Sok takewando-ról érkező kisgyerek nyomta az orrát az ajtónak éhesen nyeldekelve, a felnőttek kíváncsian szimatoltak a levegőbe, majd gyorsan elkapták a tekintetüket, mintha ezzel leplezhették volna a gyomruk mordulását. Személyes kedvencem egy kisfiú volt edzőruhában, hatalmas szemekkel nézte a bibimbap (비빔밥, ejtsd. bibimbap) alapanyagok pirítását, miközben az üdítős palackját rágcsálta.

Az öt tanórából és egy vizsga főzésből álló tanfolyam odabenn ellenben nem is telhetett volna jobban. Minden megvolt: jó társaság, finom ételek. Mi más is kellett volna még? 

Elsőként csak hogy valami könnyűvel kezdjük a menüt, bulgogi (불고기, ejtsd. bulgogi) készült és egy füst alatt megtanulták a résztvevők a rizsmosás fontosságát, valamint hogy ki is az a „Julienne”. Ez utóbbi vágási technika csak elsőre tűnik könnyűnek, mindaddig, amíg az ember ki nem próbálja…mikor pedig már negyedszerre is a falhoz vágta a sikertelen próbálkozások miatt a vágódeszkát, répástul mindenestül, akkor valahogy csak ráérez az ízére.

Gyakorolni kell, nincs mese. Az egyik résztvevő a következőket fűzte ehhez a házi feladathoz: „Vettem két sárgarépát, Isten irgalmazzon nekik!”

Mégis a második óra bibimbap-ja nehezebbnek bizonyult. A színek, formák (amelyet természetesen különböző vágás technikákkal érhetünk el) és ízek kavalkádja. Minden egyes összetevőt, a répától a gombáig, más-más módon kell elkészíteni és egyenként a tányérra helyezni, így mutatva meg tiszteletünket annak, akinek készítjük. A rizs ágyon mini univerzumot hozunk létre, középen az aranysárga nappal, vagyis a tojássárgájával, a tekintetünket befelé vezető íz sugarakkal körülrajongva. Már magával a belé fektetett energiánkkal is a szeretetünket fejezhetjük ki, csak azért hogy a mandala készítő szerzetesek katarzisát élhessük át, mikor is a vendégünk egyetlen mozdulattal őskáoszba fordítja két órás munkánkat. Persze az azért vígasztalta szakácsainkat, hogy ezen az órán „kóstoltak” a legtöbbet. Fel is merült a kérdés: „ A koreaiak nem laknak jól, amíg készítik az ebédet?”. Tanáruk erre így felelt kicsit elgondolkodva: „Dehogynem… de ha túlságosan is jól sikerül, akkor a szakács a végén hoppon maradhat!”

Tanulság mindig kóstoljuk meg a főztünk! Így éhen se maradunk, és meg se mérgezünk senkit. 

A harmadik óra szeles, viharos napon zajlott, a nevetgélő, viccelődő társaság első esetben volt hallgatag. Ez az állapot el is tartott a csapat első banchan-jának (반찬, ejtsd báncsán) elkészültéig. A Doenjang jjigae (된장 찌개, ejtsd: dvencsángcsige) egy alapvetően egészségesen lágy ízű, tofu betétes szójababpaszta leveske, amit igencsak megtámogatott a kígyóuborkás csípős kísérő. Ekkorra már pontosan látszott, hogy a társaság egy része a magyarosan erős ízeket kedveli, míg a másik kettő az indiai-mexikói pokolkonyhákat részesíti előnyben. Nincs is jobb egy viharos napon, mint a paprika kapszaicinje, mely felpezsdíti a véredényeinket a fejünk búbjától a lábujjunk hegyéig. Az első koreai szakértőink is az erősebb vonalat részesítették előnyben, vagyis ottfelejtették magukat a pultnál az uborka mellett, a társaság büszkeségére. 

A japchae (잡채, ejtsd: csápcse) szintén egy melós tészta étel, rengeteg apró különböző íz csíkot kell létrehozni, viszont ebből maga a szakács hozhatja ki a zűrzavart. Minden összetevő egy hatalmas tálban kerül keverésre, természetesen kézzel, hogy a tészta szálai közé zöldségeket jutathassunk. „Kinyomom belőle a szuszt?” „Nem kell kinyomni belőle, jó szusz az!” De azért erőteljesebb masszázsnak kell az édesburgonyás üvegtésztát alávetnünk, amely úriasan nem szeret másokkal keveredni.

Ha már az úriasnál tartunk, a csapat utolsó tananyaga a koreai királyi konyhából került ki, gungjung tteokbokki (궁중 떡볶이, ejtsd: gungcsung tokbokki) vagy szójaszószos tteokbokki. A Koreát kedvelők elméjében egy vörös paprikás fehér tésztán lovagló szószként jelenhet meg a tteokkbokki, ám ez egy fatörzset idéző enyhén borsos szószban lapuló húsos finomság. A nemesség körében élt az a tévhit egy ideig, hogy a hölgyek egészségének nem tesz jót az erős ételek fogyasztása. Ez olyan szempontból igaz is lehet, hogy abroszfehérről almapirossá változtathatott egyeseket, így talán a móka kedvéért, vagy a hölgyek tiltakozása miatt gyorsan meg is dőlt ez a hiedelem.

Ezen az utolsó előtti órán került sor a vizsgatételek kihúzására. Csak nem gondolod kedves olvasóm, hogy a tanfolyam végeztével csak úgy kisétálhatnak a résztvevők?! Az autóvezetéshez is kell jogosítvány! Néhány szakácsnak is érdemes lenne előbb a konyhába behajtási engedélyt kiváltania…Mint például a cikk írója hajlamos a koccanásos balesetekre, így igen sűrűn törött edényeket takarít étkezés előtt.

Mivel hat résztvevőnk volt, de csak öt fajta étel, így a legmagasabb számot húzó diák kiválaszthatta, mit is szeretne főzni. Természetesen a királyi tteokbokki szerepelt így kétszer a menüben, hiszen ez volt a legnépszerűbb étel.

A vizsga főzés mint látszik, igen jó hangulatban telt, így még a kérdésekre is tudtak válaszolni a vizsgázók:

Mit vártatok a tanfolyamtól?

- Ezt! –kórusban.

- Így már neki merünk állni egy koreai ételnek, hiszen tudjuk mi mit jelent.

- Igen, így az ember már ismeri az alapanyagokat, tudja mi is van a receptekben.

- És persze tudjuk, honnan kell beszerezni őket!

A főzésnek és az ételeknek közösség formáló hatásuk van, és ez a csapat különösen jól formálódott a fazekas korongon, így hamarosan újra összefutnak egy közös koreai fogás elkészítésére. S persze nem felejthetjük el a jó tanár szerepét sem, aki bizony hiányozni fog a résztvevőknek, és bár kérte, hogy ne szerepeljen, mégis meg kell jegyeznem. hogy alapköve volt a társaságnak. Bevásárlásokkal terhelten, fáradtságot nem sajnálva mindig mosollyal vezényelte le az órákat. 

A sarokban ülő supporter kibic pedig köszöni mindenkinek, hogy meleg szívvel fogadták, és bár érdemileg nem tudott segíteni, mégis mindig megkóstolhatta az elkészült alkotásokat. Ezek az órák úgy fognak megmaradni az emlékezetemben, mint a Dzsungel könyve című film „Amíg van egy két jófalat” című dala. ☺

A cikket írta: Győrfi Viktória

Képek: Győrfi Viktória