Amikor az Oscar-esővel méltán kitüntetett dél-koreai film díjátadási ceremóniáján a pöttöm termetű, könnyektől csillogó szemű producer asszony színpadra lépett, hogy elmondja köszönőbeszédét, aligha fordult meg bárki fejében, hogy ő maga pont egy olyan család tagja, amely akár a filmjében ábrázolt, gazdag, parazita família is lehetne. A 61 éves Miky Lee Dél-Korea leghatalmasabb, legtehetősebb cégbirodalmának a sarja, a szórakoztatóipar első számú mogulja, akinek a hazai show-biznisz Keresztanyjaként hódolnak.
Miky Lee, azaz Mi-kyoung (미경, ejtsd: Mikjang) a 60-as évek Dél-Koreájában nevelkedett fel, amikor minden moziban amerikai filmeket játszottak, szinte a csapból is amerikai zene folyt, s amikor bekapcsolta a családja által kifejlesztett fekete-fehér TV-készüléket, amerikai sorozatokkal bombázták. Elhatározta, hogyha felnő, ő bizony változtat ezen. Egy ekkora tervhez persze kevés az eltökéltség, pénz, méghozzá temérdek pénz is szükségeltetik. Mire Miky abba a korba jutott, hogy nekilásson álma megvalósításának, ez már rég nem jelentett akadályt szülei számára. A humán érdeklődésű lány nyelveket, esztétikát tanult Dél-Korea, Tajvan és Japán legjobb egyetemein, folyékonyan beszéli az angol, a mandarin és japán nyelveket, majd a család egy könnyed kézmozdulattal – és jelentős anyagi befektetésekkel – Amerikába, s ott is a Harvardra röpítette. Éles esze és mindenre nyitott, fogékony természete nyilvánvalóan messze nem lett volna elég egy ilyen karrier kibontásához, ha nem a hatalmas Samsung-birodalmat létrehozó családba születik.
1938-ban történt, hogy a hajdanvolt Silla-királyság területén található Uiryeong-megyében (의령군, ejtsd: üirjang gun) gazdálkodó földnagybirtokos, Lee Byung-chul (이병철, ejtsd: Í Bjang Csal) élelmiszer-kereskedelmi vállalatot alapított. Csak pár évtized kellett, és szédítő gyorsasággal kinőtt Dél-Korea leghatalmasabb családi irányítású, sokcsápú ipari konglomerátum-óriása, amelynek bevételei ma már az ország GDP-jének 20%-át teszik ki, és a teljes hazai export 5%-át jegyzi. Bár a Samsung a köztudatban elsősorban az elektronikában és a mobiliparban hasít, szinte alig van olyan dél-koreai ipar- és üzletág, ahová még ne tette volna be a lábát. A területek tényleges szétválasztására és a Lee család sarjai közti felosztására a 90-es években került sor.
Miky öccsével, Lee Jay-hyunnal (이재현, ejtsd: Í Dzséhjan) az alapító unokáiként együtt vehették kézbe a CJ Groupot, melynek égisze alatt alig egy évtized múlva létrejött Dél-Korea legbefolyásosabb médiabirodalma. Aki egy kicsit is járatos a koreai show-bizniszben, a k-popban, a televíziók és természetesen a mozifilmek világában, annak bizonyára nagyon is jól ismert a CJ E&M, illetve a CJ CGV logó. A CJ E&M szórakoztatóipari- és médiavállalat, míg a CJ CGV Dél-Korea legnagyobb (és a világ 5. legnagyobb) multiplex mozilánc-hálózata, melynek Indonéziában, Mianmarban, Törökországban, Vietnámban és az USA-ban is vannak leányvállalatai. Miky Lee asszony „csupán” a CJ Group elnök-helyettese, termete apró, karjai viszont igen messzire nyúlnak, immár Dél-Koreán jóval túl, egészen az amerikai mozibirodalomig. Kiváló érzékkel már 1995-ben mintegy 800 millió dollárral támogatta meg a Steven Spielberg alapította amerikai Dream Works Stúdiót, és ahogy mondani szokás: „ingyen ebéd márpedig nincs”, tehát befolyását ezzel már akkor megalapozta. Tagja lett az Oscar-díjak sorsáról ítélő Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának, és kitűnő kapcsolatokat ápol Hollywood számos nagyágyújával. Eddig is minden erejével a koreai kultúra világsikerré tételén munkálkodott, beleértve a filmet, a TV-sorozatokat, a k-pop ipart, a BTS-t és a többit, sőt a világ majd’ minden nagyvárosában évente megrendezett KCON kulturális jamborit is.
A dél-koreai Keresztanya Bong Joo-ho filmjével, az „Élősködőkkel” kapcsolatban azonban most tényleg a nehéztüzérséget vonultatta fel. Mindent egy lapra tett fel, valamennyi kapcsolatának szálait megrángatta. Az eredmény pedig mindannyiunk számára ismerős: egy döbbenetes erejű film, méltán elnyert díjak halmaza, Cannes-i Aranypálma, Oscar-eső, köztük maga a Nagydíj, amit az Oscar 92 éves történetében először vehetett át külföldi produkció.
Kérdezhetjük, persze, hogy ha nem pont a hatalmas Miky Lee áll a film mögött, akkor meddig jut el az „Élősködők”, de ennek nincs sok értelme, hisz a film tényleg átütően jó. Viszont nyílt titok, hogy a nagy, dél-koreai ipari konglomerátumok, a családi klánok irányítása alatt működő chaebol-ok (재벌, ejtsd: csébal) nemcsak a honi gazdaság, de a kultúra és a politika ütőerén is képesek rajtatartani a kezüket, hol gyengédebben, hol szorosabban, és így persze botrányokba, bírósági ügyekbe is gyakran keverednek. Unokafivérének, Lee Jae-yongnak (이재용, ejtsd: Í Dzséjong), a Samsung Electronics elnökhelyettesének még mindig húzódik a pere, melyet a volt dél-koreai elnökkel, Park Geun-hyevel (박근혜, ejtsd: Pak Günhje) való korrupciós botránya, majd újabban könyvelési csalások miatt akasztottak a nyakába. Az ex-elnökasszony bele is bukott, ő évek óta börtönben ül, míg a Samsung birodalom örökösét időről-időre bíróság elé citálják. De ez minden. Sztárügyvédei jól dolgoznak, és a pénz is jól mozog. Érdekes módon a konzervatív Park-érában maga Miky Lee is az akkori kormány kulturális „fekete listájára” került titokban, mivel szponzorálta a baloldali érzelmű Roh Moo-hyun elnök tragikus haláláról szóló filmet. Miky Lee azonban nem esett kétségbe, Amerikába költözött, és onnan folytatta álma megvalósítását.
Az Oscar-átadón a rendező után ő is mikrofonhoz lépett, a népes koreai stáb pedig valódi királynőnek kijáró üdvrivalgással ünnepelte, mint az „Élősködők” producerét, szponzorát és a film csúcsra járatásának nagy hatalmú egyengetőjét. Ő pedig – ahogy illik – mindenkinek köszönetet mondott. Elsősorban, teljes joggal, Bong Joo-ho rendezőt méltatta, akivel korábban közösen már olyan jelentős nemzetközi sikert aratott filmeket készítettek, mint A halál jele (Memories of Murder, 2003), az Anya (Mother, 2009), vagy éppen a Snowpiercer -Túlélők viadala (2013). A koreai film nagyasszonya beszédében nem rejtette véka alá Bong rendezővel kapcsolatos elragadtatását:
Mindent imádok körülötte és rajta. A mosolyát, azt a nagy, bozontos fejét, ahogy beszél, ahogy jár, de legfőképp azt, ahogy filmet rendez. Imádom a humorát, hogy sosem veszi magát komolyan, és azt, ahogyan görbe tükröt tart elénk.
Az a pillanat egy nagyszerű koreai film méltán kiérdemelt ünneplésének pillanata volt. A filmé, amely késszúróan egyszerű szatírával tárja elénk a szegények és a gazdagok közt egyre mélyülő szakadékot, amelyben már-már elveszítjük a fonalat, hogy ki is az igazi parazita. A filmé, amelynek üzenete, hogy a pénznek nincs szaga, viszont a szegénység már messziről facsarja az orrokat. Kép a rendszerről, amely önmagát pénzeli, hogy konzerválja saját magát.
Amikor Miky Lee a díjátadó gálán elmondta köszönőbeszédét, valószínűleg senki nem érzékelt társadalmi ellentmondást, hamisságot, hiszen a hétköznapi koreai mozinéző előtt is fejet hajtott mondandójával:
Ők mindig őszintén elmondták nekünk a véleményüket, új és új erőt adva rendezőinknek, alkotóiknak és nekem, hogy feszegessük a határainkat és menjünk el, ameddig csak lehet. És még tovább. Tudom, hogy a mi koreai mondanivalónk és tartalmunk más, talán túl szélsőséges, mellbevágó, és nagyon különbözik a többi nép mondanivalójától, a tálalástól és a nyelvtől, amin beszélünk. De mindig hittem benne, hogy a világ egyszer meglátja az arcunkat és értékelni fogja azt, amit lát.
A cikket írta: Csajka Edit
Cikk és képek forrása: Hollywoodreporter, The Korea Herald, CNN, edition.cnn.com
