„Nyócat ütött már az óra, térjetek hát nyugovóra!” Ezt gajdolták, így járták végig a lámpásos éjjeli őrök (nálunk éji bakterok) Európa-szerte a középkori városkák szűk sikátorait, tereit, jelezvén a fárasztó nap estébe fordultát, s egyben hazaterelgetvén a kint tekergő városlakókat. Hol voltak még akkor a pontos időre figyelmeztető divatos karórák, zsebórák, a farzsebben lapuló mobiltelefonokról nem is beszélve? S vajon honnan tudták a régi Koreában, hogy „hányat ütött az óra?”  

Vajon a koreai történelmi sorozatok és filmek lelkes nézői, rajongói felfigyeltek-e arra, hogy például a sereg hadvezére hogyan közli mondjuk a támadás időpontját a haditanácsban? Persze, a lefordított/ feliratos módban ezt hallhatjuk/olvashatjuk: „Délután 5-kor támadunk”! Csakhogy egy magára valamit is adó történelmi filmben, sorozatban ilyesmi a szereplők száját bizony soha nem hagyhatná el! Hogy mért nem? Nos, mert akkor még nyilvánvalóan nem ismerték a nap 24 órára történő beosztását, mit sem tudtak az arab számokról, melyek helyett számtan órán is még sokáig a kínai számrendszert használták. Szóval, egy magát kb. autentikusnak mondott koreai sorozatban a fenti mondatnak így kell hangzania: „ A Kakas óráján támadunk!”

No, de honnan is tudták, hogy mikor van a Kakas órája? Mi itt most (talán jogosan) a saját kultúránkból kiindulva valószínűleg hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez bizonyára egy nagyon hajnali órán lehetett, csakhogy hatalmasat tévedünk! Akkor mégis honnan tudták ott a Távol-Keleten - így a Koreai-félszigeten is -, hogy ott mikor üt a Kakas órája? 

Az első koreai vízóra, 1434 - jelenet a „Forbidden Dream”c. sorozatból

Persze, régen a koreai szántóvetőnek, kereskedőnek - csakúgy, mint a világ bármely pontján - nem volt szüksége arra, hogy primitív vagy bonyolult, csengő-bongó vízórák, meg egyéb naptárak segítségével számon tartsa az idő múlását. Élete a természet körforgásához, az évszakok váltakozásához, az időjáráshoz igazodott, s ezek fordulását apró jelekből is nyomon tudta követni. Azt azonban a Távol-Keleten mindenkinek illett tudnia a maga írástudó, de akár írástudatlan szintjén (s legtöbbször tudták is), hogy a mindenkori „időmérés” alapját a 12 zodiákus, azaz a kínai állatégöv 12 alakja képezi. Ezt figyelembe véve „2 óránként számolták” az időt azok is, akik nem tudhatták, és talán életük végéig soha meg sem érthették, hogy hogyan működött a Szedzsong király parancsára 1434-ben épített, első hiteles időt közlő híres koreai vízóra, a Jagyeokru (자격루, ejtsd: dzsákjagru). A köznép számára „órának” nagyon is megfelelt maga az édes anyatermészet, s aki ennél esetleg még többre vágyott, az kitanulta a 12 zodiákus jelentését is.       

Az időt és a mindent tudó 12 állatjegy

A 12 zodiákus szobra, Gyeongbuk palota   

Igen, de miért pont ez a 12 állat lett a kiválasztott megszámlálhatatlan társa közül? Erről igen sok legenda született a Távol-Keleten, de az közös bennük, hogy az állatoknak versenyt kellett futni, vagy úszni, vagy repülni, vagy surranni, ki ahogy bírta. Ide most az egyik legrégebbi kínai eredetű távol-keleti verziót idézzük.

Történt, hogy Jade császár (a kínai néphit szerint Minden Mennyek ura) úgy határozott, hogy a Föld lakóinak is tudniuk kell, hogyan változnak az évek, hogyan számoljanak az idővel. Ezért arra jutott, hogy a periódikusan ismétlődő 12 ciklus őrzését és uralmát egy-egy állatra bízza, akikről az adott ciklusok a nevüket is kapják. Terve megvalósításához az Állatbirodalom fejedelmének segítségét kérte. A bökkenő az volt, hogy megszámlálhatatlanul több állat volt annál a 12-nél, amire Jade császárnak szüksége volt, ezért versenyt hirdetett. Izgatottak lettek az Állatbirodalom lakói, mind szerette volna látni a csillagok közé írt, tulajdon nevét. A próba egy nagyon sebes sodrású folyón való átkelés volt. Néhányuknak nem jelentett leküzdhetetlen akadályt, de akadt olyan közülük, aki kénytelen volt segítséget kérni mástól. Így volt ezzel a macska és a patkány is, akik abban az időben még a legjobb barátok voltak. A macska és a csavaros eszű patkány felkéredzkedett a jószívű bivaly hatalmas hátára, aki erős testével komótosan, de kitartóan szelte a vad habokat, és hamarosan az élre is tört. 

A macska és a patkány összekacsintottak, orruk előtt már ott volt a győzelem! A patkány azonban egy óvatlan pillanatban lelökte a macskát, az meg elmerült a vízben, és versenyzés helyett már az életéért küzdött prüszkölve. A versenyt elbukta, de azóta is ádáz ellensége a patkánynak. Amint a bivaly kiért a partra, az álnok patkány leugrott a hátáról, szedte kurta lábait, és elsőként be is futott a célba a szárazföldön lassan cammogó bivaly előtt. Kimerülve a habokkal való harcban, a tigris is megérkezett harmadiknak, megelőzve a nyulat, aki úszás helyett a patak kövein ugrált át, de szerencsétlenségére az egyiken megcsúszott, és belepottyant a vízbe. Alig győzött egy úszó faágba belecsimpaszkodni, és az Állatbirodalom ura, látva az amúgy elég gyáva nyuszi vitézkedését, jótékony szelet küldött neki, ami azonban nem volt elég erős, hogy gyorsabban partra segítse az átázott szürkebundást. 

Ötödiknek a sárkány érkezett, aki mindig könnyedén szelte a magasságokat, ezért Jade császár meg is lepődött, hisz első helyre várta őt. Számon is kérte, hol késett. A jószívű sárkány elmondta, hogy erős szelet fújt a folyóban bukdácsoló farönkre, amin a nyúl utazott, aztán segített egy szegény embernek eloltani a gabonaföldjén lángra kapott tüzet. Ebben a pillanatban kiemelkedett a habokból a ló, és partot érve vágtába fogott, reménykedve a hatodik helyben. Váratlanul azonban az előtte nesztelenül sikló kígyó sziszegve felemelkedett, a ló pedig halálra váltan hőkölt meg, nem is mozdult, csak amikor a kígyó már a császár elé gömbölyödött. Nem sokkal később a kecske, a majom és a kakas is partra ért. Ők közösen egy tutajt építettek, és együtt küzdöttek a vad zúgókkal. Bár most is jó cimborákként együtt bandukoltak a császár felé, a majom és a kakas megállapodtak, hogy előreengedik a kecskét, mivel az lecsendesítette a tutaj hátán pánikoló és kiabáló barátait, és mind a négy lábával szorgosan evezett. Így lett a kecske a nyolcadik. A kakas az izgága majom cimboráját is előre tessékelte, így lett a majom a 9. a tarajos pedig a 10. helyezett. Befutott a kutya is tizenegyedikként, aki eljátszotta az idejét a habok közt, és meg is feledkezett a versenyről. Nagyon szégyenkezett, ezért megfogadta a császárnak, hogy ezentúl mindig őrzi és hűséges barátja lesz. Nagy sokára bekocogott a disznó is, aki bevallotta, hogy éhezés miatt belakmározott a gesztenyésben, aztán elszunnyadt. 

A 12 shibiji időt meghatározó szerepe

Nos, a legenda szerint így alakult ki az állatok sorrendje, majd ezzel együtt az időt beosztó állatjegyek birodalma is, amelyben 12 óránként váltotta egymást a 12 shibiji (십이지, ejtsd: sibidzsi), azaz a 12 koreai zodiákus. A koreaiak gondolkodásában mély gyökeret vert mindez. A fenti képen nézzük csak meg, hogy hogyan határozták meg az időt az adott állat jellemző tulajdonságait figyelembe véve a Távol-Keleten, melynek alapján Koreában a mai napig nagy jelentőséget tulajdonítanak egy-egy shibijinek, vagyis annak, hogy ki melyik állatövben születik, s hogy mely két óra a számára kijelölt legszerencsésebb időszak.   

A cikket írta: Csajka Edit

Képek és cikk forrása: Dramasrok.com, Koreajoongangdaily.joins.com, Slideplayer.hu, saját fotó