Amikor Magyarország vidékein május elején színes szalagokkal díszített, csengő-bongó vidám fácskákkal találkozunk, mi más is jutna eszünkbe, mint a májusfa, melyről ki ne tudná, hogy szíve választottjának állította valamelyik fülig szerelmes legény? Ám ha Korea falvait járva látunk felszalagozott, vénséges öreg fát, tudnunk kell, hogy az valami egészen másról mesél. A koreaiak tudatára máig nagy hatással lévő sámánhitben az agg fának bűvös ereje van, melyben nemcsak a múlt, de a jövő titkai is ott éldegélnek.
A 14. század vége táján egy prófécia látott napvilágot, és terjedt szájról szája a nép közt, miszerint a híres Korjó-dinasztiának (918-1392) hamarosan befellegzik. A távoli jövőkép fölfestője egy Doseon (도선, Toszon) nevű sillai szerzetes volt, aki valóban élt, de jóval korábban: 827-tól 898-ig. Doseon majd’ egy évszázaddal előbb azt jósolta meg, hogy a szilvavirág harcosa lesz a következő nagy koreai dinasztia alapítója, aki majd ott hozza létre új, hatalmas birodalma fővárosát, ahol a legtöbb szilvafa virágzik. Meghallva a jóslatot, s tudomást szerezve arról, hogy Hanyang (ma Szöul) környékén csakúgy burjánzanak a szilvafák, Korjó uralkodója parancsot adott a tavaszt először hirdető fák drasztikus megritkítására. Úgy tűnik, mindhiába, hiszen 1393-ban beteljesülni látszott a régi prófécia: Yi Seong-gye (이성계, ejtsd: Í Szang Kje) lett a Csoszon birodalom első királya és megalapítója, mégpedig az általunk a sorozatokból jobban ismert Taejo (태조, ejtsd: Thedzsó) király néven, mely nevet csak trónra kerülése után vett föl. Ó, és hát hogy kerül ide a jóslat, meg a szilvafa? Nos, úgy, hogy Taejo születési neve nem volt más, mint ’Yi’, ami a kor nyelvezetén szilvafát, illetve annak virágát jelentette.
A szilvavirágzás kalligrafikus ábrázolása, 18. század
Ám a fák hatalma még a dicső és leghosszabb ideig tartó koreai birodalom, a Csoszon bukását célzó jóslatokban is ellenmondást nem tűrően jelent meg. 1904 januárjában, azaz éppen az Újholdév küszöbén egy ismeretlen nevű sámán próféciáját suttogták szerteszét Csoszonban, miszerint nem egészen egy generációváltás után a híres hanyangi (ejtsd: hánjángi) fenyőerdő felperzselődik. (Úgy tartották, hogy ez a különleges szépségű fenyőerdő a királyi paloták szimbóluma.) És lásd, mi történt? Még az év áprilisában a Deoksu (덕수, ejtsd: Dakszu) királyi palota porig égett, s 1910-ben a koreai royalista uralomnak is végképp befellegzett – megérkeztek és majd’ mindent vittek a japán gyarmatosítók.
Ahol a falu védőszentje lakik
A szent fák babonás, félelemmel vegyes tisztelete legélénkebben a falvak lakói között élt, és él sok helyen még ma is. Mit is jelentett a hegyeken túli, kis nyomorúságos falvaknak, az arra járó vándornak, s a napestig szántó-vető földművesnek egy-egy szentnek tartott, vénséges faóriás?
Régen a legkisebb település határában is szokás volt valamilyen szentélyt felállítani az ott élő emberek védőszellemének (서낭, ejtsd: Szanáng) kiengesztelésére és mélységes tiszteletére.
A szenthelyek általános neve seonang-dang (서낭당, ejtsd: szanándáng), melyek lehetnek kövekből összerakott oltárok (탑신당, ejtsd: tábsindáng) vagy az a bizonyos famatuzsálem, a dangsan-namu (당산나무, ejtsd: dángszánnámu), esetleg mindkettő együtt. Nemcsak legszemélyesebb kérésük, fájdalmuk, örömük miatt járt a falu apraja-nagyja a szent fához, de a közösség érdekében is itt fohászkodtak, legtöbbször azért, hogy legyen bőséges a falu termése, hogy ne sújtsa aszály vagy özönvíz, és hogy minél több megszületett kisgyermek élje meg a felnőttkort.
A szent-, vagyis a szellemfát megjelenésében is meg kellett különböztetni a többi famatuzsálemtől. Törzsét, ágait és gyökerét meg nem sérthették, ezért balról jobbra font szalmafüzérrel (금줄, ejtsd: kümdzsul) kerítették körbe, melybe legtöbbször fehér eperfakéreg-papírból, fehér gyolcsból vagy éppen a jellegzetes ötszín-szövésű anyagból szőttek szalagokat.
A régi hit szerint az ilyen fákat azoknak a visszatért szellemei lakták, akik a településen vagy annak tőszomszédságában haltak meg valamilyen balesetben, betegségben vagy természeti katasztrófa következtében, még idejük előtt. Ezek a szellemek gyakran változtatták hangulatukat, és így vagy elátkozták, vagy megáldották az arra utazót és a falu lakóit. Nyugton csak kiengeszteléssel maradhattak.
A hosszan lelógó, fehér rongyszalagokat, fonalakat édesanyák aggatták fel, azt kérvén a fa szellemétől, hogy gyermekeik egészségesek és hosszú életűek legyenek. A gyermektelen asszonyok gyermekáldásért jöttek, és áldozatként hajfonatuk tincsét kaparták el titokban a fa gyökereihez. Férfiak pénzérméket is szaporán rejtettek az öreg fa vénséges gyökerei alá, abban a reményben, hogy eltartott családjukra valamivel bőségesebb idők köszöntenek. Férjük szüleinek háza felé menet, első útjukon az ifjú asszonyok színes szalagokat tűzdeltek fel a régi otthon szent fájának ágaira, kérvén az abban lakó szellemeket, hogy leendő otthonukból majd űzzenek el minden ártó démont, akik új életüket igyekeznének megnehezíteni. Mások a súlyos beteg családtag ruhadarabjaiból tépett rongyot vagy arcképet vittek a fának, kérvén annak szellemét, hogy a rontó nyavalyát űzze el a szeretett személyből. A beteg kedves ételéből, italából is ajándékoztak, azt remélve, hogy a fa szelleme megelégszik ezzel a hatalmas áldozattal, a család szájától elvont falatokkal, és nem kéri el a szegény betegember életét.
Ahol a kígyó bölcsessége fészkel
S ha valakinek van olyan szerencséje, hogy ma valamelyik kicsi falu közelében jár, bizony nem ritkán találkozik egy furának tűnő jelenséggel. Könnyen azon kaphat valakit, hogy a falu öreg fája mellett elhaladva az illető jó nagyokat köp a gyökerekhez, pár percig némán odamered, hallgatódzik, majd csendben elballag, vagy beül az autójába, és a lehető leghalkabban arrébb gurul.
Nos, e jelenség mögött az a régi babonás védekezés áll, mely szerint a vén, szent fa tövébe rakott kövek alatt mindenféle kígyók lakhatnak. A régi keleti hit szerint a kígyók nagyon bölcs, de sérelmet soha nem feledő, az igaztalanság miatt bosszúálló teremtmények. Ha valaki ok nélkül, vagy csak ijedtségből megöl egy kígyót, annak szelleme addig üldözi az elkövetőt és annak le-és felmenőit, amíg ki nem pusztulnak, vagy nyomorba nem dönti őket. Egyszóval, a kígyókkal tanácsos békében maradni, és egy jó nagy köpéssel figyelmeztetni őket és szellemeiket, hogy ugyan erre járunk, ám jó szándékkal vagyunk, nem akarjuk háborgatni őket, őrizzék csak hűen a szent fa szellemének nyugalmát.
A cikket írta: Csajka Edit
Cikk és képek forrása: KoreaTimes/Opinion, shamanism.sgarrigues.net,
savejejunow.org, koreandramaland.com, saját fotó
