Dél-Korea: az instant kávék fellegvára
2020. június 12. írta: Koreai Kulturális Központ

Dél-Korea: az instant kávék fellegvára

Az instant kávékat valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hazánkban is számos ízesítésben állnak a rendelkezésünkre ezek a termékek, akármelyik boltban találunk legalább egy, de inkább több fajta instant kávéport. Nemcsak mi vagyunk azonban hatalmas kávérajongók, hanem a koreaiak is, így nem meglepő módon Dél-Koreában is számos instant kávét találhatunk a piacon. Sőt, felmérések alapján a dél-koreaiak átlagosan több instant kávét fogyasztanak, mint más, kávészerető népek.

instant_kave_boritokep.jpg

Ha az instant kávé történetét próbáljuk megismerni, valószínűleg belefutunk pár, egymásnak ellentmondó információba. Bizonyos források szerint Angliában már az 1700-as években próbálkoztak az instant kávé elődjének megalkotásával, de rajtuk kívül több ország állítja, ők készítették az első, ilyen jellegű kávét. Mindenesetre egy dolog tűnik biztosnak: a modern instant kávék kifejlesztése a 20. század elején indult az Egyesült Államokban, és az első világháború alatt vált széles körben ismertté, a fronton instant kávét fogyasztó katonák által. Ezek a kávék azonban rosszul oldódtak a vízben, csomóssá váltak, ezt a problémát kiküszöbölendő, a Nestlé kutatói belekezdtek egy jobb koncentrációjú kávé kifejlesztésébe, mindezt a brazil kormány kérésére. 1938-ban mutatta be végül a Nestlé a Nescafé nevű, első instant kávéját, amit ma már üveges kiszerelésben tudunk megvenni. Az újabb világháború valamivel nehezítette ugyan a tömeges terjesztést a piacon, azonban a katonák körében hamar népszerűvé vált a továbbfejlesztett változat is, így az ’50-es évektől kezdve gyakorlatilag globálisan elterjedhetett.

A kávé Dél-Koreában először a 19. század végén jelent meg, de sokáig inkább az elit kiváltsága volt a fogyasztása, luxuscikknek számított. A tömeges kávéfogyasztás pont az instant kávék megjelenésének volt köszönhető, a koreai háború alatt és után vált ugyanis egyre népszerűbbé az országban. A háborúban résztvevő amerikai katonák ugyanis gyakran fogyasztottak instant kávét, és ennek köszönhetően a dél-koreaiak is megismerték. 2005-ben a teljes kávéfogyasztás kb. 90%-át tették ki az instant kávék Dél-Koreában. A Maxim kávét is gyártó Dongsuh Foods becslése alapján pedig a koreaiak több mint 75%-a fogyaszt instant kávét rendszeresen. De mikor is jelent meg az első instant kávé a koreai piacon?

Ahogy a fentiekből is kiderült, a legelső instant kávék az amerikai katonák által kerültek Dél-Koreába, ezek azonban még nem eladásra szánt termékek voltak, inkább egymás közti cserélgetésről volt szó. A háborút követően egy darabig még csak a fekete piacon lehetett beszerezni, ennek ellenére nagyon sokan ekkor szerették meg a kávézást. Ez valószínűleg pont annak köszönhető, hogy gyorsan és egyszerűen el tudták készíteni az instant terméket, nem kellett sokat bajlódni vele. Azokban az időkben pedig, mikor az egész ország a gazdaság felvirágoztatásán dolgozott, jól jött a gyorsan elkészíthető kávé, ami segített ébren maradni a hosszú munkaórák alatt is.

Végül a kormány felismerte az instant kávéban lévő gazdasági lehetőségeket, valamint a külföldi áruk illegális terjesztését is szerette volna felszámolni, így kezdődhetett meg az ilyen kávék gyártása Dél-Koreában is, 1970-ben. Az első a Maxwell House Coffee volt, amit az amerikai General Foods, Inc. technológiai segítségével dobott piacra a korábban már említett Dongsuh Foods. Szintén ők alkották meg 1976-ban az első, nemcsak instant kávéport tartalmazó terméket, amit a koreaiak „kávémixnek” (커피 믹스, keopi mikseu, ejtsd: kapi mikszü) neveznek. 1980-ban dobták piacra a Maxim nevű terméküket, ez azóta is az egyik legnépszerűbb instant kávé Dél-Koreában.  

instant_kave_kep1.jpg

Instant kávék az 1970-es években

A Maxim (맥심, ejtsd: mekszim) brand alá azóta több termék is tartozik, például a Maxim White Gold, a Maxim Original vagy a Maxim Mocha Gold, ez utóbbi 1989-es megjelenése óta is töretlen népszerűségnek örvend. Ezen kívül Maxim név alatt fut már több, fémdobozos kávéital is. A Kanu nevű instant kávét szintén a Dongsuh Foods gyártja, a cég egyébként szinte egyeduralkodó a dél-koreai piacon, az instant kávéik eladási száma kiemelkedően magas. Ennek talán az egyik oka lehet a jó marketing, ugyanis a cég rendszeresen kér fel ismert embereket reklámarcnak a termékeihez. Ez így volt már 1980-ban is, amikor a neves veterán színész, Lee Soon Jae szerepelt a Maxim kávé reklámjában, jelenleg pedig olyan hírességekkel népszerűsítik termékeiket, mint például Kim Yuna olimpikon vagy Gong Yoo színész. 

Lee Soon Jae színész az 1980-as Maxim reklámban 

Ennek ellenére létezik még egy-két nagyobb piaci szereplő, ezek közé tartozik a Namyang Dairy Products, akik a 2000-es éveket követően kezdtek bele az instant kávé gyártásába, népszerű termékük közé tartozik a French Café, de a Nestlé kávéi szintén kelendőek. Akadnak új belépők is, ilyen az Ildong foodis Inc. Noble elnevezésű terméke, bár maga az Ildong nem egy új cég, de a Noble-t csak 2017-ben dobták a piacra, amit egészséges kávéként is reklámoznak.
instant_kave_kep2.jpgAz instant kávé Dél-Koreában a mindennapok része, munkahelyeken, hivatalokban vagy akár boltokba betérve is találhatunk kihelyezve, csak forró víz kell és már fogyaszthatjuk is. Bár a más országból jövők a cukrozott verziókat sokszor túl édesnek érzik, de egy Koreában tanító külföldi szerint már ő is egyfajta nosztalgiát érez a Maxim instant kávé fogyasztásakor, és a mindennapi rutinjának részévé vált. 

A Maxim idén tavasszal egy retro kiadást is piacra dobott, ami az 1980-as évek csomagolását idézi fel, valamint a kávékkal együtt akár a kor egyik híres Maxim termékét, a piros termoszt is beszerezhetik a vásárlók. A limitált kiadás arca ismét egy híresség, az ismert színésznő, Gong Hyo Jin lett.

instant_kave_kep3.jpg

Bár az instant termékekről sokaknak rögtön az egészségtelen táplálkozás ugrik be, a kávék esetében ez annyira nem helytálló. Tehát, ha esetleg kedvet kaptunk kipróbálni valamilyen koreai változatot, bátran tegyük meg, a Maxim Originalt és a Kanut is könnyedén beszerezhetjük a hazai koreai vagy ázsiai élelmiszerüzletekben. 

 

A cikket írta: Pataki Petra

Források: Korea Journal Summer 2005, wakacoffee.com, historyofcoffee.net, 1boon.kakao.com, www.mk.co.kr, company.namyangi.com, noblecoffee.co.kr, dongsuh.com, thekitchn.com, biznews.or.kr, blog.naver.com, youtube.com, newspim.com, healthline.com, namu.wiki

Képek forrása: cm.asiae.co.kr, masism.kr, newspim.com, daangn.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6615806242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koreai Kulturális Központ 2020.06.13. 15:52:40

@Pierr Kardán: Köszönjük, javítottuk az elírást! :)

Örömhernyó 2020.06.14. 15:16:15

"Sőt, felmérések alapján a dél-koreaiak átlagosan több instant kávét fogyasztanak, mint más, kávészerető népek."

Aki szereti a kávét, az nem iszik instant kávét. Azt hiszem, aki ivott már egy normális latte-t, vagy normális espressot, az utána az instant kávékat nem sorolja a kávék közé.
Nem vagyok egy kávésznob, meg kajasznob, meg borsznob, de az instant kávék tényleg nem kávéízűek csak keserűek.

Az amerikai/szovjet/német katonák eleve nem egy kulturált népesség, tőlük átvenni valamit... Hát az sose vezet jóra.
Magyarországon a hitlerszalonnát (lekvárszerű gyümölcsíztömb) vették át, de nyilván az se a gasztronómia csúcsa. A szovjetektől meg még primitívebb dolgokat lehetett átvenni.

Volt egy barátnő, ő az egészségügyi főiskolai kollégiumi lépcsőfordulóban láncdohányzás közben itta az instant kávét. Csőkávénak nevezték a szobatásaival, mert hosszúkás kis pakkokban árulták. A legalja.

Persze bármit lehet divattá tenni, csak marketing kérdése.

silverrant 2020.06.14. 15:16:20

Köszönöm Petra, jó cikk!
süti beállítások módosítása