A televíziózás Koreában a ’60-as években indult el. Ha eljött a vasárnap este az egész falu, lakóközösség vagy szomszédság összeült, hogy együtt nézzék a műsort. Ahogy nézték, együtt kacagtak és tapsoltak a vidám jeleneteknek. A tévében feltűnő kabarészínészek egy-egy mozdulata, hanglejtése is elég volt ahhoz, hogy mosolyt csaljanak az arcokra, vagy könnyet fakasszanak a szemekben. A nevetettők közül is kiemlelkedett sokoldalú tehetségével Ku Bong-seo (구봉서 ), a legkisebb fiú.
Az idén 88 éves humorista eredetileg északról származik, de 3 éves korában szülei átköltöztek Szöul közelébe. Jómódú orvoscsaládban nőtt fel, ahol gyerekként sok hangszert kapott ajándékba, amelyeken mind-mind megtanult játszani, ezért már középiskolásként egy operett társulat tagja lett. Miután 1945-ben befejezte középiskolai tanulmányait, tangóharmónikás zenészként csatlakozott a Csendes-óceán Operett Társulathoz, ezzel megkezdte karrierjét a szórakoztatóiparban.
A színházban, ahol zenélt egy este az egyik színész meglépett, úgyhogy szöveg nélküli rövid szerepet beugrósként Ku Bong-seo-ra bízták. A színpadon nem jött zavarba, sőt improvizálni kezdett, és kitalált szövegeivel nagyon megnevette a közönséget. A zajos sikernek a társulat producere nem örült őszintén, Ku-t a sárga földig lehordta és jól helyben hagyta. Az édeskeserű élmény nem szegte kedvét, és felbúzdulva új karrierbe kezdett: zenészből a színészi pályára lépett. Szabadúszóként kisebb sikerek után csatlakozott egy színi társulathoz, hogy aztán 1956-ban filmszínészként is debütáljon a Szerelemhullám (애정파도) c. filmben. A közönségsikert még nem ez, hanem az 1958-as Ötösfogat (오부자) film hozta meg neki, amiben a négy fiúgyermekét nevelő apa legkisebb fiát alakította. A szerep és a legkisebb fiú (막둥이) becenév olyannyira ráragadt, hogy rajongói még idős korában is így szólítják meg az utcán.
Filmszínészként szinte csak vígjátékokban játszott, de pályáfutásán két komoly szerepet is elvállalt; az első az 1963-ban megjelent A tengerészgyalogosok nem térnek vissza (돌아오지 않는 해병) című háborús film, amelyben az egyik főszereplő katonát alakította. A második kitérője a vígjátékok világából az Osztálykirándulás (수학여행) c. 1969-es dráma, amelyben egy tanítót játszik, aki első alkalommal viszi osztálykirándulásra szegény sorban és elszigetelten élő tanulóit. A film nemzetközi szinten igen sikeres lett, Ku pedig elnyerte alakításáért a Teheráni Filmfesztivál díját. Ám sajnos a koreai nézők idegenkedve fogadták újfajta szerepében a komikust, így a hazai közönségsiker elmaradt. Ehhez hozzájárult a sajtó fanyalgása is, akik Ku Bong-seo-t B-kategóriás színésznek tartották, s nem akarták egy lapon emlegetni az akkori koreai filmcsillagokkal. Ezen nem is csodálkozhatunk, hisz ekkorra már televíziós- és filmszerepei miatt alakja végleg összefort a vígjátékkal. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy Shim Wu-Seob (심우섭) vígjátékrendező kedvelt színészeként alkalmazta. Shim-ről röviden annyit, hogy a ’60-es, ’70-es években volt sikeres rendező; és nagy szerepet játszott abban, hogy mai napig a vígjáték az egyik legkedveltebb műfaj a koreai filmtörténetben. Filmjei jó érzékkel találták meg a közönség igényeit és ízlését, ám a kritikusok pont ezért nem szerették közönségfilmjeit – tömegcikkeknek tartották azokat.
Ku Bong-seo volt két transzvesztita (drag queen) vígjátékának főszereplője. Az ilyen típusú filmekben a komikumot az adja, hogy a férfi főhősnek valamilyen okból női álcát felvéve kell női szerepet játsszon. A műfaj klasszikusa a mai napig népszerű Van, aki forrón szereti, amelyben Tony Curtis és Jack Lemmon álruhában egy női zenekar tagjai lesznek, hogy a maffia ne találjon rájuk. A magyar filmek közül is találunk a műfajra példát, elég csak az Egy szoknya, egy nadrágot említeni. Shim Wu-Seob híres Férfi-trilógiája (A házvezető férfi / 남자식모 - 1968, A férfi fodrász / 남자 미용사 - 1968; A férfi kiszeng / 남자와 기생 - 1970) a közönség megnevettetése mellett elgondolkodtat a rohamtempóban modernizálódó koreai társadalom hagyományos és a modern értékekein, az átalakuló nemi szerepeken, és azon, miként változik meg nemek közötti hagyományos munkamegosztás. A filmek a Youtube-on is megtekinthetőek, érdemes akár A férfi fodrászba belepillantani, hogy megízlelhessük a kor humorát és láthassuk Ku parádés játékát.
Ku Bong-seot azonban számos filmszerepe ellenére is hazájában elsősorban kabarészínészként, tévés személyiségként ismerik. 1967-ben a KBS-en futó vígjáték sorozat főszereplője lett, majd az 1969-től sugárzó MBC csatorna vasárnap esti főműsora, a Nevess, hogy vidám lehess! (웃으면 복이 와요) kabaréműsor gárdájába került, ahol együtt szórakoztatott a kor legjobb humoristáival; Seo Yeong-Chun-nal (서영춘), Song Hea-val (송해), Gwak Gyu-seok-kal (곽규석), Kim Hie-gab-bal (김희갑), és legjobb barátjával Bae Sam-ryong–gal (배삼룡), akivel még 1961-ben alakítottak duót, hogy a kabarékban együtt debütáljanak és lépjenek fel.
A kabarészínészek népszerűségük csúcsán tévéreklámokban is feltűntek, az alábbi – a mai napig jól ismert – reklámklipben a Ku Bong-seo és Gwak Gyu-seok tologatja egymásnak illedelmesen a Nongshim ramyont:
2013-ban pályatársai az idős művészt nagy ünnepséggel köszöntötték a színészi pályán eltöltött 60. év alkalmából. Az ünnepségen arról beszélt, hogy a komikusnak mindennap hazudnia kell a közönségnek, hogy megnevettese őket: „Ha nincs hazugság, nincs nevetés sem. És ebbe a hazudozásba alaposan el lehet fáradni, akkor aztán meghal a komikus. Az én legjobb barátaim és kollégáim mind odaát vannak már, csak Song Hae maradt rajtam kívül, ő is csak a halálom napját várja. Azt mondja: bátyám, tessék csak előre fáradni, én majd utánad...No mondom, ha így állunk, akkor én inkább eléldegélek még 99 éves koromig is!”
A cikket írta: Szabó Gábor Andor
