Az 1500-as évek népi hőse az '50-es évek stílusában
2017. május 10. írta: KKK admin

Az 1500-as évek népi hőse az '50-es évek stílusában

Phantom Detective (2016)

Hong Gil-dong (Lee Je-hoon) egy törvényen kívüli nyomozóiroda legjobb, legokosabb, leginkább hidegvérű nyomozója. Kiszimatolja, fülön csípi, és még a helyszínen el is ítéli a bűnözőket. Legalább olyan megátalkodott, mint azok a gazfickók, akiknek a nyomába ered. Amikor Hong hírt kap legnagyobb ellenségéről, az anyja gyilkosáról, egy csőre töltött stukkerrel együtt rögtön a kezébe veszi az ügyet.

700x300_2.png

Azzal viszont nem számol, hogy az időközben jóságos nagyapóvá vénült öregember helyett csak annak tündéri unokáiba botlik, akik úgy tapadnak a fantomdetektívre, mint piszok a taknyos gyerekre (a hasonlat főként igaz a kisebbik lánykára). Kiderül, hogy legfőbb nemezisét elrabolták, és a szálak egy aljas szervezet szörnyű összeesküvéséhez vezetnek. A bébicsősz szerepbe kényszerített Hong útnak ered, hogy megtalálja az elrabolt nagypapát, de nem a jóindulat, hanem továbbra is a véres bosszú vezérli. 

A Phantom Detective főhőse, Hong Gil-dong neve nem ismeretlen a koreai kultúrában. Az 1500-as években született legenda szerint Hong Gil-dong egy fantasztikus testi, szellemi és mágikus képességekkel megáldott rabló volt, aki kifosztotta a gazdagokat, és a javakat becsületesen szétosztotta a szegények között. Ez a Robin Hood-i betyárfigura máig népi hősként él a köztudatban északon és délen egyaránt. Hong Gil-dong legendáját temérdek formában és stílusban dolgozták már fel (1986-ban készült egy észak-koreai adaptáció is Hong Kil Dong címmel, amiben a főhős nindzsákkal küzd meg) a videojátékoktól kezdve, a sci-fi rajzfilmen keresztül, a képregényeken át egészen a 2016-os mozis adaptációig, ami ismét új köntösbe bújtatta a régről ismert hőst.

phantom_detective_poszter_1.jpeg

A Phantom Detective mind elbeszélésmódjában, mind képi stílusában a film noir fontosabb műfaji jegyeit idézi meg. A Phantom Detective bűnügyi film, főhőse a tipikus ballonkabátos, kalapos alak. Hong figurája ezúttal egy olyan nyomozó, akinek törvénytelen eszközökhöz kell nyúlnia az ügyek felgöngyölítésnek érdekében. Bár egy szervezetnek dolgozik, munkájában – a film noir központi hőstípusának megfelelően – mégis inkább magánnyomozóként működik. Hong maga a film narrátora is, E/1.-ben mesél az eseményekről és az érzéseiről. Azonban a film noir talán legfontosabb történeti eleme, a femme fatale, vagyis a végzet asszonya elmarad, helyette ezúttal két segítőkész, aranyos kislányt kapunk. Képileg viszont egyértelműen film noirról beszélhetünk, természetesen annak ellenére, hogy a film nem valójában nem fekete-fehér, hanem színes. A kontrasztos fény-árnyék hatások, a sötét képek és az egész miliő szinte el is feledteti, hogy nem egy régi, fakult filmet látunk. Bár a kellékek szintjén itt is van néhány anakronisztikus elem (pl. modern autó, walkie talkie), ezek inkább a történet időtlenszerűségét erősítik. A tematikus és vizuális film noir tulajdonságoknak köszönhetően a filmnézés igazi gyönyör a szemnek.

noir.jpgJellemző film noir hangulat

Azonban Phantom Detective nem is lenne vérbeli koreai film, ha csak egyetlen műfajból merítene elemeket. A noir jegyek mellett a film bővelkedik akcióban, legyen az géppuska-ropogásos tűzpárbaj vagy brutális közelharc. A film a vér mellett humorban is nagyon gazdag. A társasághoz nem szokott, rideg nyomozó és a két lelkes kislány triója tökéletes alapul szolgál a helyzet- és jellemkomikumnak, legalább olyan gyakorisággal sülnek el a poénok, mint a lőfegyverek.

Mindent összevetve a Phantom Detective egy kicsit Hong Gil-dong-legenda is, meg nem is, egy kicsit film noir is, meg nem is, de piszkosul szórakoztató!

 

A cikk szerzője: Szilágyi Miklós

Képek forrása: hancinema.net, i2.wp.com, kchatjjigae.com, koreanfilm.or.kr

A cikkben a koreai szavak, nevek angol átírás szerint szerepelnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7412453543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása