Az ördögűzőtől (The Exorcist, 1973) kezdve a Démonok között 2-ig (The Conjuring 2, 2016) sokan, sokféleképpen filmesítették már meg az ártatlanokat sanyargató túlvilági rémek elűzését, azonban a The Priests még e filmek között is egészen különlegesnek számít.
A történet szerint a koreai katolikus papnevelde diákját, Choi diakónust (Kang Dong-won) felkérik, hogy segédje legyen a sokat látott Kim lelkésznek (Kim Yun-seok) egy ördögűzés lebonyolításában. A mester és a tanítvány minden eszközt felhasznál arra, hogy küldetésüket sikeresen teljesítsék, és hogy eközben el ne veszítsék józan eszüket. Bár a történet meglehetősen hasonló az összes, ugyanezzel a témával foglalkozó filmmel, Jang Jae-hyun író-rendező – aki a The Priestsben egész estés filmmé dagasztotta saját, nagy sikert arató kisfilmjét, a 2014-es 12th Assistant Deacont – egy egészen új dimenziót kölcsönöz a horror démoni alműfajának: a kisrealizmust.
Bátor és egészen szórakoztató a fantasztikumban gyökerező horrorfilm és az attól igencsak műfajidegen kisrealizmus összeházasítása. E kisrealista látásmód elsősorban a papi hivatás magasztos ábrázolásának teljes elvetésében, a papok piedesztálról a hétköznapi valóságba való leráncigálásában teljesedik ki. A címszereplő lelkészek olykor kicsinyesek, frusztráltak, egyházi adminisztrációval foglalkoznak, hátizsákot hordanak, összeizzadt pólót viselnek, dohányoznak, vagyis egyszerű hús-vér emberek.
A papokat övező illúziók lerombolása mellett a The Priests egy tipikusan koreai kulturális képet is fest a vallások egymásmellettiségéről. Koreában a különböző vallások különösen elnézőek egymás iránt, az emberek tiszteletben tartják a másik hitét. Sőt, valójában az sem ritka, hogy valaki a vasárnapi istentisztelet után szerencsehozó szertartást végezzen otthon, babonából. A The Priestsben Choi diakónust is azért választják ki a feladatra, mert asztrológiailag megfelelő csillagzat alatt született. A filmben a megszállt gyermek otthonában a más-más vallású ördögűzők egymás kezébe adják a kilincset. Rivalizálás helyett afféle kollégaként még meg is beszélik a látottakat. Mikor az ifjú diakónus rácsodálkozik arra, hogy várni kell a sorukra egy sámán szertartása miatt, a tapasztalt lelkész rögtön helyre teszi azzal, hogy elismerően beszél a sámán különleges képességeiről. A film amúgy nem csak a keresztény vallás képviselőit teszi hétköznapivá, ugyanígy jár el a sámánizmussal is. A „kollégák” sportcipőt és mikrofont használnak kiegészítőként a tradicionális ruhákhoz.
A The Priests, már csak a témaválasztása végett is, tömve van bibliai utalásokkal. Ezek közül főleg az egyik jellemzi leginkább a készítők kisrealista alkotói szándékát. A lelkészek az ördögűző szertartáshoz disznót használnának fel, ahogyan Jézus is tette Lukács evangéliumában. Choi diakónus azonban egy kismalacot kap az egyháztól, amit pórázon vezetve végig kell vinnie a fél városon. Innentől kezdve bármerre is megy, bárkivel is beszél, a kismalac folyamatosan ott röfög a háttérben. Ez teljesen kioltja a horror feszültségét, és megteremti a műfajtól teljesen idegen cukiságfaktort. Ebből a szempontból kiváló ötlet volt Choi diakónus szerepét Kang Dong-won színészre bízni, ugyanis a néző csillogó szemmel olvadozik, amikor a huncut szemű, ártatlan arcú férfi fel-alá cipeli a malackát a városban. Szinte meg is feledkezünk arról, hogy tulajdonképpen egy ördögűző-horrort nézünk.
A fentebb felsorolt jellemzőknek köszönhetően a The Priests egészen különleges élményt nyújt a koreai hétköznapokra – vallási szempontból – kíváncsi néző, és ugyanakkor a műfajban otthonosan mozgó horror rajongók számára egyaránt.
A cikket írta: Szilágyi Miklós
Képek forrása: koreanfilm.or.kr
