Egy-egy történelmi film, vagy sorozat gyönyörűen terített, finomságoktól roskadozó asztalait látva vajon kinek nem fordult meg a fejében, hogy de jó is lenne ott vendégeskedni egy kicsit a koreai királyi udvarban? Ki nem volt még kíváncsi arra, milyen etikett szerint étkezett az uralkodó és hogy milyen ételtől gyógyult meg a királyné?

Mindenből mindig a legjobbat

A Joseon korban élesen elkülönültek egymástól a társadalmi rétegek, és ennek megfelelően természetesen más került a királyi család, más a nemesi (yangban) udvartartás, és más a jócskán leszakadt köznép asztalára. Ám nem csak a jóléti viszonyok határozták meg az ételek különbözőségét, de szembeszökő volt a területek szerinti eltérés is.  Míg a köznép és a kisnemesség főleg szezonális és helyi specialitásokat fogyasztott, királyi őfelségei asztalára évszakoktól függetlenül majd’ mindenből került, így konyháját rendkívüli változatosság és ezerszínűség jellemezte. Ezen természetesen minősített királyi szakácsok, udvarhölgyek és konyhai szolgák egész hadserege dolgozott bámulatra méltó szervezettségben és sajátos hierarchiában.

Sokféléből keveset, többször

Ismerősen hangzik? Nos, igen! Ezt hajtogatják a modernkori dietetikusok, amikor az egészséges táplálkozás aranyszabályát próbálják a falánksággal nem bírók fejébe verni. Csakhogy többet között ezt a fontos törvényt sem ők találták fel, hiszen a távoli Kelet sok-sok száz évvel korábban már ismerte és alkalmazta azt. S Korea régi, kiváltképp a Joseon-korabeli királyi udvar gyógyítói és szakácsai pontosan ilyen étkezési rendet tartottak.

Mikor, mit, hogyan?

Hacsak az ország nem állt háborúban – belháborúkat is beleértve-, vagy nem sújtotta valamilyen természeti csapás, vagy pusztító járvány, őfelsége, a király és őfelsége, a királyné napi öt alkalommal étkeztek pontosan meghatározott rituálé szerint.  

Mieumsang, a hajnali reggeli

Ezt korareggel tálalták, még kinek-kinek a saját rezidenciájában, és az összeállítás alapelve az éjszaka megpihent emésztőrendszer karbantartása volt. Ezért fő alkotóeleme a kása, sőt talán hihetetlenül hangzik, de igaz, hogy a tejes kása, amit úgy hívtak: tarakjuk (tarak=tej, juk=kása).

A kását leginkább rizsből, de gyakran őrölt zabból és tejből készítették. Persze, nem olyan egyszerűen, mint a mi tejberizsünket, mert ebbe bizony került még jujube, fehér és fekete szezámmag, különféle gombák, fenyőmag, sőt őrölt sárgabarackmag is.

Könnyű mellékfogásokat is felszolgáltak, mint például tőkehalikra, vagy osztriga, kagyló, tengeri uborka és a lédús, kevésbé csípős (!) kimcsi is ott volt a terítéken, hiszen a királyi konyhában általában kerülték a csípős ételek készítését.

A cikket írta: Csajka Edit