A történelem útvesztőjében nehéz néha eligazodni, de az biztos, hogy a Föld minden népének vannak hősei, akiknek sokszor nem kevesebbet köszönhet az a bizonyos nép, minthogy tovább él ősei földjén, nyelvében, kultúrájában fennmarad az utókornak. Nem tagadom, a már korábban a Magyar Televízióban is sugárzott, s idén tavasszal ismét műsorra tűzött, immár klasszikusnak számító történelmi filmsorozat, „A Silla királyság ékköve” ihlette ezt az írást.  A sorozat alkotóinak fantáziája itt-ott persze alaposan meglódult: ám számos alakja valóban élt, és ma is hősként tisztelik őket, míg más karakterek félig vagy teljes egészében az írói fantázia szülöttei. Eredjünk most e vérzivataros, sorsfordító kor valós hőseinek nyomába.

A Három királyság korában (i.e. 57- 668) a Koreai-félszigetet három külön birodalom – Kogurjo, Pekcse és Silla – uralta, sőt Kogurjo még a későbbi Mandzsúria (ma Kína) területére is benyúlt. Mindhárom királyságban nagyjából azonos nyelvet használtak, egymást megértették, és sok hasonlóság fedezhető fel kultúrájukban is. Vallásuk alapja sokáig a sámánizmus volt, később azonban egyre inkább teret hódított a Kína felől érkező konfucianizmus és taoizmus. A buddhizmus eszméje a 4. században terjedt el, s ezt követően lassan mindhárom királyság hivatalos vallásává vált.

Kezdetben Kogurjo volt a legerősebb királyság mind katonai erejét, mind területének nagyságát illetően. Az 500-as évektől kezdve azonban Sillában jelentős fellendülés indult el, s a területileg kicsiny királyság egyre inkább mutogatni kezdte oroszlánkörmeit, azaz inkább tigriskörmeit. Akinek pedig ez leginkább köszönhető volt, az nem más, mint a legendás Jinheung király (r. 540-576), valamint tehetséges későbbi követői.

Jinheung király és Sadaham hwarang

Jinheung király, Silla nagy uralkodója, r.: 540-576 (jelenet a Silla királyság ékköve c. sorozatból)

Jinheung király idejében Silla megnövelte haderejét, és a pekcsei uralkodóval folytatott harcokat a Han folyó menti csatában végleg megnyerte, ezzel aztán jelentős területeket csippentett le az ellenséges király birodalmából. A király nevéhez fűződik a híres ifjúsági katonai szervezet létrehozása, amely egyfajta „lovagi” sereg volt. Ők voltak a híres-neves sillai hwarangok. Zsenge koruktól csatlakozhattak ide a nemesi családok legtehetségesebb sarjai, ahol aztán a legjobb mesterektől sajátíthatták el a harcművészetek magasszintű tudományát. De nem csak azt, s ez nagyon fontos a katonai morálban: itt ők egy olyan buddhista alapokon nyugvó becsületkódex szerint éltek, ahol a hűség, a bátorság és az egyenesség volt a legfőbb erény.

Sadaham szilvafa virága, a hwarang hűség és önfeláldozás jelképe (jelenet a Silla királyság ékköve c. sorozatból)

Közülük nem egy hős került ki, de elsőként is a valóban élt Sadaham hwarangot kell kiemelni, aki – úgy írják – a hwarangi erények és az erkölcsi tisztaság abszolút szimbólumává vált a későbbi korok számára is.

Jinheung király a Gaya elleni harcban tanúsított bátorsága és győzelme jutalmául jelentős földhöz és vagyonhoz juttatta őt, ám Sadaham ezt nem fogadta el, hanem legkedvesebb barátja és bajtársa elvesztése miatt ő is inkább a halált választotta, és önkezével véget vetett az életének („Ha nem tudom megmenteni, akit választottam, akkor csak egy út van számomra: az önkéntes, becsületes halál” - a hwarang-morál alapja lett).  

Jelenet a Silla királyság ékköve c. sorozatból

Amíg Silla először Gaya, majd Pekcse meghódítására lendült hol politikai fortéllyal, hol hatalmas katonai elánnal, az „északi királyság”, a területileg legnagyobb Kogurjo sem szemlélődhetett és üldögélhetett békésen a babérjain, neki is megvolt a maga baja. Bár ezt a témát a sorozat nem érinti, Kogurjo hősies határvédelmi manővere megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.

Akkortájt a kínai Szui birodalom vetett szemet a Kogurjo királyság trónjára és földjeire (ez nagyjából a mai Észak-Korea területe). A 6-7. században vagyunk.

És akkor, amikor az óriási túlerővel bíró kínai szui sereget már csak egy paraszthajszál választotta el attól, hogy lesöpörje a térképről Kogurjot, egyszer csak felbukkan egy hazafi, egy őstehetséggel megáldott hadvezér, aki – jóval kisebb, sőt, elenyésző számú hadseregével megálljt parancsol a roppant fölényű ármádiának. Hogyan történhetett? Hát nem erővel, az biztos, hanem ravaszsággal és cseles trükközéssel!  

Ulchi Mundok

Ulchi Mundok szobra Panmindzsonban     

Zseniális manővere a „vízáradat hadviselés” nevet kapta a történelemben és hadtudományban. A Salsui csata (i.sz. 612) néven is híressé vált ütközetben egy hatalmas gátat építtetett a Salsu folyónál (ami egyébként amúgy is egy eléggé lápos terület volt), s a gáttal szinte teljesen elzárta a folyó útját. Aztán menekülést színlelve csöppnyi, mindössze 10 ezer elszánt katonából álló sereggel odacsalta a szui hadat, majd amikor a harmincszoros túlerőben lévő ellenség üldözőbe vette őket, és így gyanútlanul beözönlött az árterületre, egy kisszámú hátvéddel átszakíttatta a gátat. A gigantikus vízáradat óriási erővel robbant rá a kínai seregre, amelynek harcosai lovastól-fegyverestől lelték halálukat a megáradt vízben vagy a hömpölygő iszapban és a mélybe örök álomra lehúzó lápban.

Így történt aztán, hogy a közel 350 ezer katonát felvonultató kínai Szui birodalom súlyos vereséget szenvedett Ulchi Mundok mindössze tízezres csapatával szemben, egyes feljegyzések tanúsága szerint mindössze 2500 szui katona menekült meg. És így történt, hogy Ulchi Mundok a mai Korea egyik legnagyobb hősévé és a „többet ésszel, mint erővel” fortély ikonjává vált. Mind Dél-, mind Észak-Koreában a nemzet büszkeségeként tekintenek rá, a határmenti Panmindzsonban – a két Korea közötti, közelmúltban lezajlott csúcstalálkozójának színhelyén – szobrot emeltek tiszteletére, jelezve, hogy Ulchi Mundok az egész félsziget függetlenségi harcosainak példaképe.

Folytatása következik!

A cikket írta: Csajka Edit

Forrás: Dr. Csoma Mózes: Korea - Egy nemzet, két ország - a közös gyökerektől, Encyclopedia Britaennica, Koreanet

Képek forrása: Koreanet, The Korea Times, Instagram