Mija (Ahn Seo-hyun) egy isten háta mögötti hegyen él nagyapjával (Byun Hee-bong) és Okjával, a víziló méretű hízóval. Okja egy kedves, gondoskodó és rendkívül intelligens lény, nem csak háziállat, hanem Mija legjobb barátja is. Bong Joon-ho, A gazdatest (The Host, 2006) és a Snowpiercer – Túlélők viadala (Snowpiercer, 2013) író-rendezőjének legújabb filmje a kedves szörny és a kislány barátságáról szól, szigorúan felnőtteknek!

Az egyetlen gond az, hogy Okja a Mirando óriásvállalat tulajdona, egy 10 éves program keretein belül került a csonka családhoz. Az idilli hétköznapokat megszakítják a cég képviselői, akik vissza akarják vinni az USA-ba Okját.

A történet indulása szerint az Okja lehetne akár egy kedves, családi film a barátságról és a szeretetről, de Bong Joon-ho rendező személyétől ez alapvetően idegen lenne. A gazdatestből és a Snowpiercerből már kiderült, hogy Bong kegyetlen történetmesélőnek számít, hőseit borzasztó próbatételek elé állítja. Ha ehhez hozzávesszük a rendező azon állítását, miszerint az Okja történetének ötlete egy húsfeldolgozó üzem megrázó látogatásakor született meg benne, akkor nagyjából pontosan meg tudjuk jósolni, hogy itt bizony sok könny és vér fog folyni.

Az Okja a barátság és a szeretet mellett más, társadalmi szempontból meglehetősen kényesebb témával foglalkozik. A legfőbb téma a modern élelmiszeripar futószalagos visszássága, mely éles ellentétbe állítja a háztáji állattenyésztést az ipari hizlaldák és mészárszékek személytelenségével. A hús iránti hatalmas kereslet embertelen – vagy ez esetben állattalan – körülményeket eredményez az állatok megszületésétől kezdve a végző nyughelyül szolgáló konzervdobozokig. Ez ellen sem Mija, sem az állatvédő gerillacsoport sem tud érdemben tenni.

A másik fontos téma a mamutcégek álságossága, a PR, amellyel a közvéleményt igyekeznek megtéveszteni. A Mirando óriásvállalat is „nemrég felfedezett állatfajként” próbálja meg letuszkolni az emberek torkán a géntechnológiával megalkotott termékét, Okja új faját. A cég minden lépését úgy tervezi, hogy nőjön a népszerűsége, és ezzel együtt a részvények ára is. A Mirando cég ellenpólusát képviselő, állatvédő gerillacsoport sem különbözik sokban a démonizált óriásvállalatoktól, ők is bármi áron keresztülviszik a saját igazukat, bár ők ezt jóindulatból teszik.

A társadalomkritikának és a mesefilmek sokszor túlzó hajlamosságának összeházasítása nem csak a történetnek ad különös ízt, de a mellékszereplőket is karikatúraszerű figurákba kényszeríti. A Mirando vezérigazgatójának szerepében Tilda Swinton (Narnia krónikái) inkább küllemében, mintsem játékában parodisztikus. A halványrózsaszínbe öltöztetett hófehér bőrű színésznő megjelenésében leginkább egy szelet fakó gépsonkára emlékeztet. A szintén A-listás színész, Jake Gyllenhaal (Éjjeli féreg/Nightcrawler, 2014) Swintonnal ellentétben kívül-belül idióta, egy gonosz Ace Ventura-paródia. A többi remek karakterszínész pedig saját archetípusát hozza: Paul Dano (A család kicsi kincse/Little Miss Sunshine, 2006) az ijesztő jófiú, Giancarlo Esposito (Breaking Bad/Totál szívás) a dörzsölt gazfickó, Steven Yeun (The Walking Dead) pedig az eltökélt koreai srác.

Azonban hiába karikaturisztikusak az egyes karakterek, a sötét történet miatt inkább vérfagyasztóak, mintsem humorosak. Mija és Okja története amilyen kedvesen indul, olyan keményen csap át brutális naturalizmusba, erőszaktevésbe és a holokauszt-filmeket megidéző képsorokba. A kis (?) párosnak válogatott testi és lelki borzalmat kell kiállnia, hogy újra együtt lehessenek. Az Okja végkifejlete sem lehetne még jobban jellemző Bong Joon-ho kőszívű mesemondására: Mi a legerősebb erő, ami mindent legyőz? Nem más, mint a szeretet és a barátság. És mi hatalmasabb még ezeknél is? Hát, a pénz!

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: imbd.com, nowmagazin.hu