Az SM Entertainment, Korea egyik legnagyobb idol csapatokkal foglalkozó ügynöksége 2016-ban indította el új fiúcsapatát, az NCT-t, amely az egyik legkülönlegesebb projektjükké vált az elmúlt két évben. A jelen pillanatban 18 tagból álló csapat különleges videókkal, elképesztő koreográfiákkal és személyiségükkel már most belopta magát a rajongók szívébe, de az útjuk a csúcsra még csak most kezdődött.
Az NCT tényleg a K-pop határait feszegeti, mind a tagok számát, mind a csapat koncepcióját tekintve. A Neo Culture Technology név alatt jelenleg három alcsapat fut, de az ügynökség tervei szerint mind az alcsapatok száma, mind a tagok száma nőni fog még a továbbiakban. Az NCT U és NCT Dream projektcsapatok mellett debütált már az állandó, kilenctagú NCT 127 is, akik az NCT szöuli székhelyű csapata, ezért is kerülhetett a csapat nevébe a 127, a koreai fővároshoz tartozó hosszúsági kör koordinátája.
Elsőként az NCT U alcsapatot ismerhettük meg 2016 elején, a The 7th Sense című dalukkal. Az egyes dalokban résztvevő tagok folyamatosan változnak annak függvényében, hogy kikhez passzol az adott szám és koreográfia a legjobban. Hallhattuk már itt a vokalistákat gyönyörű balladákat énekelni, de a hip-hop vonal is többször képviselte már magát az NCT U videókban. Az alcsapat jelenlegi tagjai: Taeil, Taeyong, Kun, Doyoung, Ten, Jaehyun, Winwin, Jungwoo, Lucas és Mark.
Ezt követte az NCT 127 debütálása 2016 nyarán, akkor még hét taggal, amit azóta kilencre bővítettek. A kilenc fiú már többször is elvarázsolta a koreai közönséget, nemrég pedig Japánban is kiadhatták első albumukat. Az NCT 127 tagjai: Taeil, Johnny, Taeyong, Yuta, Doyoung, Jaehyun, Winwin, Mark és Haechan.
Harmadjára az NCT tinédzser tagjait összegyűjtő NCT Dreamet ismerhettük meg, akik cukiságukkal szinte azonnal levették a lábukról a fiatalabb közönséget. Az elmúlt két évben persze ők is rengeteget fejlődtek, és szinte rájuk sem ismerni legújabb dalaikban. Az NCT Dream jelenlegi tagjai: Mark, Renjun, Jeno, Haechan, Jaemin, Chenle és Jisung.
2018 pedig tényleg az NCT éve lehet! A nemrég megjelent Empathy albumon végre mindhárom alcsapatot együtt hallhatjuk, ráadásul a Black on Black során mind a 18 fiú együtt lép színpadra! És hogy mi lehet a sikerük titka?
Egyrészt az új dalok szuperül sikerültek: az NCT U tagjai egészen Ukrajnáig repültek, hogy egy különleges atmoszférájú klipet forgassanak Boss című dalokhoz, az NCT 127 Touch száma instant belemászik mindenki fülébe, az NCT Dream pedig végre megmutathatta keményebb oldalát is a GO-val. A fiúk nagyon viccesek és sok-sok vidám pillanatot hoznak a rajongóknak. A csapathoz ebben az évben csatlakozott új tagok hamar megtalálták a helyüket a többiek között és persze a fanok szívében is. Ráadásul az NCT fiúk imádnak élő közvetítésekkel hírt adni magukról, és így mi is betekinthetünk mindennapi életükbe. Szintén fontos kiemelni a lélegzetelállító koreográfiákat. Szinte hihetetlen, milyen összhang figyelhető meg a 18 fiú között, és az az energia, ami a koreográfiákból árad, szintén említésre méltó. Hogy ne feledkezzünk el a szórakoztató faktorról sem, a fiúk zseniális showmanek minden tv műsorban, ahol feltűnnek. Hangos nevetések és jó poénok kísérik minden adásukat.
Az NCT 2018 projekt csak a kezdet! A fiúk már hat videóklipet megjelentettek az albumhoz, de most is keményen dolgoznak, hogy a jövőben még fantasztikusabb produkciókkal álljanak elő. Bár a koncepciót nehéz lehet elsőre megérteni, érdemes a srácoknak adni egy esélyt, hiszen minden megvan bennük, hogy ők legyenek az elkövetkező pár év egyik legnépszerűbb csapata.
A cikket írta: Hegyi Fanni
Képek forrása: soompi, twitter, imgur, pinterest, vectornews.eu