Szöul mindig változik, s ebben a változásban új színfoltként jelenik meg manapság az a világszerte hódító trend, mely most a szöuli lakosok között is egyre népszerűbb. Eredményeként pedig elmondhatjuk, hogy a város elindult egy környezetbarát úton. Számos lépés még a jövő zenéje, de örömteli fejlemény, hogy április 1-től a dél-koreai államvezetés betiltotta az egyszer használatos műanyagzacskók használatát az üzletekben és egyre több kávézó fém szívószálat ad az ott fogyasztó vendégnek. Ami pedig a koreai Starbucks-ot illeti, az elvitelre szánt poharak tetején a fedőn már nem a szívószálnak hagynak ki lyukat, hanem az iváshoz, így nincs szükség a valójában felesleges műanyagra.
Azoknak, akik azután is zölden akarnak élni, miután hazaértek a kávézóból vagy étteremből, egyre több lehetőség van környezetbarát praktikákat követni a mindennapokban. Kitűnő és dicséretes példaként állhat előttünk egy civil közösség által működtetett vállalkozás, amit Wasteupso-nak hívnak az angol waste, tehát „felesleg, szemét” és a koreai 없어 (ejtsd: apsza, magyar jelentése „nélkül, -mentes”) kifejezések összevonásából.
A Wasteupso alapítója, Kychele Boone külföldiként él évek óta Koreában. Miután Bundangból Yongsanba költözött, szomorúan tapasztalta, hogy milyen kevés kisbolt van az új környékén, és még inkább elszomorította az, milyen hatalmas mennyiségben használnak műanyagot a termékek csomagolására. Amikor Szöul belvárosába költözött, azt remélte, hogy az élet sokkal praktikusabb és letisztultabb lesz, ennek ellenére azt tapasztalta, hogy a műanyag vásárlásának örökös körforgása történik.
Hogy megossza környezetbarát és nem mellesleg spórolással járó hulladékmentes praktikáit, 2018 májusában létrehozta a Wasteupso Facebook csoportot. A szöuliak hamar támogatni kezdték Kychele ötletét, és a csoport hónapok alatt folyamatosan gyarapodott. Az óriási támogatást látva hamarosan megalakult a Wasteupso utazó, hulladékmentes vegyesbolt is, mely friss és szárított árukat, valamint egyéb termékeket árusít véletlenszerű események keretében, Szöul számos pontján.
Portékáik között helyet kapnak a fürdő- és tusoló golyók, mosódió, mosószer és öblítő, luffa szivacs, megannyi fajta bab, szemes áru és mogyoróféle, újrahasználható viaszos csomagolóanyag, kávébab, kimérős müzli, természetes mogyoróvaj.
A Wasteupso legegyedibb és legvonzóbb vonása annak közösségen alapuló szemléletmódja. A vásárlók folyamatosan kapcsolatban lehetnek a Wasteupso csapatával, javasolhatnak új termékeket és rendelhetnek a jól bevált portékákból. A közösség tagjai például Facebookos szavazások révén adhatnak hangot igényeiknek azzal kapcsolatban, hogy hol és milyen típusú termékeket vásárolnának. Nincs kétség afelől, hogy a termékek listája a jövőben tovább növekszik majd, s ezáltal nő a környezetbarát termékek elérhetősége, másokat is ösztönözve arra, hogy válasszák kedvenc termékeiknek hulladékmentes opcióját.
A Wasteupso célja jóval nagyobb annál, mintsem hogy összekösse a vevőket az árucikkekkel. Az áruk kereskedelme mellett szakköröket tartanak, ahol megmutatják, hogyan tudjuk régi vagy használaton kívüli termékeinket használhatóvá tenni. Az első ilyen során a résztvevők megtanulhatták, hogyan lehet egy régi esernyőből vízhatlan táskát készíteni. Ha minden jól megy, még több szakkör lesz a jövőben, melyek arra ösztökélik az embereket, hogy új értelmet adjanak azoknak a tárgyaknak, amik elenyésznének másképp a szekrényükben.
A Szöulban élők számára örömteli hír lehet, hogy már jó előre rengeteg eseményük szerepel a naptárban, de ha ezekre nem is jutnátok el, a termékeket házhoz is szállítják. Persze szigorúan műanyagmentesen. További részletekért keressétek fel Facebook oldalukat!
A cikket fordította: Bohár Ádám
Forrás: thecarmensutra.wordpress.com
Képek forrása: Wasteupso Facebook oldala