A film, ami visszahozta az életet a koreai mozikba a koronavírus idején
2021. június 08. írta: Koreai Kulturális Központ

A film, ami visszahozta az életet a koreai mozikba a koronavírus idején

Innocence (2020)

A 2020-as esztendőben az egész világ megsínylette a koronavírust. Ez alól a mozik sem voltak kivételek még Dél-Koreában sem, ahol egyébként igen magas a moziba járók aránya a lakossághoz viszonyítva. A koronavírus miatti elővigyázatosság és korlátozások hatása a koreai mozipénztáraknál is érezhető volt. A boxofficemojo adata szerint a korábbi évekhez képest a hétvégenkénti 15-20 millió dolláros bevétel lement egészen 500-800 ezer dollárra.

innocence_kep1_jung-in_shin_hye-sun_a_sajat_kezebe_veszi_a_nyomozast.jpg

Majd 2020. június 10-én, sok halasztás és tologatás után bemutatták az Innocence (vagyis Ártatlanság) c. filmet, ami új életet lehelt a tetszhalott állapotban tengődő koreai moziba. Dollárban számolva a bevételek újra milliós összegűek lettek, vagyis visszajött a nézők kedve a moziba járáshoz.

innocence_2020_poszter.jpg

Jung-in (Shin Hye-sun) jól menő ügyvéd Szöulban. Karrierje a csillagos ég felé ível, amikor megtudja, hogy apja temetésén több vendéget is megmérgeztek, közülük egy meg is halt. A mérgezéssel Jung-in demens anyját, Hwa-ját (Bae Jong-ok) és autista öccsét, Jung soo-t (Hong Kyung) vádolják. A családjától már rég elhidegült, sztoikus ügyvédnő hazamegy vidékre, hogy bebizonyítsa anyja ártatlanságát a bíróságon. Jun-in dolgát nemcsak a családtagjai elmeállapota nehezíti meg: a falu polgármestere (Heo Jun-ho) mindenáron rács mögött akarja tudni a szenilis öregasszonyt. Jung-in valami sötétebb ügyet sejt a háttérben, és ezzel a saját életét is veszélybe sodorja.

Az Innocence az eddig csak rendezőasszisztensként dolgozó Park Sang-hyun első rendezése, és a forgatókönyvet is ő jegyzi. Park élt a lehetőséggel, és magabiztosan dirigálta a filmet. Sőt, az egyetlen hosszú beállításból álló, nagyjából 4 és fél perces nyitójelenet egy igazán ígéretes koreai rendezőt sejtet Park személyében. De nemcsak Park lépett egy nagyot előre a ranglétrán. Jung-in szerepében a már népszerű színésznő, Shin Hye-sun most először játszhat főszerepet. Shin a lehetőséget megragadva bizonyított, és nem okozott csalódást sem a nézőknek, sem a kritikusoknak. Az önerőből a csúcsra jutó, kemény nő jégszíve a pislákoló anyai szeretet fellángolásának köszönhetően a szemünk láttára olvad fel, majd szakad meg. Shin mellett a veteránnak számító mellékszereplők is beleadnak mindent. A középkorú színészeket sikerült jó 20-30 évvel idősebbnek maszkírozni, de a smink alól is átütő erejű Bae Jong-ok és Heo Jun-ho játéka. Egy szó, mint száz, az Innocence egy kiváló iparos munka, ami a stáb több tagjának is megnyitotta az utat az A-kategória elé.

Hogy mitől lett éppen ez a film a koreai mozi nagy reménysége? Valószínűleg a film témaválasztásának köszönhetően. Az Innocence sztorija megtörtént eseményeken alapszik, de csak annyiban, hogy egy faluban mérgezéses haláleset történt, és egy 80 éves asszonyt életfogytiglanra ítéltek. A valós alapoknál fontosabbak a lelki szempontból feldolgozott témák. A főhős Jung-innak nemcsak a saját múltjával kell szembenéznie, hanem az egész közösség múltjával is. Az évtizedek alatt elfojtott érzelmek, a családok széthullása, a mindent behálózó korrupció és rosszindulat ellenére az Innocence mégis megmutatja, hogy minden sötétség legyőzhető egy kis pislákoló fénnyel. Talán éppen ez a kissé keserű, de pozitív katarzis kellett a koronavírus okozta depresszió legyűréséhez. Az Innocence bemutatása óta – a hullámzó mozis bevételek alapján – úgy tűnik, ha csak fel-fellángolva is, de visszatért az élet a koreai mozikba.

 

A cikket írta: Szilágyi Miklós

Képek forrása: hancinema.net

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9616584382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása