1933-ban, a Japán megszállás alatti Koreában az ellenállók merényletre készülnek a japán kormányzó és behódoló, kapzsi koreai szövetségese ellen. A Mandzsúriába menekült koreaiakból verbuvált elit alakulat furfangos tervét megnehezíti a likvidálásukra felbérelt profi bérgyilkos, valamint az ellenállók soraiba beépült áruló is. A helyzet tovább bonyolódik, amikor kiderül, hogy az műveletet vezető mesterlövésznő valójában a koreai célszemély elveszettnek hitt lánya, aki megszólalásig hasonlít az otthon maradt ikertestvérére.
A történetét tekintve az Assassination lehetne történelmi film, lehetne háborús film vagy partizánfilm, mégis leginkább a gengszterfilmekre emlékeztet. A sztori szerint a főhős törvényen kívüliek olyan aljas törvényszegőkre vadásznak, akik minden törvény felett állnak.
A hazafi koreaiak szállnak szembe a hazaárulókkal és a kegyetlen, megszálló japán katonasággal. Bár ilyen szituációban magától értetődő lenne, ellenállás harca mégsem válik pátoszossá a hazaszeretettől. Az Assassinationben olyan karakterek vannak, akik nem hangzatosan beszélnek a hazafiasságról, hanem valóban tesznek is érte, méghozzá felesleges szavak nélkül, a maguk profi módján. Az egymással szembenálló felek úgy tekintenek a helyzetre, mint elvégzendő küldetésre. A két egymásnak feszülő érdekcsoport inkább emlékeztet két rivális maffiaszervezetre, mint csatát vívó ellenségekre. Ám ez koránt sem von le a film értékeiből. Sőt!
A történelmi háttérbe ágyazott gengszterfilm a műfaj legjobb alkotásaira emlékeztet. Szövevényességét tekintve legalább olyan okosan felépített, mint Martin Scorsese A tégla (The Departed, 2006) című filmje. Az Assassination a kor koreai magatartásformáinak egész sorát vonultatja fel: van ellenállóból lett gátlástalan spicli, van passzív opportunista, kinek végül megszólal a lelkiismerete, van eltökélt hazafi, gerinctelen hazaáruló és hazug álomvilágban élő elkényeztetett csemete is. A szálak úgy összekuszálódnak, hogy a néző tövig rágja a körmét azon izgulva, hogy a sok félreértés következtében nehogy lepuffantsák egymást a más okokból küzdő, de azonos oldalon álló hősök. A szereplők viszonyrendszere mellett további izgalomfaktor a kiválóan megtervezett jelenetek összessége is. Nincs egyetlen olyan perc sem, ami ne fenyegetne a lebukás veszélyével, és egyes kulcsjelenetek pedig annyira feszültek, hogy bármelyik nagyszabású amerikai szuperprodukció díszévé is válhatnának. A benzinkútnál történő merénylet jelenete feszültségében leginkább Brian De Palma Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchables, 1987) című filmjének lépcsőjelenetére emlékeztet. De itt nem áll meg a reláció De Palma filmjével, ugyanis bátran állítható, hogy az Aki legyőzte Al Caponét óta az Assassination – nem tudok máshogy fogalmazni – a „legmenőbb” mozi, ami a ’30-as évek miliőjében játszódik. A hanbokot, a kardpárbajokat és az ökölharcokat felváltják a hosszú szövetkabátok, kalapok és dobtáras géppisztolyok, és ez is a gengszterfilm benyomását kelti.
Bár az Assassination leginkább a hollywoodi gengszterfilmek hagyományait követi, mégis sok koreai motívum található benne. Természetesen már az alaphelyzet történelmi háttere is meghamisíthatatlanul koreai, azonban a főhősnő figurája az, ami szimbolizálja az egész országot. A japán megszállás kezdetekor szétválasztott ikerpár egyik tagja a Mandzsúriába menekült lázadó, a másik tagja a Koreában maradt, az ellenséggel cimboráló úrilány. Az ikerpár helyzete nem túlzottan burkolt utalás az ország akkori helyzetére és mostani lelkiismeretére is.
Amellett, hogy a film Korea egy igen kényes időszakát mutatja be, popkornmoziként is nagyszerűen működik. Megéri odafigyelni a szövevényes cselekményszálakra, mert az Assassination egyszerre jutalmaz meg minket egy adott kor történelmi hátterével, egy kifogástalan akciómozival és egy tökéletes gengszterfilmmel.
Az ajánlót írta: Szilágyi Miklós
