A lakkozás művészete a keleti-ázsiai régión belül nem csupán Japánban, Kínában, Vietnámban, illetve Myanmarban rendelkezik évezredes hagyományokkal, ahol minden egyes ország kialakította a maga jellegzetes stílusát és díszítőtechnikáit, hanem Koreában és az egykori Ryuku Királyságban (a mai Japán területén, Okinawa szigetén) is több ezer éves történelemre tekint vissza.
A régészeti leletek tanúsága szerint a lakkozás mestersége már a bronzkorban is ismert volt, majd később, a Három Királyság korában (Kr.e. 57-Kr.u.668) - az ősi koreai királyságok, Silla, Koguryo és Baekje versengése idején - nemzeti jelentőségre tett szert. Mire a Korjo-dinasztia (918-1392) kezdetét vette, Munjong király uralkodása alatt, a koreai lakkművészet virágkorát élte. A rendkívül élénk színek, a dekoratív virág motívumok, a szimbolikus jelentőségű nap- és holdminták éppúgy jellemzőek az ebben a korszakban készült lakktárgyakra, mint a jellegzetes, egyedülálló gyöngyház berakás, amelyet koreai nyelven ”najeonchilgi” néven ismernek, s amely a kezdetektől fogva a jólétet és gazdagságot jelképező luxuscikként tartottak számon. A koreai gyöngyházas lakkművészet hajnala a Kr.u. harmadik század körül érkezett el.
A Csoszon-dinasztia idején (1392-1910), az uralkodók tárgyait udvari iparosok készítették. A lakkozás művészetének kiemelkedő alakjai - a faragó mesterekkel és a bambuszt megmunkáló iparosokkal együtt - főváros legjelentősebb szakembereinek számítottak. A korszak nevezetes művészei közé sorolható Jeon Seong-gyu, aki a Csoszon-korszak vége felé az udvari műhelyben dolgozott, illetve tanítványai: Min Jong-tae és Kim Bong-ryong. Lee Sun-shin tizenkét műhelyet létesített Tongyeong városában, hogy a lakktárgyak készítését népszerűsítse.
Manapság a lakkozás művészete is alkalmazkodik korunk igényeihez. Mivel az alumínium igencsak időtálló anyag, sok esetben alkalmazzák a gyöngyházas lakkozott bútorok készítésekor, amelyek ily módon sikeresen ötvözik a lakkozás hagyományos technikáit a modern művészeti irányzatokkal.
A kiváló művész, Sohn Dae-Hyun szerint a lakkozás mesterségének alapvető technikája hasonló elhivatottságot és koncentrációt igényel, mint a kalligráfia művészete, ahol a merész, ugyanakkor finom, precíz ecsetvonások, illetve a nagyfokú türelem nélkülözhetetlen részét képezi a munkafolyamatnak. A hagyományos koreai lakktárgyak a természeti jelenetek ábrázolására gyakran alkalmazzák díszítőelemként a gyöngyház berakást, de a többi ázsiai országgal ellentétben Koreában maga a lakk nem játszik jelentős esztétikai szerepet.
A lakktárgyak elkészítéséhez három alapvető anyag szükséges - fa, gyöngyház (bizonyos esetekben tengeri kagyló héja) és lakk. A felszín díszítéséhez elefántcsontot és ékszereket is gyakorta használnak. A folyamat megközelítőleg negyvenöt szakaszt foglal magában. Miután a különböző típusú fák anyagából készített tárgyat lecsiszolják, friss lakkréteggel vonják be, melynek neve „saengot”. Ezt követően az ún. „chiljuk” nevű lakkréteget adják hozzá a kisebb hézagok kitöltésére. A száradás és lakkozás folyamata sokszor megismétlődik, ezt követi a gyöngyház berakás, amelynek segítségével a díszítést készítik. A gyöngyház (vagy népszerű nevén a „nacre”) tárgyak nyolc-tizenkét lakkréteggel rendelkeznek, és minden egyes réteg mintegy huszonnégy óra alatt szárad meg tökéletesen. A lakkréteg színei változatosak lehetnek, de jellemzően az éjfekete színt és vörös árnyalatait alkalmazzák. Ezek a dísztárgyak és bútorok rendkívül ellenállóak a hőre és a vízre, amely annak köszönhető, hogy számtalan lakkréteg fedi őket. A bonyolult díszítési folyamat igen nagy türelmet, önfegyelmet és kitartást igényel. A kézzel készített lakktárgyak általában három-hat hónap alatt készülnek el.
A koreai lakkművészet fellendülésének köszönhetően manapság mintegy harminc koreai egyetem indít hagyományos lakktárgyak tervezéséhez és készítéséhez kapcsolódó tanfolyamokat.
Szöveg: Hollós Judit Katalin
Forrás: Koreanet, The Korea Times, Koreana: a Quaterly on Korean Art & Culture
Kép forrása: koreatimes.co.kr, arirang.com
