Megfigyeltük már, hogy amikor a család apraja-nagyja, a párok, barátok leülnek a közös asztalhoz, és eléjük kerülnek az illatozó ételek, a szemek felcsillannak, az arcokon szétterül az elégedettség, és még a ráncok is kisimulnak? Enni mindenki szeret. Főzni persze már kevesebben, és közülük is van, aki élete végéig megelégszik megörökölt, bevált receptjeivel. Bezzeg nem így a kíváncsi, a felfedező, akit a messzi tájak ízei újabb és újabb kalandokra sarkallnak. Semmi kétség, a koreai konyha mára Magyarországon az érdeklődés kellős közepébe került, amit mi sem bizonyít jobban, mint az idén immár harmadik alkalommal megrendezett főzőverseny sikere, ahol évről évre nő a tét! Jöjjenek hát a pillanatképek.

Az inspiráció

A koreai kultúra és ízvilág szerelmeseként régóta érdekel, hogy másokat mi szél fújt errefelé, zsűritagként pedig pláne kíváncsi voltam rá. Miért szeretnek koreait főzni a magyarok? Nagyon is megtisztelő, háromévnyi „bíráskodás” után egyértelműen állíthatom, hogy a Hallyu, azaz a Koreai hullám az egyik legfőbb ludas. Ki ne hallotta volna hírét az ikonikus Dae Janggeum-nek (대장금, ejtsd: dedzsángüm), az olyan K-pop formációknak, mint a BTS, ki nem nyelt nagyokat a Pasta c. sorozat nézése közben, és ki ne látogatna el évről évre a koreai filmek és a koreai kultúra fesztiváljára!  S ha mindez nem cseng ismeretlenül, szinte biztos, hogy a konyhálkodást is kipróbálja. Igen, azt tapasztalom, hogy a koreai főzőversenyekre jelentkezők nagy többségét elsősorban nem a különleges kulinária megszállottjai alkotják, hanem a koreai kultúra rajongói.     

A lehetőség

Főzőtanfolyam a Koreai Kulturális Központban (fotó: KKK archívum)

A lehetőségekkel sajnos kicsit csínján illene bánnunk, hiszen Korea messze van, és így messze vannak azok a speciális tápanyagforrások, visszacsatolások is, amelyek itt Európa közepén igazán hitelessé tehetik a mi koreai főzés iránti lelkesedésünket és a kapott eredményt. Vagy mégsem? Bizony, hogy nem, de legalábbis nem teljesen! A budapesti Koreai Kulturális Központ 2012 óta kicsiny, de családias és kitűnően felszerelt konyhájában főzőtanfolyamokon igyekszik a kapacitást messze meghaladó, többszörös túljelentkezés étvágyát csillapítani, és egészen biztos, hogy a versenyre jelentkezők jelentős része abban a kis konyhában gyűjti össze a bátorságát, hogy megmérettesse koreai főzőtudományát.   

Versenydrukk, játékláz

Néző, szervező, versenyző, drukker – egyszóval mindenki tudja, hogy ezen a versenyen nem múlnak életek, hogy egy főzőverseny döntője nem holmi szigorlat, ahol el lehet hasalni és aztán lőttek a nyári vakációnak, vagy egy elúszott interjú, ami után odaveszik az álommunka. Mégis megcsodálom azokat a feszült, komoly arcokat, az aggódó szemeket, a megremegő kezeket, amelyeket a döntőbe jutott versenyzőkön látok. Pedig ők öten itt már nyertesek, hiszen többlépcsős válogatón át jutottak el idáig, ami azt is jelenti, hogy jelenleg ők a legjobb öt magyar amatőr szakács koreai főzőtudományból szerte ez országban! Nos, az is előfordulhat - s ez lehet az igazság – hogy csak nagyon koncentrálnak, ami viszont roppant helyénvaló. Az online közvetítés nézőinek persze könnyű, mivel nekik láthatatlan játékosként lehet megküzdeni az évről évre értékesebb nyereményekért, és ha jól fülelnek a műsorvezetők itt-ott elejtett szavaira – no, meg van némi koreai konyhabeli jártasságuk – akkor már csak azt kell kibekkelni, hogy őket sorsolják ki. A játékláz abszolút érthető, hisz többek között hangszórót, mobiltelefont, koreai éttermi utalványt nyer az, aki ügyesen válaszol, és még szerencséje is van a több száz játszótárs között.            

Piacolás

Profán módon csak így nevezném a főzőverseny első, de nagyon fontos szakaszát. Itt dönti el ugyanis a versenyző végérvényesen, hogy milyen ételkínálattal indul a csatába. Csak azt ne higgye valaki, hogy ez olyan egyszerű! Ugyanis hiába van meg a fejében az elkészíteni vágyott étel, ételsor előre, ha a hosszú asztalon gusztusosan – és egyébként bőségesen, széles választékban – kirakott hozzávalók között nem találja azt, amire neki pont szüksége lenne. Máris borulhat a terv. Ilyenkor szinte látni lehet a versenyzők homloka mögött cikázó gondolatokat, kérdéseket, kombinációkat, azt a pillanatot, ahogy a variációs lehetőségek összeütköznek a fejében. Némán drukkolok nekik: találj meg mindent, amit keresel! Nincs? Nem baj, gyerünk tovább, hozz össze valami mást,… de tudom, ez nem könnyű. Míg az átlagos piacoló hosszasan bolyonghat a standok között ihletre várva, erre nekik mindössze hét percük van!  

Alkotás

Nem véletlenül hívom így a legfontosabb folyamatot, amelyre az idén versenyzők egy kerek órát kaptak. Gondoljunk bele: ott vannak a nyers zöldségek, húsok, szószok, olajok, csomagolt tészták, és mindebből valami hihetetlen módon forrón gőzölgő, ínycsiklandó illatokat árasztó jótékony táplálék születik, amitől felderülnek az arcok, és megbékél a világgal a korgó gyomor. Bizony, a főzés egy csoda, egy alkotási folyamat, amelybe most már teljes átéléssel és odaadással lendülnek bele a versenyzők. A zsűri ilyenkor próbál körbejárni, rövid, földhözragadt kérdéseket feltenni, de amint lehet, tovább is áll, hiszen a főzők arcán már az tükröződik, hogy ők most mindettől kicsit távol járnak, kreálnak, varázsolnak. Figyelem őket. Én még olyan arcot nem láttam, amelyik főzés közben morcos lett volna. A vonásaik ilyenkor ellágyulnak, és önkéntelen, folyamatos mosolyuk azt jelenti, hogy a főzés nem más, mint öröm. A fantázia, a kreativitás és az alkotás öröme, ahol nincs helye semmilyen vizsgadrukknak.

Zsűrizés

Fotó: Koreai Kulturális Központ

Láttunk már olyan zsűrit, amelyik azt mondta volna, hogy könnyű dolga volt? Hát nem, és most sem! Bevallom, hogy Lee Dangkweon úr, a Koreai Kulturális Központ igazgatója (zsűrielnök) és Park Annamária, az egyik fővárosi koreai étterem tulajdonosa társaságában előzőleg alaposan törtük a fejünket, hogy mit is kezdjünk azzal a 10 szemponttal, amely alapján pontoznunk kellett az elkészült étel kreációkat. Természetesen a „koreai ízre” lehetett a legtöbb pontot adni, de számított többek között az eredetiség, a globalizáció, a tálalás, a konyhai higiénia, a kompozíció és a kreativitás is. Remény, várakozás, némán kérdő, fürkésző tekintetek. A versenyzők most ismét pattanásig feszülten figyelik a zsűri reakcióját, amikor ételük kóstolására kerül sor, mi pedig azon igyekszünk, hogy arcizmunk se rezdüljön és maradjunk a pókerarcnál. Aztán rövid eszmecsere után megegyezünk abban, hogy természetesen nehéz dolgunk lesz, mert minden étel igencsak jól sikerült, meg abban is, hogy a koreai konyha kicsit kevesebb sót használ…        

Eredményhirdetés – csak győztesek vannak!

Aztán, ahogy minden versenyen lenni szokott, a pontszámlálók összeadják a pontokat, és megszületik az eredmény. A dobogós helyezettek igencsak szép pénzjutalomban részesültek, a győztes pedig még Koreába is utazik, ahol szakmai programokon is részt vehet majd. Azok sem távoztak üres kézzel, akik éppen csak lemaradtak a dobogóról, hiszen gazdagon megrakott ajándékcsomaggal, emelt fővel fejezhették be a versenyt.

Magam pedig, egyetlen magyar zsűritagként csak büszkeséget és hálát érzek minden versenyző bátorságáért és ügyességéért, hogy megmutatták: tudunk mi csodát tenni. Egyetlen délután alatt megidéztünk egy messzi, számunkra igen kedves országot, az asztalra varázsoltuk Koreát, és egészen közelre hoztuk a Távolt.  

A cikket írta: Csajka Edit

Fotó: Csingun Ádám; borítókép: Koreai Kulturális Központ