Lim Young-woong a 2020-ban sugárzott „Mr. Trot” tévés énekverseny felfedezettje. Május 2-án jelent meg az első teljes albuma „IM HERO” címmel. Annak ellenére, hogy a trot a koreai pop egyik legrégebbi műfaja, amely főleg az idősebb generációk körében népszerű, a 12 számot tartalmazó album figyelemre méltó sikereket ért el, több mint 1,1 millió példányban kelt el.
A trot (트로트, teurotue, ejtsd: thürothü) kezdetét Lee Nan-young 1935-ben megjelent, Mokpoeui nunmul (목포의 눈물, „Mokpo könnye”) című slágere jelentette, mely a mai napig közkedvelt az országban. Egy tipikus trot szám jellemzői: két ütemű ritmus, moll hangnem és a pentaton skála a negyedik és hetedik fokozat elhagyásával. A műfajt kezdetben sok kritika érte, mondván formailag túlságosan japán, az 1945-ös felszabadulást követően azonban változatosabb tempót és ritmust alkalmaztak a zenében, és a szövegek is megváltoztak. A szerelemről, a honvágyról és a gyarmatosított nép fájdalmáról szóló szövegeket felváltották az érzelmekről nyíltan, kendőzetlenül megnyilvánuló dalok.
A megjelenése óta a koreai popzene fő áramvonalába tartozó trot kiválóan adaptálódott a változó időkhöz. A koreai háború idején vigaszként szolgált, egy évtizeddel később Lee Min-ja újonnan megjelent, vidékies hangulatú dala, a Dongbaek agassi (동백 아가씨, „Kamélia hölgy”) új irányba vezette a műfajt. Képes volt megújulni más műfajok beépítésével, így jelent meg az 1970-es években a rock trot. Az 1986-as Ázsiai-játékok és az 1988-as nyári olimpia megrendezésével a koreai társadalom nyitottabbá vált az új trendekre és a szórakozásra, így a műfaj is újjászülethetett.
A koreai tévés tehetségkutatók története 1977-ben kezdődött az MBC tévécsatorna Campus Music Festival című műsorával. Bár a nézők lelkesedése az 1990-es évek közepére alábbhagyott, az utóbbi évtizedben reneszánszukat élik, így a trot is új erőre kapott. Népszerűségéhez a „Miss. Trot” és a „Mr. Trot” című tehetségkutató műsorok is hozzájárultak. A női megfelelőjével ellentétben, a „Mr. Trot” már a legelső pillanatoktól fogva nagy érdeklődésnek örvendett, utolsó része pedig a 35%-os nézettségi arányával rekordot döntött a tévés szórakoztató műsorok között. A 2020-as műsor győztese, Lim Young-woong (임영웅, ejtsd: Im Jang-ung) azóta országos sztárrá nőtte ki magát. Rajongók millióit tudhatja magáénak, melyek között jelentős számmal vannak középkorú és idősebb személyek is, akik odaadóan támogatják az énekest.
Lim Young-woong 1991-ben született Pocheonban (포천, Pocsan), ahol „Pocheon fia” és „Pocheon hőse” (valószínűleg szójáték, hiszen az énekes nevének jelentése „hős”) becenevekkel illeti a helyi közösség. Korán elveszítette apját, nehéz családi körülmények között nevelkedett, de figyelmes és gondoskodó személyiséggel rendelkezik. Kezdetben futballistának készült, később a taekwondo keltette fel a figyelmét, végül azonban az énekesi karrier mellett döntött. 2010-ben iratkozott be a Kyungbok Egyetem alkalmazott zene szakára, majd gyorsan nyilvánvalóvá vált kimagasló zenei tehetsége. Énekesként 2016-ban debütált, de már előtte is gyakori fellépője volt fesztiváloknak, díjakat is nyert, de az igazi áttörést a „Mr. Trot” hozta meg számára.
Cikket írta: Rácz Ivett
Forrás: news.naver.com, 2020 Koreana Summer
Videók, kép forrása: youtube.com, pixabay.com