Azt mondják, alapszabály, hogy a nemzetközi történelemben nem szabad párhuzamokat vonni. Viszont igaz, ami igaz, március hava – 50-60 évnyi eltéréssel – Magyarországon és Koreában az ifjúság berobbanó közreműködésével lázas forradalmakat, majd szabadságharcba forduló mozgalmakat gerjesztett. Március…
Szellemek Szöulban (2)
Nemcsak Halloweenkor...
Dél-Koreát ma úgy nevezik, és mi is talán így szeretjük a legjobban: „a reggeli nyugalom földje”. Szinte nem is hisszük el, hogy a nyugati emberek első csoportjait, akik úgy az 1880-as évek elejétől fogva kezdtek nagyobb számban szállingózni a félszigetre, itt sok minden fogadta, csak éppen nyugalom…
Kiváló gengszterfilm történelmi köntösben
Assassination (2015)
Az igazi virágfiúk
Hwarangok
Aki látta a „Boys Over Flowers” c. sorozatot, bizonyára emlékszik az elit, hírhedt F4-csoportra, vagyis annak négy tagjára, akik az iskola szépfiúi, tisztelt és rettegett urai a közösségnek, s ha úgy vélik jónak „igazságot” szolgáltatnak. S aki látta a „Silla királyság ékkövé”-t, hogy is feledhetné…
[K-Corner] Rendhagyó filmvetítés és közönségtalálkozó Min Byung-hun rendezővel
Visszatekintés
Erős kezdéssel indult a Koreai Kulturális Központ új, koreai pop-kultúrával foglalkozó esemény-sorozata, a K-Corner. Az előadásokból, közönségtalálkozókból, rajongói és egyéb programoktól bővelkedő sorozat a tervek szerint új színfoltja lesz a központnak, ami remélhetőleg még szélesebb körben tudja…
A humor nagyágyúja a koreai televíziózás hőskorából
Ku Bong-seo
A televíziózás Koreában a ’60-as években indult el. Ha eljött a vasárnap este az egész falu, lakóközösség vagy szomszédság összeült, hogy együtt nézzék a műsort. Ahogy nézték, együtt kacagtak és tapsoltak a vidám jeleneteknek. A tévében feltűnő kabarészínészek egy-egy mozdulata, hanglejtése is elég…