztak.

Más, nemzeti érzelmű történészek azonban az egész Koreai-félsziget egyik legnagyobb hősét tisztelik benne. Úgy vélik, a puccs végrehajtása elengedhetetlen volt, hisz Yeongnyu király a kínai Tang irányába sodródott, így Yeon Gaesomun közbelépésére és keménykezű politikájára feltétlenül szükség volt az adott helyzetben a későbbi Korea létrejöttéhez. Ez a történész csoport nagy államférfinak és igaz hazafinak tartja őt. Nos, ki tud itt eligazodni?

Ám az nagyon valószínűnek tűnik, hogy egy végzetes hibát mégiscsak elkövetett, amikor a követségbe érkező sillai Kim Chunchu „visszautasíthatatlan” ajánlatát – miszerint fogjanak össze a Sillát támadó Pekcse ellen – nem fogadta el. Ehelyett a két királyság, Kogurjo és Pekcse közösen szembeszegült az immár igazi anyatigrissé nőtt, ádázul hódító, harcos Silla ellen – és ezt a menetet végérvényesen és megmásíthatatlanul el is bukták vele szemben.

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg, hogy is alakultak a dolgok a Nagy Jinheung király óta megerősödött birodalomban.

Seon Deok királynő portréja

Akik látták a „Silla királyság ékköve” c. sorozatot, tudják, hogy az alkotók merészen keverik a valóság és a fikció lapjait, de ettől az még tény, hogy a sztori valós eseményeken alapul, és számtalan valóban élt szereplőt mutat be, akik jelentős történelmi személyiségek voltak.

Ott van mindjárt a cikk első részében már megismert Jinheung király (24. sillai uralkodó), az általa létrehozott hwarang-alakulat és Sadaham. És bizony, hogy ott van Seon Deok királynő, aki Silla első női, egyébként 27. uralkodójaként lépett trónra 632-ben, és ott volt Seon Deok unokaöccse, Kim Chunchu, azaz a későbbi Muyeol király, valamint Kim Yushin tábornok.

Seon Deok igyekezett a felvilágosodás és a jólét királyságát megteremteni. Az ő nevéhez fűződik Kelet-Ázsia legrégebbi épségben maradt csillagvizsgálójának, a Chomseongdae-nek, valamint az akkoriban messziföldön híressé vált Bunhwang-sa buddhista templom és pagoda megépíttetése.

Jinheung király álmának megvalósítását Seon Deok királynő folytatta, s ez az álom nem volt kevesebb, mint a három királyság egyesítése. Ez persze nem ment csak úgy „puszira”, senki nem akarta a bőrét ingyen adni, csak mert a sillai királyok álmodtak valamit. A királynő halála után unokaöccse, Kim Chunchu, Muyeol királyként folytatta tovább az egyesítő politikát, amelyben Kogurjo szövetségét „kérte” Pekcse ellen (tagadhatatlanul elég határozottan), amit akár fenyegetésnek is vehetett a már fent említett Yeon Gaesomun katonai parancsnok és pipogya királyi unokaöccse. Tekintve, hogy ajánlata kosarat kapott, sillai Muyol király célja elérése érdekében a kínai Tang birodalomhoz, Kogurjo ádáz ellenségéhez fordult katonai segítségért.

Ez aztán az igazi csavar, igaz? Bizony, ez pontosan így történt: az idegen csapatok segítségül hívása segítette Sillát, hogy a „nagy álom” végül megvalósuljon: a három koreai királyság egyesült, amely így vagy úgy, de végül is meghatározta a Koreai-félszigeten élőknek a mai napig is történő túlélését.

660-ban Silla legyőzi a Pekcse királyságot, és nyolc évvel később, immár a kínai Tang katonai segítségét is igénybe véve, a sillai királyság egy zseniális katonai stratéga, egy volt hwarang-harcos, Kim Yushin tábornok vezetésével maga alá gyűri Kogurjót is, az északi királyság 668-ban végül megadta magát. Jinhyung király nagy álma valóra vált immár. Vérrel, verejtékkel, csellel és bizonyos értelemben árulással, de a célt Silla elérte, sőt később még a szövetséges Tang birodalom erőszakosan feléjük nyomuló „barátkozását” is sikerült visszapofozniuk.

Jelenet a „Silla királyság ékköve” c. sorozatból

Királyok nagyokat álmodnak, magasra törő, dicső célokat tűznek ki, aztán a stratégák és a katonák a csatatéren vitézkednek és halnak a nemes célok oltárán. Sosem tudjuk meg, hogyha Kim Yushin, ez a halált megvető bátorságáról, fanatizmusáról és becsületességéről ismert különleges képességű hadvezér nem ebben a korban él, vajon hogyan fordult volna a történelem kereke. De a Koreai-félszigeten máig nem egyformán ítélik meg még az ő szerepét és személyét sem.

Emlékének Dél-Korea-szerte tisztelettel adóznak, szobrok, emléktáblák tucatjait találjuk örök mementóként, és a tankönyvek Korea történelmének egyik legnagyobb hőseként említik. A mai Gyeonjuban (a sillai Sorabol) található békés, a természetbe belesimuló sírhelyét turisták és zarándokok ezrei keresik fel.

És nem olyan nagyon messze mindettől, Észak-Koreában az iskolában azt tanulják a gyerekek, hogy Kim Yushin hazaáruló és bűnöző volt, mert a külföldi ellenséggel (Tang) szövetkezve leverte egy koreai királyság igazságos harcát.

Talán egyetlen hős sem születik hősnek. Bizonyos nagy pillanatokban vannak bizonyos fontos helyeken, és teszik a dolgukat, amit rövidke emberi sorsuk rájuk mér. Aztán majd az utókor eldönti, kiket is tisztel majd azoknak a rég eltűnt koroknak igazi hőseiként.