A szórakoztatóipar hatása a turizmusra
2017. május 01. írta: KKK admin

A szórakoztatóipar hatása a turizmusra

- első rész -

Dél-Korea turizmusáról órákat tudnék beszélni. Egy ilyen igényesen és precízen kialakított rendszer mögött rengeteg munka van, szenvedély és elhivatottság. Szeretem a koreaiakat. Sokszor úgy tekintek rájuk, mint testvérnemzetre. Magyarországot és Dél-Koreát ugyanis több kilométer választja el, mint különbség. A történelem során sokszor húzta a rövidebbet, hiszen kicsi, és sokan azt hitték, be tudják kebelezni. Viszont mi is, és ők is tudják, hogy bizony a bors kicsi, de annál erősebb. Az elmúlt 60 év robbanásszerű gazdasági fejlődését persze nem csak az akaraterő, és az „együtt minden sikerülni fog” mentalitás tette lehetővé, de ez már egy másfajta cikk témája.

rsz_south-korea-pr-firm.jpg

A jól működő turisztikai rendszert mi sem példázza jobban, mint az, hogy Dél-Korea már évek óta fix szereplő a leglátogatottabb országok évente összesített listáján, Szöul pedig 10. helyen végzett a Business Insider amerikai hírportál által tavaly szeptemberében leközölt "top 20-as" listán. A turizmus több lábon áll, nem csak pár ágazatra fektetnek hangsúlyt, minden szerep egyenlően oszlik szét, legyen szó gyógyturizmusról, vidéki- vagy aktív turizmusról. Az utóbbi években pedig feltűnt egy újabb szegmens, a turisták azon csoportja, akiknek fő érdeklődése nem más, mint a… (dobpergés) „Hallyu wave”.

Azaz „koreai hullám”, melynek definíciója így szól: 

az 1990-es években indult kulturális jelenség, amely a dél-koreai kultúra, főképpen a populáris kultúra (filmek, televíziós sorozatok és zene) külföldi terjeszkedését jelenti.

A koreaiak időben rájöttek arra, globálisan legjobban úgy tudnak terjeszkedni, ha megszerettetik magukat a világgal. A legműködőképesebb módszert végül annak ítélték, ha létrehoznak egy olyan univerzumot, ami messze jobb, mint a valóság, és lakói is szinte tökéletesek, nem úgy, mint te, vagy én. Gyönyörű sztárok, akik táncolnak, énekelnek, viccesek és okosak?! Na meg a színészek. De hol a hiba, van egyáltalán? Naná, hogy van. Talán úgy tűnhet, cinikus vagyok, és nem szeretem ezt az egész felhajtást, pedig ez nem így van. Lenyűgöz az, amit a koreaiak alkottak az elmúlt cirka 20 évben, de hát a mellékhatásokat sem szabad kihagyni.

Most egy kicsit emeljük ki a k-popot. Ha meg kéne indokolnom, mi tette népszerűvé a koreai zeneipart, azt mondanám, hogy tökéletes ötvözete a globális, amerikai típusú stílusnak és az Ázsiára jellemző szorgalmas, munkát tisztelő mentalitásnak, egyedi látásmódnak.

Persze a „hullám” nem csak a popkultúrát viszi magával, hanem az évszázados tradíciókat és értékeket is. Ez hatalmas előny. Dél-Korea nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy háta mögött ilyen gazdag kultúra áll. A k-pop és a drámák elvégzik a piszkos munkát, a turista pedig fogja magát, elmegy, és megnézi azt, amit kedvenc sorozatában látott, vagy ha fiatalabb, ott akar bulizni és létezni úgy egyáltalán, ahol hőn szeretett idolja. Egy külföldi rajongónak ez persze csak a kezdet. Megnézi, mi mást lehet Koreában csinálni, információt gyűjt az országról, majd kettőt pislant, és azt veszi észre, hogy borzasztóan szeretne ott élni, mert egy hét nem lehet elég felfedezni Dél-Koreát (megtörtént esetek alapján). Zseniális. A zenei élet és a sorozatok nem csak a külföldről beutazókat motiválják, hanem a belföldi turistákat is. Jó példa erre, hogy drámarajongók százai szokták felkeresni azokat a kültéri- és beltéri helyszíneket, ahol kedvenc drámájuk egy-egy jelenetét forgatták.

De hol találhatóak meg ezek a helyszínek? Az a cikk folytatásában kiderül.

 

 

A cikk írója: Karai Bernadett

A kép forrása: globoport.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr1212443127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása