Korea a legkeresettebbek között
2024. március 27. írta: Koreai Kulturális Központ

Korea a legkeresettebbek között

A Google minden évben összesítést készít a felhasználók által leggyakrabban keresett szavak alapján, melyet aztán „Year in Search” címmel, különféle kategóriákba rendezve publikál. A 2023-as listára több olyan keresési kulcsszó is felkerült, mely Koreához kötődik. 

2023_1.jpg

Nem a 2023-as év volt az első, mely során valamilyen Koreával kapcsolatos kifejezés globális szinten a legkeresettebb szavak közé került. Filmek és sorozatok az utóbbi években rendre felbukkannak a listákon. 2020-ban például az Oscar-díjas Élősködők került a filmes lista első helyére, a 2021-es lista sorozat specifikus keresései között pedig a Nyerd meg az életed foglalta el az első helyet, míg a True Beauty a kilencedik legkeresettebb sorozata volt az évnek. Ugyanezen a listán a 2022-es keresések között az All of Us Are Dead harcolt ki magának helyet a 10-es listán. Ami Dél-Korea másik soft power eszközét, a zenét illeti, a BTS együttes az, amely rendszeresen felbukkan különféle kategóriákban. 

A 2023-as top keresések között öt koreai kötődésű kulcsszó is helyet kapott. A receptek listáját a bibimbap, Korea egyik legismertebb hagyományos étele vezette. A rizsből, különféle zöldségekből és húsból elkészített egytálétel receptjére leginkább Indiában, Szingapúrban és Svédországban voltak kíváncsiak az emberek. A sorozatok közé az elmúlt év során is sikerült koreai készítésű daraboknak bekerülniük. A King the Land (A mosoly birodalma) című romantikus sorozat a hatodik helyen végzett a kategóriában, ezt pedig a The Glory (Dicsőség) bosszúdráma követte. 

A sorozatokhoz hasonlóan a dal kategóriában is két helyet foglalt el Korea. Ami a koreai zeneipart illeti, a tavalyi év egyik legfigyelemreméltóbb jelensége a Fifty Fifty együttes Cupid számának hatalmas sikere volt. A számot az elmúlt év során több mint 700 millió alkalommal hallgatták meg a Spotify felületén, a TikTok pedig a 2023-as év legjobb dalának nevezte, melyet 20 millió videóban használtak fel a platformon. Az év legtöbbször keresett dalai között a Google listáján az ötödik helyet foglalta el. A legfiatalabb BTS tag, Jung Kook júliusban megjelent száma, a Seven pedig a tizedik helyet foglalta el.

jakub-kapusnak-4f4yzfdmleu-unsplash.jpg

A Google-höz hasonlóan Dél-Korea legnépszerűbb keresőmotorja, a Naver is közzétette a legkeresettebb kulcsszavait. Dráma kategóriában a világviszonylatban is nagy érdeklődésnek örvendő The Glory került a lista első helyére. Film kategóriában a THE ROUNDUP: NO WAY OUT (eredeti nevén 범죄도시3, Beomjoedosi 3, szó szerint: A bűn városa) nyert. A májusban megjelent film, mely egy abszolút kasszasikernek számító akció-krimi filmsorozat harmadik része, az év végéig több mint 10 milliós moziközönséget tudhatott magáénak. Játék kategóriában a League of Legends Champions Korea (LCK) nevű e-sport verseny, míg sportban a profi baseball végzett az élen.

 

Cikket írta: Rácz Ivett

Forrás: trends.google.com, koreaherald.com, chosun.com

billboard.com, kobis.or.kr

Képek forrása: unsplash.com, unsplash.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9118357515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása